Európa legjobb állatkertje lett a schönbrunni

A Schönbrunni Állatkert 2013. június 12-én harmadjára vehette át az Európa Legjobb Állatkertjének járó elismerést. A brit szakértő, Anthony Sheridan 440 állatkertet és 92 természettudományi intézetet látogatott végig 23 országban, majd 37 szempont szerint értékelte azokat. Többek között a fajok sokfélesége, az állattartás, kutatási munkájuk vagy a látogatószám is döntő volt a mérlegelésben.A Sch??nbrunni Állatkertben közel 600 állatfaj él, a barokk épületek hangulata mellett modern állatkert-pedagógiája is figyelemre méltó. „Schönbrunnak nincs gyenge pontja” – foglalta össze Anthony Sheridan. A bécsi Schönbrunni Állatkertet korábban 2008-ban és 2010-ben is Európa legjobb állatkertjévé választották – a pandák, elefántok és kicsinyeik a sok más ritka állattal együtt évente több mint 2 millió látogatót vonzanak ide.M??rföldkövek a Schönbrunni állatkert történetében:– A Schönbrunn Zoo egyben a világ legrégibb állatkertje, 1752 nyarán I. Ferenc császár, Lotarinigiai István, Mária Terézia férje vezette körbe elsőként nemes vendégeit a kastély újonnan megépített létesítményében.- 1906-ban itt született a világon elsőként emberi tartásban nevelt afrikai elefánt.- 2007-ben újabb világpremier következett: elsőként Schönbrunnban jött a világra állatkertben, természetes úton fogant pandabébi, mely a Fu Long nevet kapta. 2010 augusztusában megszületett a második kismedve is.A Schönbrunni Állatkert a világ egyik legmodernebb és legjobb állatkertjének számít. Az állatok kifutója különösen nagy területtel rendelkeznek és a természethez közel találhatóak. Mára közel 600 állatfaj él itt, évről-évre tágas létesítményekkel és állatotthonokkal bővül az állatkert, történelmi bája mégis megmarad.Megközelítés:Schönbrunni ÁllatkertBejárat a Hietzinger Tor felől / Hietzinger Hauptstraße, 1130, Wien www.zoovienna.atNagyobb térképre váltásTovábbi információk Bécsről a http://www.wien.info/hu oldalon.

Szerző: Benedek Ádám

Az utazás szenvedélye már középiskolás koromtól velem van, soha nem csillapodó vággyal vetem bele magam egy új ország , egy új úticél felfedezésébe. Remélem, hogy írásaim másoknak is meghozzák a kedvét ahhoz, hogy útra keljenek.
Bezár