A gyerekekkel közös nyaralás számos kihívást tartogat a szülők számára. Nemcsak a csomagolás és az utazás nehézségein kell túljutni, hanem már jó előre gondoskodni kell a család minden tagja számára megfelelő kikapcsolódási lehetőségekről is. Márpedig nem könnyű olyan helyeket találni, ahol a szülők pihenni is tudnak, miközben a gyerekek is jól érzik magukat. Meg lehet azonban találni a tökéletes nyaralási helyszínt, mindössze néhány dologra kell odafigyelni, ebben segítenek az alábbi tippek.A gyerekekkel közös nyaralás ritkán szól a pihenésről, hiszen a család tagjainak általában nagyon eltérő elvárásaik vannak a vakációval kapcsolatban. A szülők például sokszor választanák a könyv melletti napozást, hogy kipihenhessék a hétköznapi hajtást és kiszellőztethessék a fejüket, miközben a gyerekek energiája és mozgásigénye fáradhatatlanul követeli az aktívabb programokat. Van azonban néhány olyan szempont, amelyet előre átgondolva közelebb juthatunk ahhoz, hogy a végén szülők és gyerekek egyaránt elégedetten, kipihenten érkezzenek haza. Az alábbiakban tippeket adunk arra, hogy mire figyeljünk az ideális családi nyaralás tervezésekor.Ne az utazásra menjen az időSaját kárán tanul az ember – könnyen megtapasztalhatják ezt azok a szülők, akik egy távoli úti cél kiválasztása miatt hosszú és fárasztó utazásra kényszerítik csemetéiket. Nincs rosszabb annál, amikor a nyaralás során az odautat próbáljuk kipihenni, majd rettegve várjuk a visszatérés megpróbáltatásaival járó újabb nyűgös, unalmas és fárasztó órákat. Bár az utazás alatti időtöltésre is vannak jó módszerek, azt elmondhatjuk, hogy a gyerekek számára általában kevésbé értékesek a távoli helyek, ezért érdemes olyan nyaralóhelyeket választani, ahová viszonylag gyorsan és kényelmesen juthatunk el.Gyerekbarát vízpartNincs igazi nyár vízpart, sokféle medence, csúszdázás és pancsolás nélkül. Bárhova is utazunk, jó, ha van a közelben strand, ahol a gyerekek rengeteg szórakozást találhatnak maguknak. Szerencsés esetben a szülők is pihenhetnek, napozhatnak egy-egy lopott órát nyugalomban. Amire mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy az adott strandon vagy szállodában legyen kifejezetten gyerekmedence. Így a kicsik az idősebbek játékától távolabb, biztonságban tudnak ismerkedni az úszkálással a sekély vízben. Természetes vizeknél olyan partot érdemes választani, ahol a víz nem mélyül hirtelen, a strand pedig füves vagy homokos. Így sokkal könnyebben tudnak rajta kúszni-mászni, és időtöltésként homokozhatnak is.Legyen elérhető sokféle program és gyerekfoglalkozásÓriási előnyt jelenthet, ha olyan szállodát választunk, ahol gondoskodnak gyerekprogramokról, foglalkozásokról, melyek amellett, hogy lekötik a gyerekeket a napozás szempontjából legkárosabb időszakban, kis szabadidőt is engednek a szülők számára. Belföldön és külföldön is találhatók olyan gyerekbarát, bababarát és családbarát szállodák, melyek kifejezetten ezeket az igényeket szeretnék kielégíteni. „A szülők számára nagy könnyebbség, ha egy-egy délutánra segítünk lekötni a gyerekek energiáit. A pancsoló mellett mi például gyerekprogramokkal is igyekszünk megkönnyíteni a nyaraló családok pihenését” – mondta el Sebestyén Orsolya, a NaturMed Hotel Carbona animátora. Az sem utolsó szempont persze, hogy a délelőtti és délutáni foglalkozások alatt a szülők kipróbálhatnak egy-egy masszázst pihenésképpen. Menjünk társasággalA gyerektársaság semmivel nem pótolható, ezért mindenképp fontoljuk meg, hogy más, gyerekes családokkal, barátokkal utazzunk együtt nyaralni. Nem kell mondani, hogy ha a gyerkőcök belelendülnek a játékba, észre sem lehet venni, hogy telik az idő. Több gyerek könnyebben elfoglalja magát a közös játékkal, sporttal, de kisgyerekeknél is segítség, ha több felnőtt között oszlik meg a figyelem. Ilyenkor talán még arra is kísérletet tehetünk, hogy valamelyik este egy régóta áhított „édeskettesben” programot szervezzünk a párunkkal – persze ha sikerül meggyőzni a szülőtársakat is arról, hogy azon az estén ők legyenek a gyerekcsőszök.Figyeljünk a család egészségére isArra is figyeljünk oda, hogy elég folyadékot fogyasszunk a melegben, ehhez hozzátartozik a megfelelő gyümölcs- és zöldségbevitel is. Minderről könnyebb gondoskodni, ha a választott szálloda kínálatában szerepelnek friss gyümölcsök, zöldségek, saláták, frissen facsart gyümölcslevek is. „Fontos, hogy egész nap hozzá lehessen jutni egészséges frissítőkhöz, gyümölcskoktélokhoz és salátákhoz és persze a kisebbek számára is legyen mindig valamilyen egészséges meglepetés” – mondta el a Carbona vendéglátási igazgatója, Zámbó Tibor. Ha odafigyelünk a könnyedebb étkezésre, nem terhel meg bennünket annyira a nyári kánikula sem. Persze egy-egy lángos vagy palacsinta azért belefér a strandolásba.NaturMed Hotel Carbona**** superiorA NaturMed Hotel Carbona Hévíz nagy hagyományokkal rendelkező, közkedvelt gyógy- és wellness szállodája. 261 szobájával, több mint 1000 négyzetméter felületű fürdőkomplexumával, valamint 230 fős alkalmazotti létszámával a dunántúli és a balatoni régió szállodaiparának egyik legjelentősebb szereplője. A Hotel Carbona minőségi szolgáltatásaiért 2011-ben Turizmus Minőségi Díjat kapott, 2012-ben elnyerte a European Health Spa Award-ot, 2013-ban pedig – szállodák között egyedüliként – másodszor is Magyar Termék Nagydíjjal ismerték el. A Carbona elnyerte az MSZÉSZ és a Magyar Turizmus Zrt. „Év Szállodája” díját négy csillag superior kategóriában a 2013-as eredményei alapján.www.carbona.hu | www.facebook.com/hotelcarbona
Tippek a családi nyaraláshoz (x)
Hirdetés