Tihanyi Gardália

Tihanyi Gardália

Tihany számára a garda mindig kiemelt jelentőségű volt, ezért nem véletlen, hogy éppen itt kerül sor már 13 éve a Garda Fesztiválra. Évszázados hagyományt elevenítettek fel vele, olyat, amely csak ezen a helyen volt ismert, csak itt voltak gyökerei. A „látott hal” kifejezés elválaszthatatlanul kötődik Tihanyhoz és a régen itt élt bátor halászokhoz. Olyannyira, hogy bár már csak az emléke él az egykori gardázásnak, maga a hal bekerült a település címerébe is.

A „látott hal”, a garda fogása azért válhatott a tihanyiak specialitásává, mert ott voltak a halrajok megfigyeléséhez szükséges, vízközeli hegyek. A gardák vonulását ugyanis ősszel, amikor bandákba verődtek, a halászbokor egyik tagja, az úgynevezett „hegyenjáró” figyelte valamelyik tihanyi dombról. A garda ősz végén hatalmas csapatokba verődve összegyűlt a Tihanyi-szorosban, többnyire a Tihanyi-kút (a Balaton legmélyebb pontja: 11m) tájékán, ahol gyakran erős áramlás észlelhető. A kékeszöld hátú, bandázó gardarajok úszó, sötét fehőként figyelhetők meg a környező dombokról. Amikor a hegyenjáró látta a halraj mozgását, riasztotta társait, és kezdődhetett a garda halászata. A hegyenjáró fontos beosztás volt, általában az egyik tapasztalt, jó szemű halászt bízták meg ezzel a feladattal. Jól kellett ismernie a Balatont, a víz mozgását, a hínáros területek elhelyezkedését. Egyezményes jeleket használtak, ezek segítségével tudták a vízen lévők a gardarajt becserkészni, hálójukat kivetni.

Az I. Tihanyi Gardafesztivált, a Gardáliát 2002. november 16-17-én rendezte meg a Művelődési Ház Tihanyban több helyszínen. Már az első alkalommal nagy sikere volt a látványhalászatnak, bár akkoriban még csak egy kísérőhajóről nézhették meg az érdeklődők a halászatot. 2013-ban már négy hajó futott ki a tihanyi Révből.
Mostanra szintén nagyon népszerű program a halászlé és halétel-főző verseny, melyen első alkalommal három csapat jelentkezett, az utóbbi években a versenyen mindig harmincnál is több csapat indul.
Az elmúlt években rengeteg kulturális program várta az idelátogatókat, nagyon sok művész lépett fel a Gardálián- a teljesség igénye nélkül: Muzsikás együttes, Nox, Horváth Charlie. Több tucat amatőr művészeti együttes, gyermekműsor, kézműves foglalkozás, zenés-táncos műsor tette színesebbé a programot.
2009. óta van a rendezvények díszvendég települése. Első alkalommal Balatonfüred városa volt a Gardália díszvendége, de volt már díszvendég település Veszprém, Siófok, Keszthely és Pápa is.

Program

2016. november 4. péntek:
16.00 óra: Szoboravatás a Csokonai u.- Major u. kereszteződésében
17.00 óra: Pro Tihany díj átadása a Németh László Művelődési Ház színháztermében
18.00 óra. A várpalotai értéktár bemutatkozó kiállításának megnyitója a Németh László Művelődési Ház tetőterében

2016. november 5. szombat
Tihany hajóállomás :
9.15 Bandiera zászlóforgató csoport műsora
10.00 Nosztalgia sétahajózás a Tihanyi Kúthoz, a garda „vermelőhelyének” megtekintése
11.30 A hal fogadása a Hajóállomáson
12.0 A menet felvonul az Apátság elé
13.30 A hal és az újbor megáldása a Bencés Apátságban
Tihanyi Tájházak( Pisky sétány):
10.00 Geotúra a vulkánok és hévforrások világába
Találkozási hely: Tihanyi Tájházak (Pisky sétány 15.)
11.00 Nordic Walking túra Galambos Lászlóval
11.00 Mesedélelőtt Csizmazia Csöngével
Népi játszóház a Tallabille zenekarral
Utcazenélnek a Tihanyi Népzeneoktatás növendékei és barátaik
Kádár Ferkó fotószínháza
14.00 Visszhang-domb
Kezdetét veszi a Gardasütés
Rendezvénysátor:
14.00 A Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket
14.30 Borrendi avatás
15.30 A Tihanyi Hegyenjárók Néptáncegyüttes, a Tihanyi Népzeneoktatás és az Echo Citerabanda közös műsora
16.30 Country Linedance Family (Felsőörs) műsora
17.00 A díszvendég város műsora
18.00 A színpadon: Kasza Tibor
19.30 Garda bál a Búgócsiga zenekarral

2016. november 6. vasárnap
Mádl Ferenc tér
11.0 Gyerekprogramok
Műanyag korcsolyapálya
A Kincses Színház meseelőadása: Bözsi bohóc barátai
Gyerektáncház
arcfestés, lufihajtogató, kézműves bütykölde, óriásbábok

Tihanyi Tájházak (Pisky sétány):
11.00 Népi játszóház a Tallabille zenekarral
Utcazenélnek a Tihanyi Népzeneoktatás növendékei és barátaik
Kádár Ferkó fotószínháza

Nordic Walking túra
Visszhang Domb:
9.00 Kezdetét veszi a halászlé- és halételfőző verseny a Visszhang dombon
A rendezvény díszvendége: Várpalota városa
14.00 A Díszvendég város műsora
15.00 A halászlé és halétel- főző verseny eredményhirdetése
16.00 Régi Dallamok új köntösben- Király Kitti és Tempfli Erik nosztalgiaműsora
17.15 Retro Disco : A Tihanyi Musical Stúdió műsora
18.00 Gájer Bálint műsora
20.00 Rakonczai Imre zenés estje

Kísérőprogramok:

Tündérsziget-Nagyi sütödéje
2016. november 5. szombat- november 6. vasárnap
Szombaton, és vasárnap halászlé fő az udvarban, amit vargabélessel, vagy szórt rétessel kínálnak. Ezenkívül mind a két nap sok édes finomsággal, és forró italokkal vár mindenkit a “nagyi”.

Tihany Agora Piac (Akasztó domb) 2016. november 5. Szombat
8-tól 17 óráig várják a vendégeket, ebédre bográcsban halászlé fő, üstben karácsonyi lekvár, aminek az üvegeit a gyerek dekorálhatják. Sült gesztenyével és jó hangulattal várnak minden érdeklődőt!

Garda Pecsenyés és halterasz
2016. november 5-6.
Speciális halételek mellé levendulás forralt bor kóstoló

Fotó forrása: gardafesztival.hu

Szerző: Herte Szabolcs

A vilagvandor.hu szerkesztőjeként igyekszem hétről-hétre, napról-napra bemutatni a világ és hazánk legérdekesebb úticéljait, utazási és programajánlatait. Kalandra fel!
Close Menu