Tökéletes tükröződés – Párizsi hangulatok

Párizsi biciklisekEgy jellegzetes helyszín, egy jól elkapott pillanat, s a fénykép gyakran többet mond el egy városról, mint a legtöbb útikönyv vagy prospektus. Joanna Lemanska remekül elkapott felvételén kerékpárosok tekernek Párizsban a Pont de la Tournelle part menti boltíve alatt, miközben az áradó Szajna csaknem a kerekek alatt csobog.A hidaknak is megvan a maguk története, s különösképpen igaz ez a „Fény városában”. A Szajna keleti partjáról a – Citével szomszédos – Szent Lajos-szigetre vezető híd helyén már a középkorban is állt egy fából ácsolt építmény, mely nevét a közeli – a 12. században emelt – Philippe Auguste-erőd tornyáról (franciául „tourelle”) kapta.A hidat 1651 januárjában szinte teljesen elsodorta az árvíz. A hét évvel később felépült kőhíd közel négyszáz évig szolgálta a párizsiakat, végül szerkezete annyira elhasználódott, hogy 1918-ban lebontották. A mai híd építését 1928-ban kezdték meg, és 1930-ban már át is adták. Noha a képen nem látható, a keleti pilon égbetörő oszloptalapzatán Párizs védőszentje, Szent Genovéva szobra áll, és vigyázza városát.

Fotó forrása: Joanna Lemanska
Close Menu