Magyarországon elsőként rendez norvég tematikus filmfesztivált a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) által működtetett rangos budapesti művészmozi, az Örökmozgó Filmmúzeum. A filmnapok a kortárs Norvégiát hozzák közelebb a magyar közönséghez. A bemutatott hét játékfilmből négy dráma (Limbo, Oslo, augusztus, Vegas, Nagykutya) foglalkozik jellemzően skandináv módon a nemcsak skandinávokat izgat?? kérdésekkel – a családon belüli viszonyokkal, az emberi kapcsolatokkal, vagy éppen ezek hiányával, a magánnyal. A humor és izgalom sem hiányozhat a palettáról – két vígjáték (King Curling, Pasiból lett férfi) és egy thriller (Fejvadászok) is látható majd a könnyedebb műfajok kedvelői számára. Egy önvallomásos dokumentumfilm (Anyám titka) és egy magyar útifilm (Norvégia két tételben) segítségével fejthetjük meg, hogyan gondolkodnak a Sarkkör felett élők önmagukról, és mi róluk. A gyerekek számára is lesz meglepetés: az Örökmozgó Gyerekklub keretében láthatják a Barátom, Knerten című családi filmet.A négynapos fesztiválhoz egy irodalmi esemény kapcsolódik. Március 1-jén, szombaton a 17 órától látható, Kjell Askildsen norvég íróról szóló portréfilm után a MŰÚT irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat itt mutatja be 2014. téli számát, amelyben jelentős szerepet kap a kortárs norvég rövidpróza.
Részletes program
Február 27., csütörtök18.00 LIMBO (norvég filmdráma, 2010, 105 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)Rendező, forgatókönyvíró: Maria SodahlFényképezte: Manuel Claro AlbertoSzereplők: Line Verndal, Lena Endre, Bryan Brown, Henrik Rafaelsen 20.00 OSLO, AUGUSZTUS (norvég filmdráma, 2011, 95 perc, magyar felirattal)Rendező: Joachim TrierForgatókönyvíró: Joachim Trier, Eskil VogtFényképezte: Jakob IhreSzereplők: Anders Danielsen Lie, Andreas Braaten, Hans Olav Brenner, Ingrid Olava Február 28., péntek18.00 KING CURLING (magyarul beszélő norvég vígjáték, 2011, 75 perc)Rendező: Ole EndresenForgatókönyvíró: Atle Antonsen, Ole EndresenFényképezte: Askild EdvardsenSzereplők: Atle Antonsen, Linn Skaber, Ane Dahl Torp, Harald Eia, Bard Tufte Johansen 19.30 FEJVADÁSZOK (norvég-német thriller, 2011, 100 perc, magyar felirattal)Rendező: Morten TyldumForgatókönyvíró: Lars Gudmestad, Ulf RybergFényképezte: John Andreas AndersenSzereplők: Aksel Hennie, Synnove Macody Lund, Nikolaj Coster-Waldau Március 1., szombat 15.30 Gyerekklub: BARÁTOM, KNERTEN (magyarul beszélő, norvég családi vígjáték, 2009, 72 perc)Rendező: Asleik EngmarkA forgatókönyvet Birgitte Bratseth írta Anne-Cath Vestly regénye alapjánFényképezte: Ari WilleySzereplők: Adrian Gronnevik Smith, Asleik Engmark, Pernille Sorensen, Jan Gunnar Roise, Petrus A. Christensen 17.00 „TÚL SOK SZÓ FOROG A VILÁGBAN”- KJELL ASKILDSEN PORTRÉ (magyar portréfilm, 2010, 35 perc)Pap Vera-Ágnes és Buglya Sándor filmje 17.40-18.40 MŰÚT- Norvég kortárs rövidprózaBeszélgetés a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2014. téli számában megjelent kortárs norvég rövidprózáról.A beszélgetés résztvevői: Zemlényi Attila főszerkesztő, kabai lóránt szépirodalmi szerkesztő, Kishonthy Zsolt felelős kiadó, Bujdos Attila művészeti szerkesztő, A. Dobos Éva műfordító és Pap Vera-Ágnes műfordító, vendégszerkesztő. 18.00 VEGAS (norv??g filmdráma, 2009, 118 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)Rendező: Gunnar VikeneForgatókönyvíró: Gunnar Vikene, Torun LianFényképezte: Marius Septimus WieserSzereplők: Karoline Stemre, Jorgen Hausberg Nilsen, Sindre Kvalvag Jacobsen 20.00 NAGYKUTYA (norvég filmdráma, 2009, 100 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)Rendező-forgatókönyvíró: Sara JohnsenFényképezte: John Andreas AndersenSzereplők: Hermann Sabado, Agnieszka Grochowska, Mads Sjogard Pettersen, Bang Chau Március 2., vasárnap 17.00 VÁLTOZATOK ÉSZAKI FÉNYRE- NORVÉGIA KÉT TÉTELBEN (magyar dokumentumfilm, 2008, 41 perc)Pap Vera-Ágnes és Horváth Tamás filmje 18.00 ANYÁM TITKA (norvég dokumentumfilm, 2009, 52 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)Rendező, forgatókönyv??ró: Ellen-Astri LundbyFényképezte: Runar Jarle WiikSzemélyes hangvételű dokumentumfilm a nemzeti identitásról. A rendező Oslóban nőtt fel, és felnőttként tudta meg, hogy anyja az Északi Sarkkör felett élő számi (lapp) közösségből származik. Miért volt ez titok? 19.00 PASIBÓL LETT FÉRFI (norvég vígjáték, 2012, 80 perc, magyar felirattal)Rendező: Martin LundForgatókönyvíró: Martin LundFényképezte: Morten Halfstad ForsbergSzereplők: Henrik Rafaelsen, Solvei Grimen Fosse, Janne Heltberg időpont: 2014. február 27. – 2014. március 2.helyszín: Budapest, Erzsébet krt. 39.belépőjegy: n.a. A fesztivál a Norvég Nagykövetség, a Norvég Filmintézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.