You are currently viewing Elgondolkodtató fotók a polgári repülés aranykorából

Elgondolkodtató fotók a polgári repülés aranykorából

A polgári repülés robbanásszerű fejlődése a 60-as évektől mind több utazó számára nyitotta meg a világ megismerésének lehetőségét. Az interkontinentális és kontinentális járatok többé már nem számítottak szenzációnak, sokan éltek is a lehetőséggel és repülőgépre szálltak a fárasztó vonat, autó vagy hajóút helyett. Abban az időben fapados járatok a szó mai értelmében még nem léteztek, az utas kényelme és komfortérzete mindennél fontosabb volt. Az alábbi fotókon ebbe az aranykorba nyerhetünk bepillantást.Fedélzeti büfé – igazi közösségi tér a fellegek felettbarAmikor a steward adta a tüzetcigarettaszunet_repulesEmeletes ágyak – talán a vonat hálókocsija ihlette a belső terek tervezőjétemeletesagySzéktámlába épített digitális szórakoztató központ helyett földrajz óra köti le a gyermekek figyelmétfoldrajzoraKártyacsaták két kontinens közöttkartyacsataRengeteg lábhely még turistaosztályon is, és alkoholból sem volt hiánylabhelyA séf a repülőgépen készített friss ételt szolgál fel éppenszakacs_repulogepen 

Fotó forrása: businessinsider.com

Szerző: Herte Szabolcs

A vilagvandor.hu szerkesztőjeként igyekszem hétről-hétre, napról-napra bemutatni a világ és hazánk legérdekesebb úticéljait, utazási és programajánlatait. Kalandra fel!