Már csak néhány hét az idén 50 éves Debreceni Virágkarneválig

Már csak néhány hét az idén 50 éves Debreceni Virágkarneválig

Hazánk legnagyobb és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvénye idén ünnepli 50. születésnapját. Az ünnep augusztus 20-án teljesedik ki, amikor a legendákat, meséket, történeteket megjelenítő, több százezer szál élő- és szárazvirág felhasználásával készített, közel 5 méter magas, egyedülálló virágkompozíciók hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében végighaladnak Debrecen utcáin.

Programismertető

AUGUSZTUS 15.
17.00 LURKÓ LIGET
Helyszín: Nagyerdő
Méhes Csaba és a Brass in the Five: A Rézerdő lakói
Egy rézfúvós kvintett és egy zseniális pantomimművész – Rézerdőben élő manókként a színpadon. Zenélnek, énekelnek, táncolnak, mókáznak, kirándulnak, kertészkednek, élik az erdei manók vidám életét. Közben megszelídítenek egy medvét, és nem maradhat el a csiga-teknős derbi sem.
Zene, játék, kacagás. Az előadás elsősorban az óvodás és a kisiskolás korúakat célozza meg, de eddig mindenkit „eltalált”
Írta és rendezte: Méhes Csaba és Takács Tibor
Szereplők: Méhes Csaba, Simai László – trombita, Monoki Attila – trombita, Koppányi Béla – harsona, Soós Péter – kürt, Takács Tibor – tuba
A belépés ingyenes, 60 perc, 3 éves kortól ajánlott

20:00 A KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN KONCERTJE
Helyszín: Kossuth tér
Ingyenes programAUGUSZTUS 16.
17:00 LURKÓ LIGET   
Helyszín: Nagyerdő
CsaVar Színház (Csallóközi Vándorok, Felvidék): Azördögbe!!!
Mesejáték korhatár nélkül mindazoknak, akik szeretik a mesét
Ki az, aki fél az ördögtől? Mindenki! Csak a szegény ember nem….mert neki már nincs sok vesztenivalója. Sok furfanggal, sok játékkal és persze csavaros észjárásával még a pokolbéli legfelsőbb hatalmak eszén is túljár. De az ördögnek a legnagyobb ellensége nem a szegény ember, hanem a székely asszony, aki még attól sem riad meg, ha belébúj az ördög.
Rendezte: Gál Tamás
Előadják: Kiss Szilvia , Gál Tamás, Mester László Pintyő
Zene: Gál Tamás, Mester László Pintyő
A belépés ingyenes, az előadás 60 perces.20:00 A DEBRECEN HELYŐRSÉGI ZENEKAR KONCERTJE GÁJER BÁLINTTAL
Helyszín: Kossuth tér
ingyenes programAUGUSZTUS 17.
17:00 LURKÓ LIGET
Helyszín: Nagyerdő
Kétszervolt, holnemvolt az Eszter-lánc mesezenekar debreceni lemezbemutató koncertje gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek
„Dallamok, versek, bábok, buborékok, ukulele, gitár, bőgő, furulya, dob, derbuka és társai pörögnek ezerrel. Kárász Eszter játszik, táncol, énekel, hadonász, varázsol, miközben viccesen és kedvesen vagy szomorkásan csengnek-pengnek a Varró Danik. Jó kis koktél, dupla buborékkal, alkoholmentesen.” (Lackfi János)
Kárász Eszter – ének, ukulele, furulya, tilinkó
Becze Gábor – nagybőgő
Clemente Gábor – ütőhangszerek
Molnár György – gitár, ének
Veér Csongor – hegedű
A belépés ingyenes, az előadás időtartama 60 perc.

AUGUSZTUS 18.

17:00 GALIBA GYERMEKFESZTIVÁL ÉS JUNIOR VIRÁGKARNEVÁL
Helyszín: Kossuth tér
2012-ben született meg ez az új karneváli program, amelyre a városunkban élő közösségek saját maguk készítik el saját „kis” virágkocsijukat. A felhívás rövid idő alatt hatalmas érdeklődést váltott ki és rekordszámú, 52 nevezés érkezett már abban az évben. És hogy miért GALIBA? Galiba liba kacagtató mondatait minden családban idézgetik, egyszerűen megunhatatlan városunk szülöttének, Fazekas Mihálynak Lúdas Matyi című műve. A belőle készült rajzfilm pedig a gyerekek örök kedvence.
Ingyenes program20:00 VILÁG VIRÁGAI
Helyszín: Kossuth tér
Helyi néptánccsoportok és nemzetközi csoportok bemutatkozása
Ingyenes program20:00 DEMJÉN FERENC KONCERTJE
Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad
Újra a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra látogat a valaha élt legsikeresebb magyar előadók egyike, a Sajtból van a hold, Neked most kell eldöntened, a Szerelemvonat és megannyi sláger szerzője és előadója, Demjén Ferenc. Demjén több generáció ikonja, dalait a fiatalok is jól ismerik és éneklik. Hat Bergendy, hat V’Moto-Rock és tizenhat szólóalbummal, négy koncert- és öt válogatáslemezzel a háta mögött méltán beszélhetünk terjedelmes életműről. 2008-ban ARTISJUS Díjat kapott az év koncertjéért, 2010-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, 2012-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Belépő: 3 400 Ft, 3 900 Ft, 4 400 Ft, 4 900 Ft
Esőhelyszín: Kölcsey Központ

AUGUSZTUS 19.

20:00 P.A.S.O.-KONCERT
Helyszín: Kossuth tér
A Pannonia Allstars Ska Orchestra a 2012-es Lovemonster óta most jelentet meg először stúdióalbumot, sorban az ötödiket, Ghost Train címmel. A február 19-én megjelenő Ghost Train a csapat eddigi legerőteljesebb hangzású lemeze, egyaránt felfedezhetőek rajta a fajsúlyosabb, rockos, sőt akár punkos elemek, ugyanakkor a könnyedebb, kifejezetten táncos dalaikat sem hagyták le az albumról.
Ingyenes program20:00 HABANA SOCIAL CLUB-KONCERT
Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad
A „Buena Vista”, mint életérzés tovább folytatódik.
A kubai nép kedvenc zenekarának felejthetetlen előadóestje Magyarországon!
A koncert minden korosztály számára páratlan zenei csemege, az autentikus díszlet, a kubai táncosok, a színes jelmezek, a havannai hétköznapok hangulatát felidéző vetítés is felejthetetlenné varázsolják az estét.Belépő: 3 400 Ft, 3 900 Ft, 4 400 Ft, 4 900 FtIdőpont: 2016.augusztus 15-21.Helyszín: Debrecen, belvárosjegyárak: a jegyárakról bővebben az esemény weboldalán kaphatsz tájékoztatást 

Fotó forrása: debreceniviragkarneval.hu

Szerző: Herte Szabolcs

A vilagvandor.hu szerkesztőjeként igyekszem hétről-hétre, napról-napra bemutatni a világ és hazánk legérdekesebb úticéljait, utazási és programajánlatait. Kalandra fel!
Close Menu