Ismét kihajózik a Titanic

Egy ausztrál iparmágnásnak köszönhetően ismét életre kel a tragikus sorsú Titanic. Az ötletgazda Clive Palmer milliárdos vállalkozó célja, hogy az erdeti tervek szerint felépítse a Titanic II. névre keresztelt óceánjárót, amely az 1912-ben elsüllyedt Titanic replikája lenne. Az utasok kabinjában korhű ruhákat is elhelyeznek majd, hogy a múlt századi környezethez megfelelő öltözetet is viselhessenek a kalandvágyó turisták.A Titanic II. a tervek szerint a legmodernebb biztonsági, navigációs és mentő berendezésekkel, kellő számú mentőcsónakkal és menekülőlépcsővel lesz felszerelve. A belső berendezés pompája a múlt század elejét idézi majd,  840 hajókabin és kilenc fedélzeti pihenőhely áll majd az utasok rendelkezésére.A hajó Kínában készül,  a tervek szerint 2016-ban már a nagyközönség is helyet foglalható a transzatlanti járaton.A TitanicrólAz RMS Titanic brit Olympic osztályú utasszállító hajó elsüllyeszthetetlennek tartott rekeszes hajótörzzsel rendelkezett, és kora legnagyobb utasszállító óceánjárója volt. Elsüllyeszthetetlennek hitték, mégis elsüllyedt első útján, miután összeütközött egy jégheggyel, 1912. április 14-én. Egy óceánjáró hármas második hajójak??nt a Titanicot és „testvéreit” heti három járat kiszolgálására és a transzatlanti forgalom dominálására tervezték a White Star Line társaság számára.A hajót a Harland and Wolff hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban. Első útján (az angliai Southamptonból a franciaországi Cherbourg-ba, onnan az írországi Queenstownba (1921-től Cobh), és végül az Egyesült Államokba, New York Citybe), 1912. április 14-én, vasárnap 23:40-kor a hajó jéghegynek ütközött, és április 15-én, hétfőn 2:20-kor, az ütközés után alig több mint két és fél órával, kettétörve elsüllyedt.Az áldozatok pontos száma vitatott. A különböző szakértői csoportok és vizsgálóbizottságok eltérő adatokat szolgáltattak. Az amerikai kongresszusi vizsgálóbizottság szerint például 1517. A britek vizsgálóbizottságánál ez a szám 1490. A Brit Kereskedelmi Kamaránál 1503 fő szerepel.forrás: wikipedia.org

Szerző: Benedek Ádám

Az utazás szenvedélye már középiskolás koromtól velem van, soha nem csillapodó vággyal vetem bele magam egy új ország , egy új úticél felfedezésébe. Remélem, hogy írásaim másoknak is meghozzák a kedvét ahhoz, hogy útra keljenek.