Észt összművészeti fesztivál – helyszínek országszerte

Észt összművészeti fesztivál – helyszínek országszerte

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Szimplafilmmel közösen Magyarország egyetlen észt összművészeti fesztiválját. Az Észt hét középpontjában hagyományosan a filmvetítések állnak: a háborús drámától kezdve a szerelmesfilmen és anti-westernen át egészen a rövidfilm-musicalig sokféle műfajjal lehet majd találkozni a tavalyi év filmtermésének legjavát felvonultató válogatásban.Budapesten észt-grúz koprodukcióval nyit március 21-én a Művész Moziban az Észt Hét mozgóképes programja: a grúz-abház háború idején játszódó Mandarinok megindító film bosszúról és megbocsátásról, mely Észtországban minden lehetséges elismerést begyűjtött, és külföldi filmfesztiválokon is sikert aratott. A vetítésen jelen lesz az észt filmtörténet egyik legfoglalkoztatottabb operatőre, Rein Kotov, akinek a tavalyi Észt hét kedvence, a Gombászók című film képi világát is köszönhetjük. Az Észt hét másik filmes vendége a Virágok az Olajfák hegyén című dokumentumfilm rendezőnője, Heilika Pikkov. A lírai képekben kibontakozó, szuggesztív zenével kísért portréfilmben egy jeruzsálemi ortodox apácarend észt származású lakója, Kszenya meséli el hosszú életének fordulatait, mielőtt hallgatási fogadalmat tenne. A potenciális közönségkedvenc Kertu sokak szerint minden idők legszebb észt szerelmesfilmje, mely mindvégig megőrzi sajátos hangulatát, és mentes marad a műfajra jellemző kliséktől. Az idén igen erős rövidfilmes blokk is a szerelem jegyében pereg majd: keserédes film-novellákat láthatunk ébredező érzelmekről, vágyódásról és társas magányról. Az észt film fenegyerekének számító Veiko Ounpuu az Észt hét programjában Free range című filmjével szerepel, amely a Berlinale Fórum szekciójába is meghívást kapott. A dokumentumfilmek kedvelői is megtalálják a szám??tásukat: szemtanúi lehetnek minden idők egyik legnagyobb szabású színházi-társadalmi kísérletének a Miből lesz a por és hová tűnik a pénz? című filmben, illetve elmélázhatnak a szovjet múlt színén és visszáján a Nem az én földem és a Kozmosz képsorai közben.A filmeken kívül számos egyéb rendezvény várható az Észt héten. A FUGA-ban Szegfűk és tulipánok címmel március 17-én válogatás nyílik a 2013-as LadyFest Tallinn feminista képzőm??vészeti kiállítás anyagából. Berecz András és Piret Päär rendhagyó észt-magyar meseesten lép a közönség elé a Hagyományok Házában és a szegedi Grand Caféban, és idén a komolyzene is helyet kap a kínálatban: a Szirtes Edina Mókussal kiegészülő By Heart Quartet egyedülálló koncertjén az észt kortárs zene legnagyobb neveinek – Arvo Pärt, Erkki-Sven Tüür, Veljo Tormis, Lepo Sumera – műveit dolgozza fel. Természetesen a kisebbek sem maradnak észt program nélkül. A Budapesten nagy sikerrel bemutatkozott Mese itt, mese ott című színpompás magyar-észt meseillusztrációs kiállítás a fesztivál alkalmából Szegeden nyílik újra. Kisiskolásoknak szól a Kompánia Színházi Társulat interaktív zenés előadása a Mesemúzeumban, melyet Andrus Kivirähk kortárs észt sztáríró A rettenthetetlen kefir című színdarabja inspirált. A Kazinczy utcai Kazimír bisztróban idén is bele lehet kóstolni a hagyományos észt gasztronómiába, vállalkozó kedv??ek pedig észt nyelvi gyorstalpalón vehetnek részt.időpont: Budapesten március 17-26., Szegeden március 18-26., Debrecenben április 1-4. közötthelyszín: lásd fentebbbelépőjegy: n.a.

ÉSZT HÉT 2014 from Észt Intézet on Vimeo.

Fotó forrása: esztorszag.hu

Szerző: Herte Szabolcs

A vilagvandor.hu szerkesztőjeként igyekszem hétről-hétre, napról-napra bemutatni a világ és hazánk legérdekesebb úticéljait, utazási és programajánlatait. Kalandra fel!
Close Menu