Bezár a Szabadság-szobor New Yorkban

A new-yorki Szabadság-szobor idén ünnepli felavatásának 125. évfordulóját. Az 1880-as évektől napjainkig a műalkotás számos felújításon átesett, ám az idei év októberétől induló munkálatok befejeztével a XIX.sz-i szobor belseje a XXI.sz. legmodernebb tűzvédelmi, biztonsági és belsőépítészeti megoldásaival lesz gazdagabb.A Szabadság-szobor, az Egyesült Államok és a világ egyik legismertebb műemléke a 2001-ben bekövetkezett new-yorki terrortámadás után már egyszer átesett egy jelentősebb átalakításon. Ennek eredményeként a Szabadság-szobornak helyet adó szigetre (Liberty Island) illetve a szobor belsejébe csak a repülőtérihez hasonló biztonsági ellenőrzés után lehet bejutni. A turisták 2004-től a talapzaton belül kialakított látogatóközpontba ugyan beléphetnek, azonban a szobor koronájában található kilátót csak 10 fős csoportok látogathatják naponta összesen 240-en.A 2011-ben induló és egy évig tartó átalakítások során új lift, látogatóközpont, lépcsők és tűzvédelmi rendszerek szolgálják majd a látogatók kényelmét és biztonságát, így a szoborban található kilátóba is nagyobb számban juthatnak majd be a turisták. A Liberty Island továbbra is látogathatóamarad, az átalakítások csak a szobor belső tereit érintik majd.

Szerző: Benedek Ádám

Az utazás szenvedélye már középiskolás koromtól velem van, soha nem csillapodó vággyal vetem bele magam egy új ország , egy új úticél felfedezésébe. Remélem, hogy írásaim másoknak is meghozzák a kedvét ahhoz, hogy útra keljenek.