You are currently viewing A Föld Napja – V. Tudományfesztivál a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében

A Föld Napja – V. Tudományfesztivál a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében

A rendezvény célja, hogy élményeken keresztül, közvetlen tapasztalások segítségével keltse fel az érdeklődést a tudományok, a környezet- és a természetvédelem iránt. Mivel 2015 a talaj és a fény nemzetközi éve, a fesztiválon is kiemelt hangsúlyt fektetnek ezekre a területekre a szervezők és a résztvevő egyetemek, főiskolák, kutatóközpontok, szakmai szervezetek, nemzeti parkok, cégek, illetve egyesületek.ProgramokA Föld Napja – V. Tudományfesztivál két napja alatt 30 szervezet összesen 80 programmal várja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt 10:00 és 18:00 óra között.A látogatók idén is testközelből nézhetik a drón reptetését, ami utasításokat követ, beülhetnek egy sűrített levegővel működő pneumobilba, amely szennyező anyagot egyáltalán nem bocsát ki, továbbá bepillanthatnak az időjárás-előrejelzés készítésének kulisszái mögé – egy légköri szonda felengedése után másodperceken belül kivetítőn lehet majd látni a várható légköri, időjárási eseményeket -, sőt, maguk a résztvevők is készíthetnek meteorológiai előrejelzést, és egy speciális eszköz segítségével megmérhetik, mekkora cseppekből áll az eső.A rendezvényen bemutatkoznak a TiJöttök Innovációs Projekt Verseny versenyzői. A Maci Kórházban a gyerekek megismerhetik az orvosi vizsgálat menetét és a gyermekrendelőben előforduló eszközöket. Készíthetnek napórát, és megvizsgálhatják a robotok működését, valamint egy gokart bemutatón is részt vehetnek. Felfedezhetnek egy interaktív vonatos terepasztalt, valamint egy elektromos autót. A vállalkozó kedvűek akár targoncavezetőként is próbára tehetik tudásukat az egyik gyógyszergyár virtuális raktárában.A látogatók találkozhatnak a földfestékekkel, megfigyelhetik, milyen hatással van a fény egy mag csírázására, tapintásukat terméstapogatóval, geológiai tudásukat pedig kőzetfelismeréssel tehetik próbára. Ültethetnek növényeket, készíthetnek üvegmatricát és újságpapírból karkötőt, tojástartóból gombát, illetve megismerkedhetnek a kukoricából készült műanyag palackkal, amely komposztálható, és 3-6 hónap alatt lebomlik.Emellett idén is kipróbálható lesz egy, a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő játékpark, a „Ki nevet a végén?”, a Mobil és szelektív csúszka, a „Zúzd a metált!” és a „Lapíts, ha bírsz!” is, amelyben játékos módon lehet elsajátítani a szelektív hulladékgyűjtés praktikáit.A Föld Napja – V. Tudományfesztivál rendezvénnyel párhuzamosan a TIT Kossuth Klub Egyesület által szervezettszabadegyetemen a Föld napjához kapcsolódó előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Az előadók széles spektrumú témakört érintenek a fényszennyezéstől és annak hatásától, a műhold-meteorológiaalapjain keresztül a hazai barlangok lenyűgöző világáig és a különböző gyógynövények gyógyhatásáig.helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum kertje; Budapest, Múzeum krt. 14-16.időpont: 2015.04.22-23.belépőjegy: a belépés ingyenes

Fotó forrása: John Legear

Szerző: Herte Szabolcs

A vilagvandor.hu szerkesztőjeként igyekszem hétről-hétre, napról-napra bemutatni a világ és hazánk legérdekesebb úticéljait, utazási és programajánlatait. Kalandra fel!