Vonyarcvashegy a Balaton északi partján, a Keszthelyi-hegység lábánál fekszik. Nyugaton Gyenesdiással, keleten Balatongyörökkel határos, melyekkel mára gyakorlatilag egybeépült. A települések összefüggõ, a Keszthelyi-öblöt északnyugaton keretezõ övezetéhez kapcsolódik a - Vonyarcvashegytõl mindössze mindössze öt km-re fekvõ - Keszthely város is.

A sajátos klíma, a déli fekvésû, fenyvesekkel, karsztbokorerdõkkel benõtt, napsütötte dolomitlejtõk, a tó hatalmas víztükre szinte mediterrán jelleget kölcsönöz a tájnak, s a községnek egyaránt. Az idelátogató számára a Balaton-part nagyszerû strandjain kívül a csodálatos természeti környezet (Keszthelyi-hegység, ill. Déli-Bakony), a közeli, egyedülálló történelmi-kulturális emlékek (Keszthely, Tapolca, Badacsony, Szigliget, Rezi, Sümeg stb.), vagy épp termálvizes fürdõk (Hévíz, Kehidakustány) a szabadidõ eltöltésének sokszínû, és változatos lehetõségét kínálják. Vonyarcvashegy õsidõktõl fogva lakott hely, amelyrõl szemléletesen tanúskodnak legkorábbi leletei (neolitikus, rézkori cserepek, bronzkori és késõ vaskori urnatemetkezések). Az illírek, és kelták után, a Kr. u. 1. sz. kezdetén a rómaiak hajtották uralmuk alá a Dunántúlt (Pannonia provincia).

A legkorábbi települések, a kiszolgált katonák tanyagazdaságai ("villa rustica") elsõsorban a Balaton felé lejtõ hegyoldalakon, dombokon épültek. A római korból egy - a falfestménytöredékek alapján vsz. díszes - korabeli villa részlete maradt fenn, a Szentmihály-dombon pedig vsz. õrtorony álhatott. Vonyarcvashegy két, e területen létrejött középkori település - Vonyarc, és Vashegy - egyesülésével jött létre. Vonyarc vsz. szláv eredetû elnevezése vincellérek településére utal. Egyházas hely, elsõ írásos említése 1335-bõl származik ("Vrnoch"), a 14. sz.-ban a Karmacsi, a 15. sz-ban a Vonyarci, a 16. sz.-ban a Sárosdi család tulajdona volt. A Szentmihály-dombon ma is láthatóak annak az erõdítménynek a falmaradványai, amelyet római kori alapokon feltehetõen a 13. sz-ban emeltek. (Néhányan e romokat Györök várával azonosítják). A törökök 1573-ban elpusztították a falut, a lakatlanná lett vidéket 1580-ban már pusztaként említik. A 17. sz-tól megmaradt lakossága fokozatosan a falu szõlõhegyére húzódott, s hegyközséget alapított, amely 1741-tõl részben, 1779-ben - miután másik birtokosa, a horvát bán lemondott tulajdonjogáról - már teljes egészében a Festeticsek keszthelyi uradalmának része lett. Akkori népességérõl csupán a II. József-féle összeírás tudósít.

A szõlõmûvelésbõl élõ zsellérekkel benépesült pusztának mindössze 108 lakosa volt, maga a falu elszórtan fekvõ lakóházakból állt, utcái sem voltak. Vashegynek eredetileg a település felett emelkedõ dombot nevezték, elsõ írásos említése 1689-bõl származik. A 17.-18. sz-ban Meszesgyörök (a késõbbi Balatongyörök) szõlõhegye volt, a 19. sz-ban Vonyarchoz hasonlóan a Festeticsek birtokába került. Az 1850-ben Vonyarcvashegy néven egyesült település lakói halászattal, erdõgazdálkodással, szõlõmûveléssel, valamint zöldségtermeléssel foglalkoztak. 1870-ben az apró település iskolát kapott, fejlõdése azonban még a 20. század elején is meglehetõsen visszafogott volt. 1930-ben megalakult a helyi Fürd?egylet, amely döntõen hozzájárult fürdõéletének fellendüléséhez. Valóban intenzív fejlõdése azonban csak az 1950-es években vette kezdetét, amikor a község bekapcsolódott a balatoni turizmusba. Megépült strandja, 1957-ben pedig kempinggel gazdagodott. 1960-ban Vonyarcvashegy nagyközségi rangot kapott, életében a korábban meghatározó szõlõmûvelés helyett egyre inkább a turizmus szerepe vált meghatározóvá. Napjainkban nyaralók, panziók, hétvégi házak várják a pihenni, üdülni vágyókat, akiknek kényelmérõl éttermek, üzletek, szolgáltató egységek, zenés szórakozóhelyek sora gondoskodik. Közkedvelt fürdõhelye, a Lido strand homokos partjával, gyermekmedencéjével, EU-konform játszóterével ill. játszóházával a kisgyermekes családok nyaralását is gondtalanná teszi. Ugyanitt csónakázásra, sõt vízisportok mûvelésére (szörf, vízisí) is van módja a nyaralóvendégeknek.

A szabadidõ változatos eltöltésének lehetõségét kínálják a sportlétesítmények, teniszpályák, a lovarda, a szabadtéri színpad nyaranta zenei, és folklórprogramoknak ad helyet. A nyári szezont, egyben a programok sorát a Szent Iván-éji tûzgyújtás nyitja meg júniusban. Minden év júliusának negyedik hétvégéjén kerül megrendezésre a környék borait bemutató Boros-forgatag. Ugyancsak nevezetes eseménynek számít a Mária-napi Vashegyi Búcsú szeptemberben. Különösen nevezetes augusztus második vasárnapja, a "40 halász emléknapja", amely legendába illõ csodás megmenekülésüknek állít emléket. 1739 telén egy vihar a jeges tavon lepte meg halászokat, ám a hegyekbõl lezúduló szél egyszerre irányt váltott, a part felé sodorta õket, megmentve ezzel életüket. A hagyomány szerint hálából õk emelték a Szt. Mihály-dombon álló, Szt. Mihálynak szentelt kápolnát, ahonnan a tó, és a környezõ tanúhegyek varázslatos szépségû panorámája tárul ma is a szemlélõ elé. A háromnapos rendezvénysorozat (halászléfõzõ verseny, szórakoztató mûsorok, komolyzenei koncertek) egyszerre megemlékezés, és a balatoni halászok ünnepe: legfontosabb eseménye a Balaton megkoszorúzása, amelyet a kápolnában emlékmise követ. Végül meg kell említeni Vonyarcvashegy környéke, ill. a közeli Keszthelyi-hegység változatos szépségû, a gyalogtúrákat kedvelõk körében méltán népszerû kirándulóhelyeit (Cseri erdõ és Cser-völgy, Kitaibel-kilátó, Petõ-hegy a Berzsenyi-kilátóval, stb.).

Látnivalók:

• Szent Mihály-kápolna (egykori vár romjain, 1622 k., barokk). Hazánk egyetlen halászkápolnája, mellette régi temetõ.

• 40 Halász Emlékhely (egykori halottasházból átalakítva, Szerdahelyi Károly építész tervei alapján. Benne a csodás megmenekülést ábrázoló dombormû, Németh János keramikus alkotása)

• Balatoni Halászok emlékmûve és parkja (1999)

• Festetics-birtok présháza (vonyarci szõlõhegy, klasszicista, 1819)

• Sellõkút (Lido-strand bejárata elõtt , Németh János keramikus mûve, 1996)

• vashegyi r. k kápolna ((Szûz Mária neve-kápolna, 1884, neobarokk) vonyarci r. k. temetõkápolna (Szent Kereszt felmagasztalása-kápolna, klasszicista, 1820 k.)