Velencei karnevál 2012 - last minute és akciós utak olcsón

Hogyan keresheted meg a legjobb ajánlatot a Velencei karneválra?

A bal oldali utazáskeresőben a vilagvandor.hu Velencei karneválra szóló ajánlatai között böngészhetsz. Ha tovább szeretnéd szűkíteni a keresést, a találati listán indulási idõ és ár szerint is szűkítheted a találatokat.

A  velencei karnevál utazási ajánlatainak listájaelérhető a bal oldali keresőbox keresés gombjára klikkelve!

A Velencei karnevál története

A karneválok eredetét az ókori Rómában tartott Saturnalia-ünnepségekben szokás keresni, ősrégi hagyomány volt ez a féktelen mulatozásokkal, felvonulásokkal, cirkuszi játékokkal teli egyhetes időszak, mely a mitikus aranykor önfeledt boldogságát volt hivatott felidézni. A pogány szokás immár keresztény tartalommal a telet búcsúztató, egyben a természet újjászületését köszöntő farsangi és karneváli ünnepeiben élt tovább. A „karnevál” (olaszul:„carnevale”) elnevezés - amely a latin „carne levare” (hús elhagyása) kifejezésből ered- egyszerre utal a farsangi mulatságok mértéktelen lakomáira, és a közelgő, húsvétot megelőző hosszú böjti időszakra, de mindenekelőtt a megújulás, a földi élet örömeinek, a bőségnek féktelenségig vidám, zenés, táncos népünnepélye.

A velencei karnevál hagyománya azonban szorosan összefonódik a város, az „Adria királynője” büszke történelmével is: noha első alkalommal 1092-ben említik források, születésében nagyon is világi események játszották a főszerepet. Valódi előzménye az a Velencében évente megtartott ünnepség lehetett, amellyel Vitale Michieli dózse Aquileia püspöke, II. Ulrich felett aratott győzelmére emlékeztek. 1162-ben a lázadó friuli nemesekkel Grado elfoglalására törő, ám vereséget szenvedő pátriárkát, s vele együtt tizenkét vazallusát börtönbe vetették. Ulrich csak azzal a feltétellel szabadulhatott, ha minden évben - hódolata jeléül -12 kosár kenyeret, 12 disznót és egy bikát küldött a Velencei Köztársaságnak. A karnevál őse a győztes város diadalünnepe volt: az évszázadokig élő szokás, a húshagyó kedden az utcákon végigkergetett, és a Szt. Márk téren a dózse előtt lefejezett bika és 12 malac (Ulrich és a hûbérurak szimbóluma) erre a győzelemre emlékeztetett.

Velencében - mint oly sok helyütt a Mediterráneumban - igen régtől az év egyik legnagyobb ünnepe volt a húshagyó csütörtöktől (Martedì vagy Zioba Grasso) egészen Húshagyó keddig (Mardi Gras) tartó karneváli időszak: ekkor (természetesen a Serenissima áldásával) minden tilalom, rangbeli különbség érvényét vesztette, s a mulatozó, tivornyázó tömeg birtokba vehette az utcákat. Mintha egy hatalmas színdarab résztvevőjévé, egyben nézőjévé lett volna e rövid időre a város minden lakója, amint maskarát, festett álarcot öltött. Egy nagyszabású „Commedia dell’ arte”, processzió szereplőjévé, melynek díszleteiként akárcsak Carpaccio vagy Gentile Bellini festményein - a sikátorok, canalék, vagy épp a Szt. Márk tér arisztokratikus, és egzotikus szépségû épületei szolgáltak. Az utcákon, kis tereken egymást érték a koncertek, mulatságok, színielőadások, amelyeket a közönség gyakran az erkélyről kísértek figyelemmel. A gátlástalanságig szabados csínyek mellett gyakoriak voltak a kimondottan kegyetlen játékok, amelyek felett azonban a város vezetősége kegyesen szemet hunyt. A törvény eleinte csak e rövid karneváli időszakra engedte meg az álarc viselését, a kilengések, a bohózatba vagy épp krimibe illő cselekedetek miatt azonban már a középkorban (1268, 1467) rendeletekkel kellett szabályozni használatát. Az álarc és a jelmez a középkor végétől elválaszthatatlan lett nemcsak Velencétől, annak egyedi ízlésétől, egzotikus kultúrájától, hanem a város valamennyi ünnepétől.

A barokk idején a néhai, egyre inkább emlékeiből élő nagyhatalom élete mintha más sem lett volna, mint egyetlen véget nem érő karnevál, amelynek frivol, színpompás és dekadens kavalkádja olyannyira vonzotta Európa önfeledt szórakozásra vágyó arisztokratáit. A 18. sz-ban Velencét a „karneválok fővárosaként” emlegették, s így volt ez egészen a köztársaság megszûnéséig (1798), amely egyszerre véget vetett a hagyománynak. A feledésre ítélt tradíciót 1979-ben élesztette újjá néhány lelkes helybéli fiatal, s az utóbbi évtizedekben a velencei karnevál a város egyik fő attrakciójává, a világ egyik legjelentosebb kulturális-turisztikai eseményévé nőtte ki magát. Egykor parádés felvonulással, és a virágdíszbe öltöztetett bika lefejezésével, napjainkban jóval szelídebb ceremóniával, a „galamb röptével” veszi kezdetét a karneváli ünnepségsorozat. A húshagyó csütörtököt követő vasárnap 12 órakor a Szt. Márk teret zsúfolásig megtöltik a város lakói és a külföldi turisták, várva a „kis galamb röptére”. Megszólalnak a harsonák, színes léggömbök százai szállnak a magasba, és a „Colombina”, - ez a galamb alakúra formált báb, melyet kábel segítségével engednek le a Campanile tornyából konfetti-és szalagesőt bocsát a tömegre, miközben az emberek kiáltoznak: "Viva Venezia! Ciao Venezia!".

Mindez a hajdani karneválok egyik momentumára emlékeztet, akkor a harangtorony és a Palazzo Ducale Foscara Loggiája között kifeszített kötélen ahogy ma a „Colombina” egy fiatal kötéltáncos haladt át a tér felett. A nyitóhétvégén egymást követik a látványos jelmezes, kosztümös felvonulások. Az álarc viselése jóformán kötelező, egyaránt feltűnnek a hagyományos darabok (Nasone „oro”; Zanni, Pulcinella, La Batuta, Gatto, Jester, Moretta, Volto stb), ill. újabb variációik. Ezeket nagy bőségben kínálják az üzletekben, utcákon, tereken nem is különösebben drágán (5-20 euro közötti áron), de utcai kozmetikusokkal is festethetünk egyéniségünkhöz illő karneválozó álarcot (5-10 euro). Az öltözék, a „maschera” leggyakrabban fekete velencei selyemköpenyből, fátyolból és csipkéből kialakított kámzsából (bauta) áll, az arcot magát fehérre festett álarc takarja, s mindezt kalap egészíti ki. Gyakoriak a Commedia dell' arte jellegzetes figuráit, vagy éppen a rokokó nagyvilági életét felidéző pompás ruhák is. Természetesen nem hiányozhatnak a reprezentatívabb bálok, társasági események sem, amelyek közül a legjelentősebb a Teatro La Fenicében rendezett Gran Ballo della Cavalchina. A turista a karnevál ideje alatt is jól teszi, ha kicsit barangol: nemcsak váratlan programokra, látnivalókra bukkanhat, de a zsúfolt „főútvonalaktól” eltávolodva, a kis utcákat, sikátorokat, apró tereket járva kicsit megismerheti Velence igazi, jórészt rejtett arcát is.

A záróhétvége eseményeivel, egészen pontosan a Húshagyó kedd eljövetelével éri el a karnevál igazi csúcspontját: ismét pompás felvonulások sora veszi kezdetét, ekkor vesznek búcsút, ill. égetik el szimbolikusan a Karnevál Hercegét. Éjjel pedig a Szent Márk téren az egybegyűltek a magasba hajítják maszkjaikat, kórusban búcsúzva, s kiáltozva: Elmegy! Elmegy! Elmegy! mielőtt utoljára még kimulatnák magukat. A középkori tradíciót modern köntösben felelevenítő velencei karnevál elsősorban idegenforgalmi látványosság, mégis több egyszerű turistaprogramnál: a rövid időre idelátogató számára is megmutat valamit e különleges múltját, és mással össze nem hasonlítható kultúráját máig őrző város eleganciájából, kifinomult szépségébol, varázslatos hangulatából.