|
Község Veszprém megyében, Balatonfüredtõl 7 km-re nyugatra, a Tihanyi-félszigeten. A Balaton egyik leglátogatottabb üdülõ-és kirándulóhelye, idegenforgalmi központja. A félsziget Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, természeti értékei, geológiai ritkaságai miatt fokozottan védett terület. A rézkor óta lakott hely, keleti oldalán feltárt földvára (Óvár) vsz. bronzkori-vaskori eredetû. I. András király Szt. Ányos és Szûz Mária tiszteletére alapította a tihanyi bencés monostort (elsõ említése legrégibb nyelvemlékünkben, Tihanyi Alapítólevélben, 1055), halála után (1060) itt helyezték örök nyugalomra. Sírköve ma is eredeti helyén, a bencés apátsági templom háromhajós, keresztboltozattal fedett altemplomában látható, mely a hazai román kori építészet legkorábbi emlékeinek egyike. |
|
|
|
Az uralkodó a bencés apátság megalapítása idején Oroszországból áttelepült bazilita szerzetesek számára is kolostort alapított, amely remeteség késõbb (1270-14. sz. között ) a bencés apátság Szt. Miklósperjelsége lett. Ennek emlékét a 11. sz.-ban készült, az Óvár-hegy puha tufájába vájt bazilita barlangkolostor („Petra”), ill. remetelakok (ún. barátlakások) õrzik. 1546-ban a kolostort kir. rendeletre erõdítik, végvárrá építették át. A mai település a 17. sz.-ban alakult ki az apátságtól nyugatra (napjainkban az ún. Ófalu egész területe védett). A török kiûzése után az apátságot visszaszerzõ bencések újjáépítették a súlyosan rongálódott kolostort és templomot, utóbbi melyet Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint kiviteleztek - ekkor kapja reprezentatív, kéttornyos homlokzatát (1719-54). Az 1950-ben államosított, 1994-tõl ismét a rendhez került (1996-tól folyamatosan felújított) épületegyüttesben kapott helyet a Bencés Apátsági Múzeum. Tihany ihletõje, sõt lakhelye volt a magyar kultúra, mûvészet számos jelentõs egyéniségének (Illyés Gyula, Németh L. író, Borsos Miklós szobrász). Itt mûködik az MTA Limnológiai Kutatóintézete (al. 1927), és az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Tihanyi Földmágneses Obszervatóriuma (1954). További látnivalók: |
||