Gyorskereső

Hírcsatornáink

Nemzetközi Cirkuszfesztivál 2012 - Budapest

A 16 éve útjára indított, immár hagyományos fesztivál igazi ünnep, egyedülálló látványosság - és persze igazi presztízsharc a résztvevő artisták számára. A fesztivál ugyanis nemcsak a nézők fergeteges szórakoztatásáról, hanem a fellépő művészek nagy kiugrási lehetőségéről is szól. A világ minden tájáról érkező cirkuszigazgatók és ügynökök árgus szemekkel kutatnak az új tehetségek után, ennek köszönhetően számos híres artista világhódító karrierje indult el a Fővárosi Nagycirkusz porondjáról... 

Nemzetközi Cirkusfesztivál Budapest 2012

Fotó:fnc.hu

Programismertető

A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál 2012-ben is a világ minden tájáról érkező, a cirkuszművészet legkiválóbbjait felvonultató mezőnnyel várja a nézőket. A résztvevők száma minden korábbit felülmúl, a Fővárosi Nagycirkusz közönsége 17 ország artistaművészeinek 30 produkcióját élvezheti. A fesztivál mezőnye A és B csoportra osztva, két műsorban mutatja be produkcióit, melyeket a cirkuszszakma legtekintélyesebb képviselőiből álló nemzetközi zsűri értékel. A cirkuszfesztiválon a hagyományoknak megfelelően felvonul a hazai artisták élmezőnye is, a publikumot a legjobb magyar művészek önálló műsorral kápráztatják el. A fesztivál legnagyobb sztárjai az utolsó napon parádés gálaelőadáson lépnek fel, melynek megkoronázásaként látványos ceremónia keretében vehetik át a zsűri által odaítélt fesztiváldíjakat.

'A' MŰSOR

Február 2-án 19 órakor és
Február 5-én 11 és 15 órakor
A műsor 3 órás.

— Nyitókép —

Baross Imre Artistaképző (Magyarország)

— Parádé —

Habana / rúddobó akrobaták (Kuba)
Alexandre Lane / karika (Kanada)
Leonid Beljakov / humoros kutyaszám
(Németország)
Natalia & Yuriy Volkov / komikus emelőszám (Oroszország)
Natália Demjén / tissue és hegedű (Ukrajna)
Kirk Marsh / vizuális humorista (USA)
Winter / akrobatikus adadzsó (Finnország)
Kirk Marsh / vizuális humorista (USA)
Rolling Wheel / röhnrád (Magyarország)
Sebastien Nicaise / diabolo (Belgium)
Rokashkov's / nyújtó akrobatika
(Oroszország)

— 15 perc szünet —

Nyitány / Fővárosi Nagycirkusz Zenekara
Paul Herzfeld / kínai rúd (Franciaország)
Becky Hoops / hulahopp (Kanada)
Emily & Menno van Dyke / zsonglőröző tangó (Hollandia)
Sterza Family / zenebohócok (Olaszország)
Elisa Khachtryan / magasdrót (Örményország)
A zsűri bemutatása
Andrey & Nataly Shirokaloff / párducok és tigrisek (Oroszország)

— Finálé —

'B' MŰSOR

Február 3-án 19 órakor és
Február 4-én 15 és 19 órakor
A műsor 3 órás.

— Nyitókép —

Baross Imre Artistaképző (Magyarország)

— Parádé —

Meleshin Testvérek / görgőn egyensúlyozók (Oroszország)
Almost Trio / golf zsonglőrök (Magyarország)
Anastasia Makeeva / légtornász (Oroszország)
Starbugs / bohózat (Svájc)
Chilly & Fly / álló zicc (Kanada)
Leonid Beljakov / humoros kutya produkció (Németország)
Timur Kaibjanov / lábzsonglőr (Oroszország)
Sebastian & Kristina / transzformáció
(Magyarország)
Starbugs / bohózat (Svájc)
Darkan / gurtni légtornász (Kazahsztán)
Circolombia / ugródeszka csoport (Kolumbia)

— 15 perc szünet —

Nyitány / Fővárosi Nagycirkusz Zenekara
Sorellas / trapéz duó (Németország)
Starbugs / bohózat (Svájc)
AJ Silver / komikus cowboy (USA)
Duo La Vision / élő szobrok
(Magyarország és Ukrajna)
Johan Wellton / komikus zsonglőr (Svédország)
A zsűri bemutatása
Andrey & Nataly Shirokaloff / párducok és tigrisek (Oroszország)

— Finálé —

MAGYAR GÁLA

Február 4-én 11 órakor

— Parádé —

Szulita és Dennis / levegő kötél
Trió Sárközi / zsonglőr trió
Renátó / röhnrád
Duo Kiss / lábzsonglőr-ikária
Duo Steel / erőemelő
Bernath Imre / "film" bohózat
Clair de Lune / négyes trapéz
Bernath Imre / "pandúr" bohózat
Black Roses / quartett egykerekűn
Jecsmen Oksana / levegő karika
Henrik Veres / tempó zsonglőr
Murai Sisters / erőemelő

— Finálé —

A műsor egy részes (80 perc).

Vendégek:

David Larible Junior / zsonglőr (Olaszország)
Nathalie Enterline / baton forgató (USA)
Műsorukat február 6-án a 15 és 19 órakor a gálán mutatják be.

Díszvendég:

Semen Shuster (Hush Ma Hush), Németország
Exkluzív műsorával február 6-án 19 órakor a díjkiosztó gálaműsoron mutatkozik be.

Időpont: 2012. február 02 - 06.

Helyszín: 1146 Budapest Állatkerti Krt. 12/a

Belépőjegy: 

HELYÁRAK (9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál)

feb. 2. csütörtök, 19 óra / A műsor
feb. 3. péntek, 19 óra / B műsor

III. kategória

2200 Ft.

II. kategória

3200 Ft.

I. kategória

4500 Ft.

feb. 4. szombat, 15 és 19 óra / B műsor
feb. 5. vasárnap 11 és 15 óra / A műsor
feb. 6. hétfő, 15 óra / GÁLA műsor

III. kategória

3500 Ft.

II. kategória

5300 Ft.

I. kategória

7000 Ft.

Magyar Gála (egységes helyár)
feb. 4. szombat, 11 óra

III. kategória
II. kategória
I. kategória

1500 Ft.

GÁLA MŰSOR és díjkiosztó ünnepség
feb. 6. hétfő, 19 óra

III. kategória

3500 Ft.

II. kategória

5500 Ft.

I. kategória

8000 Ft.

Szállásajánló: budapesti szállások

Szálláshelyek a településen / régióban