
A város központjában álló Szent Imre r. k. plébániatemplom 1930-ban épült, szecessziós stílusban.

A Balaton-parton, a Wesselényi-strandnál található Balatonalmádi egyik leghangulatosabb része, a 20. század elején kialakított Öregpark.

Horgászati és halászati kiállítás ("Vízimúzeum") 2006. június 2-án nyitotta meg kapuit a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár épületében.

Az ősi városrész, Vörösberény református erõdített temploma (eredetileg Szent Márton-templom) a Balaton északi partjának lkiemelkedő műemlékei közé tartozik.

Vörösberény Szent Ignác tiszteletére emelt, 1779-ben felszentelt barokk templom Balatonalmádi környékének egyik legszebb műemléke.

A polgármesteri hivatal épületével szemben álló Fischl-házat 1911-12-ben építtette névadója, a jómódú Fischl kereskedőcsalád.

Xantus János gömb alakú, vasszerkezetű építménye egykor a Budapesti Nemzetközi Vásárra készült.

A balatonboglári Temetődombon álló Kék kápolna 1856-ban épült.

Balatonboglár szomszédságában, a szőlőültetvényekkel borított somogyi dombok között, festői környezetben található a harmincas évek népszerű színésznője, Gaál Franciska egykori kastélya.

A Balatonboglár-Szőlőkislakon, az Epres utca 7. szám alatt található Légli-fazekasházban a népi fazekasság világába nyerhet betekintést a látogató.