You are currently viewing Fővárosunk ezer éves története – új állandó kiállítás nyílt a Vármúzeumban

Fővárosunk ezer éves története – új állandó kiállítás nyílt a Vármúzeumban

Budapest – Fény és Árnyék címmel új állandó kiállítás nyílt a Budai Történeti Múzeum Vármúzeumban.
A tárlat az időrendet követve, a múzeum legfontosabb műtárgyait felsorakoztatva tárja elénk Budapest történetét az antik időktől a rendszerváltásig.
A kiállítás gerincét egy, a kronologikus rész vezérmotívumához, a Dunához hasonlóan kanyargó folyosó adja, ahol a látogatók „átúszhatják” a várostörténet időfolyamát. Alapkoncepcióját az évszázadok során újra meg újra lerombolt, majd ismét újjáépülő város képe határozza meg. A címben szereplő „fény és árnyék” a főváros épülő, virágzó időszakaira, az ezt megszakító háborúk, természeti katasztrófák, majd a rombolást követő újjáépítések egymásra rétegződésére utal. Az itt megjelenő történelmi eseményeken keresztül válnak érthetővé a látogató számára mindazon társadalom-, építészet- vagy gazdaságtörténeti sajátosságok, amelyek Közép-Európa egyik legizgalmasabb fővárosává teszik Budapestet. A műtárgyak mellett „megszólalnak” az adott történelmi eseményeket átélő egyszerű emberek is, akik naplóikban, útleírásaikban jegyezték fel élményeiket.A már megszokott képernyők, digitális képkeretek és fülhallgatók mellett olyan érintőképernyős monitorok is interaktívvá teszik a múzeumlátogatást, amelyek segítségével a látogatók például kikereshetik a lakóhelyükhöz közeli ásatási helyszíneket vagy megtekinthetnek néhány fotót az egykor ott állt épületekről.A kiállítás kronologikus részéből mintegy oldalágként nyúlnak ki tematikus egységek, amelyek Budapest sajátos történetét meghatározó kérdésköröket fejtenek ki, s vezetnek végig a tárgyalt időben. Ilyen például az etnikai sokféleség, amely a kezdetektől fogva jellemezte Budát, majd Pest-Budát és Budapestet, de ugyanígy említhetjük a fürdőkultúrát — amit a Rudas fürdőhöz kapcsolódó műtárgyak illusztrálnak —, vagy a középkori város gazdaságát egészen a 19. század végéig meghatározó szőlőkultúrát, melynek az ekkor megjelenő filoxéravész vetett véget, ezzel utat nyitva a budai Rózsadomb villanegyeddé válásának.A kiállításban közel 900 m2-nyi területen, a múzeum I. emeletén, közel 1000 műtárgy kerül kiállításra, melyek legnagyobb százalékban a fővárosi múzeum saját gyűjteményeiből származnak. Nagy számú arany és ezüst tárgy került ki a kiállításba, melyek kifejezetten ritkán szerepeltek eddig kiállításokon.időpont: 2015. augusztusától látogatható
helyszín: 1014 Budapest, Szent György tér 2. – Budavári Palota „E” épület.
belépőjegy:felnőtt jegy: 1800 Ft ; diák és ifjúsági jegy (6-26 éves): 900 Ft   ; nyugdíjas jegy (62-70 éves): 900 Ft

Fotó forrása: fortepan.hu

Szerző: Herte Szabolcs

A vilagvandor.hu szerkesztőjeként igyekszem hétről-hétre, napról-napra bemutatni a világ és hazánk legérdekesebb úticéljait, utazási és programajánlatait. Kalandra fel!