A két domb köré épült település, és környéke - a Várhegy déli oldalán, a Kopaszhegyen talált eszközök, leletek (csiszolt kõbalta, edénytöredékek, csonteszközök, urnasírok) bizonysága szerint - már az újkõkorban lakott hely volt.

A bronzkor itt élõ népesség emlékét õrzik a környéken elõkerült láb- és karperecek, a római uralom idõszakából korabeli pénzleleteken kívül kisebb épületmaradványok maradtak fenn. A honfoglalás után Somogy a Bõ nemzetség szállásterülete lett, így e terület ura volt Tar Szerénd fia, Koppány is. Feltehetõen a fonyódi Várhegyen is erõs várat építtetett, ennek védelmére - veresége után - I. (Szent) István besenyõ, ill. velük rokon berény törzseket telepített le. 1082-ben I. (Szent) László király egy birtokösszeírása "Funoldi" néven említi a települést, 13. sz.-i források szerint a pannonhalmi fõapátság birtoka volt. Fonyód várát a középkorban többször átépíthették, a sárral tapasztott palánkfallal épült erõsség egyes részeit kõbõl emelték, egykori területén egy templom, ill. temetõ maradványait is feltárták. A 14.-15. sz-ban a tóti Lengyel-család tulajdona volt, akiktõl a 16. sz-ban Török Bálint szerezte meg .

Ebben az idõben, az oszmán hódítás korában Fonyód szerepe - a török elleni védelmi vonal fontos részeként - felértékelõdött, 1544-ben újból megerõsítették. Közel harminc évig volt híres-hírhedt kapitánya a keménykezû Palonai Magyar Bálint, aki sikerrel védte az ellenséges támadásoktól. 1575-ben végül mégis török kézre került, akik nemcsak az erõdítményt rombolták porig, de a környezõ településeket is elpusztították. A koppányi szandzsák összeírásában a 16. sz.-végén már lakatlan területként szerepel. Fonyód, és vidéke igen nehezen heverte ki a hódoltság viharos idõszakának pusztításait. Még a 19. sz. elsõ felében is csaknem lakatlan puszta, ahol a lakosság megélhetését elsõsorban a halászat, és az egyre jelentõsebb szõlõmûvelés biztosította. Az 1840-es években - Széchenyi István kezdeményezésére - megépült a hajókikötõ, amely bekapcsolta a települést a balatoni hajóforgalomba, ugyancsak ösztönzõen hatott a fejlõdésre a déli part vasútvonalának kiépülése. Fonyód üdülõhellyé válása azonban csak a 19. sz. végén kezdõdött, amelyben elévülhetetlen érdemeket szerzett a megye akkori tisztifõorvosa, dr. Szaplonczay Manó. Ösztönzésére kezdte meg a terület birtokosa, Zichy Béla a várhegy környékének felparcellázását, hogy ott nyaralók épülhessenek (róla kapta nevét a város legrégebbi üdülõhelye, Bélatelep).

A mai Fonyódliget üdülõterületté válása csak az 1930-as években kezdõdött, s - mivel északról a Balaton, délrõl kiterjedt mocsárvidék határolta - nagyszabású partvédelmi, vízszabályozási munkálatokat igényelt. A 2. világháború után állami üdültetésekkel kezdõdött fürdõéletének megújulása. Az 1960-as éveket nagyszabású építkezések jellemezték (lakó-és nyaralóépületek, hotelek), az 1970-es évektõl pedig az infrastrukturális, ipari fejlesztések is elsõsorban az idegenforgalom, üdültetés kibontakozását szolgálták. Fonyód 1989-ben kapott városi rangot, napjainkban is a Balaton déli partjának egyik legjelentõsebb nyaraló-, ill. üdülõhelye.

Az északi oldal Balaton fölé magasodó tanúhegyeinek egyedülálló panorámával ajándékozzák meg az idelátogatót. A város környéke több megtekintésre érdemes természeti látnivalót, különlegességet is kínál, ezek közé tartozik a Balaton õsi vízivilágának emlékét õrzõ Nagyberek (Nagyberek Fehérvíz Természetvédelmi Terület), vagy a kissé távolabb fekvõ Kis-Balaton. A rendszeres hajójáratoknak köszönhetõen könnyen elérhetõ Badacsony, Keszthely, de akár a tó keleti medencéje (Tihany, Siófok) is. Fonyód területén tizenegy sekély, fövenyes, jól kiépített, karbantartott strand áll a fürdõzni, pihenni, kikapcsolódni vágyók rendelkezésére, egyben a legkülönbözõbb igényeknek megfelelõ szálláshelyek (hotelek, panziók, apartmanházak, nyaralók, családi házak), éttermek, kávézók, üzletek várják a turistákat. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a város még egy nevezetességét, a fonyódi ásványvizet.