A Dunakanyar a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza Magyarország egyik legismertebb, leglátogatottabb vidéke. Magába foglalja a folyó hatalmas kanyarulatába zárt Dunazug-hegységet (Pilis, Visegrádi-hegység), a bal parton a Börzsöny vonulatait, és a Duna-ágak által közrefogott Szentendrei-szigetet. Fõ sajátossága éppen a három nagy tájképi egység, - a teraszos folyóvölgy, a síkság és a középhegységi régió - találkozása, amelynek a táj egyedülálló, monumentális szépségét köszönheti, s amely forrása a természeti környezet sokszínûségének. Változatos geológiai felépítése, felszínformái, ritka és értékes fajokban gazdag flórája és faunája egyaránt szükségessé tették e terület természeti értékeinek fokozott védelmét.

Ennek elõsegítése érdekében létesítették a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot (1997), amelyhez a Dunakanyaron és környezetén (Ipolymente) kívül Nógrád-, ill. Pest megye egyes védett területei is tartoznak.A gondozott parkerdõk, klimatikus folyóparti üdülõhelyek, vadrezervátumok, természeti kincsek mellett mégis leginkább történelmi levegõje avatja különlegessé e vidéket: Leletek sokasága tanúskodik az egykor itt élõ kelták, szkíták, rómaiak, avarok, szlávok jelenlétérõl, az egykori uralkodói székhelyek (Esztergom, Visegrád), a barokk városok (Vác, Szentendre) az ezeréves magyar államiság, história, és kultúra élõ emlékmûvei. Aligha akad hely Magyarországon, ahol a régmúltat felelevenítõ, kimagasló történelmi helyszínek, kultúrtörténeti emlékek, és a legendákkal átszott táj szebb és teljesebb összhangzatára lelne a látogató, mint épp a Dunakanyarban.

Pilis

A Dunántúli-középhegységhez, ill. a Dunazug-hegységhez tartozó Pilis északnyugat-délkelet irányú, fõként földtörténeti középkori (triász) mészkõbõl, dolomitból, ill. harmadidoszaki homokkõbõl felépülõ keskeny sasbércvonulat (legmagasabb pontja a Pilis, 757 m). A jékorszak periódusának heves tektonikus mozgásai tördelték össze kõzettömegét, s emelték ki a hatalmas rögöket, kialakítva mai képét: a kopár hegyoldalakkal, sziklás gerincekkel, csúcsokkal, s a közöttük húzódó mély szurdokvölgyekkel (Holdvilág-árok) tagolt vadregényes tájat. A Visegrádi-hegységtõl a Dera-, ill. Szentlélek-patak (nagyjából az Esztergom-Pomáz tengely mentén húzódó) völgye választja el. Karsztjelenségei közül leglátványosabbak a barlangok: a Pilis közel kétszáz barlangja közül 12 védett (Leány-és Legény-barlang, Ördöglyuk, vagy a hévizes eredetû Sátorkõ-pusztai-barlang). Éghajlata többek között a csapadékot elnyelõ mészkõtömegének köszönhetõen száraz, szubmediterrán jellegû. A hegyek alsó zónáit cseres-, magasabban fekvõ részeit gyertyános-tölgyesek, majd bükkösök borítják, amelyeket gyakran csupasz, kopár, sziklákkal borított csúcsok koronáznak. Az évezredes intenzív mûvelés következtében az erdõket nagy területeken rétek váltották fel, a sekély termõrétegû területeket sziklagyepek, karsztbokorerdõk borítják. A cserjeszinten gyakori a fagyal, galagonya, és a kosborfélék, a Pilis számos értékes növényfaj otthona (magyarföldi husáng, magyar gurgolya, rózsás kövirózsa, budai nyúlfarkfû, moldvai sisakvirág), igazi kuriózum a világon egyedül Piliszentiván környékén található, dolomitlakó pilisi len. A Pilis õsidõktõl lakott hely, hazánk kultúrtörténeti emlékekben egyik leggazdagabb vidéke. Fontos régészeti értékei közé tartozik a pilisszántói kõfülke (az újkokori ún. pilisszántói kultúra kõeszköz-leletegyüttese), a réz és bronzkori, a kelta és szkíta emlékek (pl. földvár Pomáz határában), ill. az egykori római határvédvonal (’limes’) erõdjeinek, õrtornyainak, valamint településeinek maradványai. Egyes kutatók feltételezése szerint ezen a vidéken állhatott Attila hun nagyfejedelem fõvárosa, „Õs-Buda” (Sicambria). A Pilis a honfoglalás idején az Árpádok központi szállásterületéhez tartozott, késõbb királyi magánuradalom, kedvelt vadászterület volt. Pilisszentkereszt híres ciszterci kolostorában helyezték örök nyugalomra II. Endre meggyilkolt feleségét, Gertrúd (Gertrudis) királynét. A középkorban az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok fõ központja, kolostoraik romjai majd’ mindenütt fellelhetõk a hegyek között (Pilisszentlélek, Pilisszentlászló, Klastrompuszta). Vsz. jelenlétükkel lehet összefüggésben a hegység névadása is: a „Pilis régi nyelvünkben a papi tonzúra neve” írja a Pallas Nagy Lexikona „a magyar hegyek elnevezésében kopaszt jelent.”

Visegrádi-hegység

A Pilissel együtt a Dunazug-hegységhez tartozó Visegrádi-hegységet a Duna, a Dera-, és a Szentléleki-patak völgye határolja. Noha a Duna jobb partján fekszik, valójában az Északi-középhegység része. Kialakulását tekintve a Börzsönnyel rokon, a földtörténeti harmadidõszak (miocén) andezit vulkanizmusa hozta létre, s mint ilyen, az ún.„belsõ-kárpáti vulkáni koszorú” része. (Az egykori vulkán krátere a Dobogókõ-Dömös-Pilisszentlászló háromszögben lehetett). Legmagasabb pontja a Dobogó-kõ (700 m). Eltérõ keménységû, harmadidõszaki vulkáni kõzetekbõl (andezit, andezittufa, agglomerátum) épül fel, amelyeknek váltakozása miatt a kis patakok helyenként vízeséseket alkotnak. Ezek a mélyen bevágódó, nem ritkán veszélyes szurdokok (Rám-szakadék, Holdvilág-árok, Lukács-árok) a hegység egyik fõ látványosságát jelentik. A szelektív lepusztulás hozta létre látványos, bizarr sziklacsúcsait (a Vadálló-kövek fokozottan védett sziklái, Szer-kövek, Thirring-sziklák, Kõ-hegy). Egyetlen hatalmas andezitszikla a hegység nevezetes hegycsúcsa, a Prédikálószék, ahol a Dunakanyar legteljesebb - Dobogó-kõét is felülmúló - panorámájában gyönyörködhet a látogató. Éghajlata mérsékelten hûvös és száraz, akárcsak a Pilist, legnagyobb részét cseres- és gyertyános-tölgyesek borítják, a meredekebb hegyoldalakat bokorerdõk, sztyepprét-társulások uralják. Külön figyelmet érdemel a patakok, lápos tavacskák (Kerek-tó, Búbánat-völgy) gazdag élõvilága. E kistáj történelmi emlékei közül a Duna völgye felett ma is uralkodó visegrádi vár, ill. királyi palota mûemléki környezete mellett méltán nagyhírû a barokk hangulatú, mûemlékekben gazdag Szentendre, a magyarországi szerbek kulturális, ill. vallási központja. Külön figyelmet érdemelnek Dömös látnivalói: hatalmas bronzkori földvára (Árpádvár), ill. 12. sz-ban épült, helyreállított prépostsági altemploma.

Börzsöny-hegység

Délrõl a Duna, nyugatról az Ipoly határolja az Északi-középhegységben fekvõ Börzsönyt, amely a Visegrádi-hegységgel együtt - a Kárpátok belso vulkáni ívének tagja. Alapját harmadidõszaki homokos, agyagos üledékek alkotják, amelyekre a miocén végének vulkáni tevékenysége nyomán andezitláva és tufa rakódott. Központja a Kemence-pataktól délre emelkedõ Magas-Börzsöny, amelyet tkp. az egykori õsvulkán beomlott kráterét övezõ, méltóságteljes csúcsok (Csóványos, 939 m, Nagy-Hideg-hegy, 865 m, Nagy-Ignóc, 826 m, Magosfa, 916 m) vonulata alkot. A Kárpátokat idézõ éles gerincek, meredek hegyoldalak, mély völgyek jellemzik e hegységet, melynek felszínét nagyobb medencék (Márianosztrai-és Kóspallagi-medence) tagolják. A pleisztocén eljegesedések (jégkorszakok) idõszakában felerõsödõ eróziós folyamatok igen erõteljesen alakították felszínét, ekkor képzõdtek szokatlan andezitképzõdményei, hatalmas kõfolyásai is. Hûvös, nedves hegyvidéki éghajlat jellemzi e területet, sok a csapadék amely mintegy háromszáz forrást, vízfolyást táplál. Hatalmas kiterjedésû, túlnyomó részét zárt erdõ fedi, változatos fafajtái között megtalálható a molyhos, a kocsánytalan és a csertölgy, az északi lejtokön a bükk, a magas koris, a hegyi szil és a juhar, a déli lejtokön azonban gyakoriak a sziklagyepes társulások. Az összefüggo erdõségek gazdag állatvilágnak adnak otthont (gímszarvas, muflon, vaddisznó, róka, vadmacska, menyét, nyest, ill. ragadozó-és énekesmadarak, valamint változatos kétéltû és hüllõfauna). A Börzsöny melynek központi részeit ma is elkerülik az autóutak, kisvasutak - zárt, nehezen megközelíthetõ vidék, tájai épp ezért változatlanul õrzik a természet õsi, érintetlen szépségét. Kultúrtörténeti emlékei közül a tatárjárást követõen épült, több mint húsz várán (Nógrád, Drégelypalánk, Bíbervár, Kámor, Csehvár, Hont, Ipolydamásd, Zuvár stb.) kívül Nagybörzsöny híres román kori temploma, ill. Márianosztra- Nagy Lajos király által alapított pálos kolostora kiemelkedõ, ez utóbbi máig jelentõs zarándokhely. A Börzsöny vidékén letelepedett palócok sajátos népi építészetét Kemence és Bernecebaráti tájházai õrizték meg.

Ipolymente

Az Ipolymente - a szobi torkolattól a Losonc patak beömléséig terjedõ - történelmi tája ma megoszlik Magyarország és Szlovákia között. A Vepor hegységben eredõ Ipoly a Duna bal parti mellékfolyója, Szob és Ipolytarnóc között az ország északi, természetes határa. Szabályozása nemzetközi jogi problémákkal járt volna, fõként ennek köszönhetõ hogy értékes, csaknem érintetlenül megmaradt ártérrel, ill. számos eredeti állapotot õrzõ területtel rendelkezik, melyek közül több szigorú védelem alatt áll. A kiszélesedõ, áradások idején rendszeresen elöntött területek a vízhez kötött társulások ideális élõhelyei, a folyót kis holtágak, mocsaras részek, fûz- és égerláp foltok, védett kosbor- és nõsziromfajoknak otthont adó nedves rétek, nyárfaligetek kísérik. (legszebb része az Ipoly Vámosmikola és Szob, ill. Ipolyszög és Hont közötti szakasza) A gazdag parti-, ill. vízimadár faunán (bölömbika, cankó, nagykócsag, fekete-és fehér gólya, szürkegém stb.) itt találnak táplálékot a Börzsöny ragadozó madarai (réti, a parlagi, halászsas). Nevezetesek a Dejtár és Drégelypalánk között húzódó, épségben megmaradt homoki gyepek, ill. a Hont mellett található híres lösz szurdokvölgy, a Honti-szakadék.

Szentendrei-sziget

A Duna és Szentendrei-Duna által közrefogott Szentendrei-sziget Nagymarostól egészen Budapest északi határáig (Csillaghegy-Káposztásmegyer vonaláig) húzódik. Hossza 30, 8 km, legnagyobb szélességét Tahitótfalu és Vác között éri el (3, 8 km). Felszínét a folyó feltöltõ és erodáló tevékenységén kívül elsõsorban a szél felszínformáló munkája alakította ki (maradékgerincek, szélbarázdák). Az alacsony ártér relatív magassága 3-6 m, a magasártéré 6-8 m. Felszíndarabjai talajjá alakult - meszes iszapból, ill. folyami homokból állnak, az árvízvédelmi töltéseken kívüli részek is csak a legnagyobb áradások idején kerülnek víz alá.
Mára az intenzív emberi beavatkozás (bányászat, építkezések, mezõgazdaság) következtében nemcsak domborzata, hanem természeti viszonyai is gyökeresen megváltoztak: a természetes növénytakaró szinte teljesen eltûnt, eltekintve a foltokban fennmaradt ártéri erdõktõl, homoki tölgyesektõl, ill. homokgyepektõl (pl. Pánkuti-legelõ), utóbbi, ritka növényfajokat (árvalányhaj, magyar szegfû, homoki kikerics, csudfû) rejtõ területek védettséget élveznek. Nagyjából érintetlen vizes területek partközeli szigetecskék (Kecske-sziget), kis folyó- és holtágak, homokzátonyok, rekettyés fûz-nyár ligetek, füzes tocsogók fõként a Tahitótfalu-váci rév mûúttól északra jellemzõek. A fõváros közelsége miatt hangulatos, rendezett települései (Horány, Surány, Szigetmonostor, Kisoroszi) kedvelt kiránduló-és üdülõhelyek. A Szentendrei-sziget természeti környezetének védelmét még hangsúlyosabbá teszi az a tény, hogy csápos kútjai több mint száz éve meghatározó szerepet játszanak Budapest vízellátásában,