A Dél-dunántúli régió három megye, Somogy, Baranya, és Tolna területén helyezkedik el, földrajzi határait keleten a Duna, délen a Dráva, északon a Balaton medencéje, és Dél-Mezõföld, nyugaton a dunántúli-dombsághoz tartozó Zalai-dombvidék jelenti. A régió nagytájai közül elsõ helyen kell említeni a Dunántúli-dombságot, amely magába foglalja Külsõ-és Belsõ-Somogyot, ill. Zselicet, a Tolnai-Baranyai-dombságot, valamint a dombvonulatok fölé emelkedõ Mecsek-, és Villányi-hegységet.

A Dél-dunántúl része a dombsági területeket övezõ Duna-és a Drávamenti-síkság, valamint Dél-és Közép-Mezõföld, melyek kialakulásukat, jellegüket tekintve is az Alföldhöz tartoznak. E rövid felsorolás is érzékelteti a Dél-dunántúli régió arculatára oly jellemzõ sokszínûséget, az egymásba fûzõdõ, egymásra következõ kistájak változatosságát, melyet akár a kisebb távolságokat bejárva is megtapasztalhat az utazó. A természet õsi szépségét még elevenen õrzik "Somogyország", vagy Zselic néhol ma is végtelennek tetszõ erdõségei, a Drávát és Dunát kísérõ, dús vegetációval benõtt, mocsarakkal, morotvákkal, folyóágakkal átszõtt árterei (pl. a híres Gemenci-erdõ), a romantikus szépségû Mecsek, vagy a Villányi-hegység mediterrán hangulatú bércei. E területe a Pannóniai flóratartomány része, de számos nyugat-balkáni, szubmediterrán növényfaj is találkozhatunk, jellegzetes faj a magyar kikerics, az illatos hunyor, szúrós csodabogyó, mecseki bazsarózsa. Tipikus társulásai a kiterjedt cseres-tölgyeseken kívül a gyertyános-tölgyesek, bükkösök, a sík vidékeken pedig a liget- és láperdõk.A szárazabb dombvidékeken gyakori az ezüst hárs, a Mecsekben egész erdõket alkot a mediterrán eredetû szelídgesztenye. Külsõ-Somogy és a Tolnai-Hegyhát dombvidékét egykor lösz- és karszttölgyesek borították, Belsõ-Somogy vízgazdag völgyeiben gyakoriak az égerlápok. Somogy és Gemenc hatalmas, jórészt érintetlen erdei messze földön híresek nagyvad-állományukról.

A Dél-Dunántúl jellegzetes "pannon táj", melytõl éppúgy elválaszthatatlanok az erdõkkel borított, völgyekkel, löszmélyutakkal tagolt, szelíden hullámzó dombhátak, a hegyek méltóságteljes nyugalommal emelkedõ tömegei, mint a lankák szántói, a hegyoldalak gondosan mûvelt szõlõskertjei. Õsi kultúrtájakon járunk, hiszen e terület szõlõmûvelése évezredes hagyományokkal büszkélkedhet: Villány és Szekszárd nemzetközi hírû borvidékén kívül e régióhoz tartozik az ugyancsak figyelemreméltó pécsi (mecsekaljai), tolnai, balatonboglári borvidék is. (a szõlõ- és borkultúra kiváló adottságaira épülve az országban elsõként a Dél-Dunántúlon jöttek létre a- vendégfogadásban.is egyre fontosabb szerepet játszó - borutak). Történelmi, kultúrtörténeti emlékek sokasága tanúskodik a régió évezredeket felölelõ, gazdag múltjáról. A Dél-dunántúli régió szíve, Pécs az államalapítástól Magyarország egyik legfontosabb szellemi-kulturális központja, e tradíció gyökerei azonban a római, ill. ókeresztény korig nyúlnak vissza. Pécs - az egykori Sopianae - mellett Alsó Pannonia (Pannonia Inferior) több jelentõs erõdítménye, települése épült ezen a vidéken: Alta Ripa (Tolna), Alisca (Szekszárd), Annamatia (Dunaföldvár), Lugio (Dunaszekcsõ). Kiemelkedõ emlékek az Árpád-kor uralkodói, kegyurai által alapított - napjainkra sajnos csak romosan, töredékesen fennmaradt templomok, kolostorok , így a pécsi (Szt. Péter és Pál) - székesegyház (román kori altemploma ma is látható), a pécsváradi, a szekszárdi, a kaposszentjakabi, a somogyvári bencés apátság és Szt. Egyed-bazilika (utóbbi ma Történelmi Emlékhely), a bátaszéki (cikádori) ciszterci apátság. A Pécs melletti Jakabhegyen emelték a magyar alapítású pálos szerzetesrend elsõ kolostorát. A török elleni harc hõsi szimbólumának számító Szigetváron kívül híres várak sorát találjuk itt (Simontornya, Ozora, Siklós, Magyaregregy, Pécsvárad, Dombóvár). Mohácson Történelmi Emlékhely idézi fel a sorsfordító1526-os csata tragédiáját. A hódoltság idején a török elõl menekülõ és letelepedõ szerbek meghatározó szellemi és vallási központja volt a grábóci ortodox templom és kolostor. Õket az 1720-as évektõl az egyre nagyobb számban érkezõ ún. Dunai-németek szorították ki, olyannyira, hogy a kortársak "Schwabische Türkei"-nek nevezték Somogy, Tolna és Baranya megye területét a 18. században nagy német lakossága miatt.

A Mercy, Dõry, a Wallis grófokon kívül elsõsorban a Jeszenszkyek, és az Esterházyak telepítették le a déli és nyugati német területekrõl érkezett földmûveseket. Nagy számban lakták a Dunántúl egyik legszebb kistájának számító Völgységet. Népi építészetük emlékei, két-háromszáz éves favázas házaik ma is fellelhetõk a régió sváb falvaiban. Somogy pásztorkultúrájának, míg a dél-Dunántúl magyarlakta néprajzi tájegységei (Ormánság, Sárköz) pedig elsõsorban archaikus elemeket õrzõ népviseletüknek köszönhetik hírnevüket. Somogyország sajátos népi építészetét (pl. ún. talpasházak) mutatja be Szenna gyönyörû falumúzeuma. Költõk, mûvészek, írók sorát fûzte szoros kapcsolat a Dél-Dunántúlhoz, így pl. Pécsen volt püspök Janus Pannonius, Niklán töltötte napjait a költõóriás, Berzsenyi Dániel, Szekszárdon született Babits Mihály, Kaposvárott élt és alkotott Rippl-Rónai József festõ. A régió fõúri, nemesi kastélyai közül több - színvonalas szállodaként - ma a turizmus szolgálatában áll, így az Apponyi-kastély (Hõgyész), a Hertelendy-kastély (Kutas-Kozmapuszta), a Sommsich-kastély (Szarkavár, Zselic), a Jankovich-Bésán-kastély (Somogygeszti), a Prinke-kastély (Babócsa), és a Puchner kastély (Bikal)).

"Somogyország", a Nagy-Berek, és a Drávamenti-síkság (Duna-Dráva Nemzeti Park

A Dél-Dunántúl nyugati és középsõ részét elfoglaló Somogy - avagy "Somogyország", "Somogyság" - dombvidékének természetes határait északon a Balaton, délen a Dráva folyó jelöli ki. Földrajzilag a Dunántúli-dombság nagytáj középsõ része, amelyhez több közép-és kistáj tartozik, így Belsõ-és Külsõ-Somogy, a két tájat elválasztó Kapos-völgy (Víz mente), a Balaton turzásokkal elzárt öble, a Nagy-berek, valamint Zselic. Kialakulása a földtörténeti harmadidõszakban (miocén) kezdõdött, területe ekkor megsüllyedt, ezzel párhuzamosan tengeri, tavi, majd folyóvízi üledék töltötte fel. A negyedidõszakban (pleisztocén) fokozatosan feldarabolódott, kialakult mai vízhálózata, ekkor formálódtak folyóteraszai, számos helyen lösz, és futóhomok halmozódott fel. A pleisztocén idején emelkedtek ki a dombsági területek, mely szerkezeti mozgásokat bazaltos vulkanizmus kísérte (fonyódi és boglári Vár-hegy). Somogy éghajlata mérsékelten meleg és nedves. A viszonylag sok csapadék, és a tagolt felszín következtében bõvelkedik kisebb-nagyobb vízfolyásokban, folyókban (jelentõsebbek: Dráva, Kapos, Koppány, Rinya), ill. tavakban.

Egykori hatalmas erdõségeit a mezõgazdasági mûvelés megritkította ugyan, de még így is jelentõs területeket borít természetes növényzet. Uralkodóak a tölgyelegyes bükkösk, a cseres-és gyertyános tölgyesek, keleten az ezüsthársas-gyertyános tölgyesek, lösztölgyesek. A vízben gazdag völgyek, árterek eredeti növénytakaróját kõris-tölgy-szil és égerligetek alkotják. Ritka növény-és állatfajok élõhelyéül szolgáló, védettséget élvezõ természeti területei közül a jelentõsebbek a Duna-Dráva Nemzeti Park részei.

Ezek közé tartozik a Balatonnak Belsõ-Somogyba dél felé (Marcali és a Bogláti-hát között) mélyen - kb. harminc km hosszan - benyúló öblözete, a Nagy-Berek. Egykor a tó nagy öble volt, amelyet turzásgátak zártak el a nyílt víztõl. Természetes növényzetét nádasok, láp-és mocsárrétek, fûz ligeterdõk jelentik, melyeket helyenként tölgy-kõris-szil ligeterdõk foltjai tesznek változatosabbá. Lápvilága a csatornarendszer megépítése után jelentõsen összezsugorodott, mára leginkább a Balatonfenyves-Somogyszentpál-Buzsák által közrefogott Fehérvíz-láp õrzi az eredeti növénytársulásokat (A Fehérvíz-láp Természetvédelmi Terület 1977 óta élvez védettséget). Ritka védett növények (békaliliom, kornistárnics, magyarlednek, mocsári kosbor, szibériai nõszirom), ill. vízimadarak sokaságának (nagy kócsag, gémfélék) élõhelye. Az Európai Únió által elindított Natura 2000 program keretében kiemelt jelentõségû, különleges természetmegõrzési terület lett az Ordacsehi-berek is. Természeti értékeiket tekintve rendkívüli jelentõséggel bírnak a Dráva síkvidéki szakaszainak érintetlen, még eredeti állapotokat õrzõ részei is. A Dráva (melyet határfolyóként jórészt elkerült a szabályozás) természetes mederalakító munkájáról helyenként magas lösz- és homokfalakkal bevágódó völgye, ill. a ma is állandóan képzõdõ, változó zátonyok sokasága árulkodik. A folyó, amelyet keskeny sávban morotvák, holtágak, lápos partok, ártéri erdõk, mocsaras rétek kísérnek Európában jellegét és nagyságát tekintve is egyedülálló, gazdag és értékes élõvilággal rendelkezõ ártéri ökológiai rendszer. A fontosabb védett területek sorába tartozik a Barcsi borókás (egyedülálló békaboglárkás-nyikorgófüves mocsárréttel), valamint Zákány-Õrtilos térsége (pl. a Szent Mihály-és a Tölös-hegy erdei). Somogyban a táj határai ezer éve megegyeznek a megye határaival, hazánk történeti örökségének jelentõs helyszíneit látogathatja végig az erre utazó. A legkorábbi emlékek egyike a Nagyberkihez tartozó Szalacskahegy földvára, melyet még a kora-vaskorban emeltek.

Számos kelta, római és népvándorlás kori lelet õrzi a honfoglalás elõtt itt élõk emlékezetét. Az Árpád-kor kiemelkedõ mûemlékei között elsõ helyen kell említeni a somogyvári bencés apátságát, melyet I. László királyunk Szt. Egyed tiszteletére alapított (1091). Miután a franciaországi Saint-Gilles monostor filiáléja volt, apátjai, szerzetesei a 13. sz-ig franciák. Kolostorának, templomának feltárt maradványai, fennmaradt épületdíszítõ szobrai a magyar románkor legnagyszerûbb alkotásai közé tartoznak. A kupavár-hegyi romterület Magyarország harmadik Történelmi Emlékhelye (jelentõs természeti értékekkel is rendelkezik, területén hozták létre 1978-ban a Kupavár-hegy Természetvédelmi Területet). Hasonlóan jelentõs a Gyõr nemzetség monostoraként 1061-ben alapított kaposszentjakabi bencés apátság, melynek feltárt romjai ma is a Kaposvár melletti Szent Jakab-hegyen állnak. Az innen elõkerült, 11. sz-ban keletkezett román stílusú oszlopfejezetek, lábazatok mûvészettörténeti jelentõsége a somogyvári plasztikai mûvekhez mérhetõ. Árpád-korból származik a Somogyfajszon feltárt vasolvasztó kemence (õskohó), ill. Somogyvámos romosan fennmaradt kora gótikus temploma (13. sz.). Somogy várai közül (Törökkoppány, Fonyód, Õrtilos: Új- Zrínyivár) a legtöbb elpusztult a végvári harcok idején. A fontos látnivalók közé tartoznak a somogyi birtokosok, nemesek által emelt pompás kastélyok, így a nagyberki Vigyázó-kastély (rokokó, 1760 k.), a Zichyek uradalmi központja, Nágocs Zichy-kastélya (barokk, 1787), a somogysárdi Sommsich-kastély (barokk, 18. sz., kertje arborétum), a Zákányi kastély (Csurgó mellett), a somogyfajszi Kund-kastély és mauzóleum, s végül a nagyszerû költõ, Berzsenyi Dániel niklai kúriája (benne Emlékmúzeum). A híres somogyi betyárok emlékét õrzi többek között a somogysárdi betyárcsárda (18. sz.). Somogy közigazgatási, kulturális, idegenforgalmi központja Zselic kapuja, a "hét dombra épült" Kaposvár. A városhoz tartozó - fentebb már említett - kaposszentjakabi apátságon kívül több nevezetes barokk, klasszicista, szecessziós mûemléképülettel büszkélkedhet (Dorottya-ház, Vármegyeháza). A kaposvári Csiki Gergely Színház évtizedek óta a hazai színházi élet meghatározó mûhelye. A város a magyar szellemi élet, mûvészet több kiválóságának adott otthont. Ide tért vissza a 20. sz. elején kiemelkedõ festõnk, Rippl-Rónai József , akinek otthona, a Róma-hegyi villa ma Emlékmúzeum. A Kaposvár melletti Somogytúron található Bosnyák-kúria Kunffy László festõmûvész lakhelye volt. De sok szál fûzi Kaposvárhoz Csokonai Vitéz Mihályt is, akinek személyét, ill. híres vígeposzát ("Dorottya, avagy a fársáng diadala") a februárban rendezett Dorottya-napok idézik minden évben. A Somogyvámos melletti Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm mára Somogy egyik legfõbb turisztikai nevezetességévé lett. Somogybabodon (Tardpuszta) 1986-tól minden év tavaszán megrendezésre kerül Európa legnagyobb autós-és motoros ügyességi versenye, a Nemzetközi Terepjáró Fesztivál, amelyet egész Európában számon tartanak az Off-Road (terepautózás) rajongói.

Zselic

A Drávamenti síkság alföldi tájából alig észrevehetõen, a Kapos völgyébõl azonban meredeken magasodik Somogy Kaposvártól délnyugatra elterülõ tájegysége, Zselic, amelynek egy része Baranya megyéhez tartozik. A zselici táj jellegzetességét a széles, lapos dombhátakat borító, összefüggõ erdõségek adják. Legmagasabb pontja a tájvédelmi körzet keleti részén emelkedõ Hollófészek (358 m). Észak-déli irányú gerincek, völgyek alkotják, települései általában a dombok lábánál futó patakok mentén létesültek. Élõvilágának kialakulásában meghatározó szerepet kapott az éghajlati elemek keveredése, nyáron a csapadékos nyugati, télen az enyhe mediterrán légtömegek alakítják idõjárását. A meredekebb, szabdalt felszínû domboldalakat a lakosság nem tudta megmûvelni, ezért természetes növénytakarója jelentõs mértékben - területének több mint felén - megõrzõdött. Kelet felé a zselici erdõk a mecseki erdõkkel összefüggõ erdõrengeteget alkotnak, a két tájegységet csak a Baranya-csatorna keskeny, észak felé kiszélesedõ völgye választja el egymástól. Jellegzetes tájképi elemeknek számítanak a meredek löszfalak, löszmélyutak, szurdokok. Az 1976-ban alapított Zselicségi Tájvédelmi Körzet létrehozását elsõsorban az indokolta, hogy megõrzõdjenek a megszakítatlan tölgyes-bükkösök maradványai a bennük élõ ritka növény- és állatfajokkal együtt. Erdõségei messze földön híresek gím-és dámszarvas, ill. muflonállományukról, amelynek köszönhetõen e vidéket igen népszerû a vadászat kedvelõi körében.(B?szénfán, Közép-Európa legnagyobb zárttéri szarvastelepén természetes körülmények között tenyésztik az állatokat).

Zselic honfoglalás kori nevét szláv lakosságával, ill. korai vasmûvességével hozzák összefüggésbe a kutatók. A hódoltság idõszaka után - amikor lakosságának nagy részét elvesztette - nagyszámú horvát és német telepes érkezett a vidékre. Elevenen él a helyiek emlékezetében a (szegények körében oly népszerû) somogyi betyárok alakja, hiszen gondos kezek ma is ápolják Pali betyár a visnyei öreghegyen, vagy Patkó Bandi Városbércen lévõ sírját. A Kaposvárról Szigetvárra vezet? utat a népnyelv napjainkban is csak "Betyárok útjaként" emlegeti. A somogyi népi kultúra, népi építészetet élõ múzeuma Szenna, amelynek szabadtéri néprajzi gyûjteményét a falu közepén álló gyönyörû református templom körül alakították ki (népi barokk festett kazettás famennyezetével, karzatával Somogy talán legszebb mûemléke).A skanzenben felépített, jellegzetes talpasházak, ill. gazdasági épületek a 18-19. sz. somogyi, zselicségi parasztéletébe engednek bepillantást. (hazánk elsõ Europa Nostra-díjas falumúzeuma). A zselici tájhoz elválaszthatatlanul hozzátartoznak fel-feltûnõ gémeskutak, kõkeresztek, magányos idõs fák és fasorok, hagyományos rakodók, magtárak. Az Almás-patak mellett, Zselic déli, baranyai részén fekvõ Szigetvár nevét az 1566-os, Zrínyi Miklós vezette hõsies várvédõ harc és kitörés írta be mindörökre a magyar történelembe. A mai is látható híres váron kívül több török kori, barokk, ill. 19. sz-i mûemlékkel ismerkedhetnek meg az idelátogatók. A nevezetességek sorába tartozik még a Kaposmérõ és Bárdudvarnok határában található völgy, ahol tavasztól õszig bemutatók ismertetik meg az érdeklõdõket az õsi magyar harcmodorral és lovasíjászattal. (Egyedülálló látnivalónak számít az itt felállított 160 éves kazah jurta is). Évente kétszer - május második és szeptember harmadik szombatján - e völgyben gyûlnek össze a világ legkiválóbb lovasíjászai, hogy tudásukat összemérjék.

A Tolnai-dombság, és a Tolnai-Sárköz

A Dunántúli-dombság keleti részét elfoglaló, Baranya-és Tolna-megye területén fekvõ Tolnai-dombságot három kistáj, a Völgység, a Tolnai-Hegyhát, és a Völgység alkotja. A mai felszín alatt különbözõ mélységben földtörténeti ókori és középkori kristályos kõzetekbõl álló alaphegység húzódik (ennek felszínre bukkanó darabja a Mórágyi-rög gránittömege), amelyre a harmadidõszaktól (miocén) napjainkig vastag üledékréteg rakódott. A pleisztocén idején emelkedtek ki a dombsági területek, formálódtak ki a folyóteraszok, ill. rakódott le -helyenként 50-60 m-es vastagságban - a finom lösz. (szemléletes példái a Duna-part grandiózus lösz magaspartjai Dunaföldvárnál, Paksnál). E rendkívül változatos felszínû vidéken dombságok, közéjük ékelõdött völgyek, süllyedékterületek következnek egymásra. A Kapos, Sió és Sárvíz völgye által közrefogott Tolnai-Hegyhát magas, lösszel fedett hegyhátait szurdokszerûen mély völgyek tagolják. A Tolnai-dombság legmagasabb és legtagoltabb része a Szekszárdi-dombság a Tolnai-Sárköz, a Völgységi-és a Lajvéri-patak völgye között. Sûrû, mély völgyhálózat, - a Hegyháthoz hasonlóan - lösszel fedett dombhátak, csuszamlásos, meredek lejtõk jellemzik. Harmadik kistája, a Völgység a Mecsek északi elõterében, az Alsóhidas-patak, a Völgységi-patak és a Kapos völgye között fekszik: e széles völgyekkel felszabdalt vidék jobbára mezõgazdasági kultúrtáj. A Tolnai- dombság nagyrészt a Dél-dunántúli flóravidékhez (részben az Alföld flóravidékéhez) tartozik. Természetes növényzetét tölgy-kõris-szil ligeterdõk, cseres-tölgyesek, tatárjuharos lösztölgyesek alkotják, leginkább nyugati részein maradtak fenn egybefüggõ erdõk. Jelentõs, természeti értékei révén védett területei a Duna-Dráva Nemzeti parkhoz és a Dél-Mezõföldi Tájvédelmi Körzethez tartoznak.

Az Alföldhöz kapcsolódó Tolnai-Sárköz tkp. a Duna ártere, felszínét feltöltõdött morotvák tagolják. A Sió és Duna mentén foltokban megmaradt természetes növénytakarót ártéri liget-és láperdõk alkotják, ezek közé tartozik a híres Gemenci-erdõ is (lásd ott). A régió kiemelkedõ természeti értéke még a Gyulaji-erdõ (Gyulaji Rezervátum), melynek cser, tölgy és gyertyán erdeiben él a világ legnagyobb dámszarvas-populációja. A Tamási mellett található Pacsmagi tavak országos jelentõségû természetvédelmi területként és nemzetközi jelentõségû vízimadár-élõhelyként (Ramsari terület) nevezetesek. A terület kiváló természeti adottságai - a sok napfény, a minõségi talajok - nagyban segítették a magas színvonalú szõlõtermesztés, borkultúra kialakulását. Borvidékei közül elsõ helyen kell említeni Szekszárdot, amely Magyarország legrégebbi vörösboros vidéke. A szõlõtermesztés kezdete - leletek alapján -egészen a rómaiak idejéig vezethetõ vissza, újabb fellendülése a 18. sz.-ban letelepedõ német telepesek érdeme. A település egész története elválaszthatatlan a vörösbortól, a helyiek úgy tartják, nem is igazi szekszárdi, akinek száz tõke szõlõje nincs. Legjellegzetesebb borai közé tartozik a mai napig a kadarka és a bikavér, olyan más kiváló borok mellett, mint az olaszrizling, chardonnay, sauvignon blanc, kékfrankos, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon (Szekszárdon borházak gazdag kínálata várja a kóstolni, és különleges borokat vásárolni vágyókat). Tolna egyedülálló, õsrégi történelmi múltra visszatekintõ tája Magyarországnak. Legkorábbi, a felsõ-palolitikum (gravettien kultúra) idejébõl származó leletei (Szekszárd-Palánk) mellett kerültek elõ. Igen jelentõs újkõkori emlékek lelõhelye Lengyel (a neolitikus Lengyeli-kultúra névadója), ill. Mórágy (Tûzkõ-domb). A bronzkorban földvárak egész sorát emelték ezen a vidéken (Lengyel, felsõnyék, Acsa, Kölesd, Tevel). A Kr. e. 6. sz.-ban kelták foglalták el, Regöly-kincsleletei alapján-fejedelmi székhelyük lehetett. A római idõszakban Pannonia provincia része, a Duna mentén húzódó limest több fontos katonai állomás erõsítették meg (Alisca (Szekszárd); Lussonium (Dunaföldvár), Alta Ripa (Tolna); Lugio (Dunaszekcsõ)). A népvándorlás korában hosszabb-rövidebb idõre megtelepedtek itt a hunok, alánok, gótok, langobardok, avarok, frankok. A honfoglalás után a fejedelmi szállásterület része lett. A 10. sz. végén, Koppány legyõzése után hozta létre Szent István Tolna megyét, melynek központjává Tolna várát tette. Az Árpád-házi uralkodók több jelentõs monostort alapítottak területén, így I. Béla a szekszárdi, I. (Szent) László a bátai, II. Géza a cikádori (bátaszéki), II. Béla a dunafldvári apátságot. A középkorban az Árpád-kori földvárakat kõvárrá építették át (Nyék, Tolna, Tamási), lakótornyos erõsség lehetett Dombó, Döbrököz.

Ozora gótikus várának építtetõje Zsigmond hadvezére, Filippo Scolari (Ozorai Pipo) volt, Simontornya erõdítményét a 15.-16. sz.-ban a kor ízlésének megfelelõen reneszánsz stílusú várkastéllyá alakították át. A török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc alatt elnéptelenedett vidék a 18. sz.-ban népesült újra, magyar, szlovák, és nagyszámú sváb telepessel (Dunai-németek). Utóbbiaknak köszönhetõen indult fejlõdésnek a szõlõ-, dohánytermesztés, selyemhernyó-tenyésztés, állattenyésztés, s kezdõdött meg a gazdasági fellendülés. Tolna megye központja a 18. sz-tól Szekszárd. Barokk, klasszicista, historizáló, szecessziós mûemléképületekkel (Vármegyeháza-udvarán a Szt. Megváltó-apátság romjai, Városháza, Krehmüller-ház, Auguszt-ház), múzeumokkal (Wosinszky Mór Múzeum, Gemenci Vadászati Múzeum) várja a látogatókat. A város nagy szülötte, Babits Mihály szülõháza Emlékmúzeum. A ma is megtekinthetõ várak közé tartozik Simontornya, Ozora, ill. Dombóvár helyreállított középkori lakótornya (Szigeterdõ), valamint a dunaföldvári "Török-torony". Tolna város nevezetes épülete a Festetics-kastély (18. sz.), és az ipari mûemlékké nyilvánított Selyemgyár (19. sz.). Hazánk egyik legszebb történelmi-néprajzi tájaként ismert a Völgység, amelyet a szelíd dombvidéki környezetbe simuló, festõi falvak, egyházi épületek, mûemlékek sokasága tesz rendkívül vonzóvá. Települései közé tartozik Grábóc, a "magyar Athosz", amelynek szerb ortodox kolostora és temploma a 18. sz. végéig a Kárpát-medencei szerbség egyik legfontosabb központja volt. Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a Dombóvár melletti Gunarasfürdõ, és Tamási termálfürdõjét, amely egyaránt várja a gyógyulásra, és kikapcsolódásra vágyó látogatókat.

Gemenci-erdõ, Mohácsi-sziget, Béda-Karapancsa (Duna-Dráva Nemzeti Park)

A Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemenci-erdõ Magyarország legnagyobb egybefüggõ ártéri erdeje, amelynek határát északon a Sió torkolata, délen a Báta-Szeremle-Baja vonal jelöli ki. A védett terület a Sió mentén csaknem Szekszárdig terjed, ugyanis magába foglalja a Bogyiszló határában fekvõ, tavaszi kosborvirágzásról nevezetes ún. orchideás erdõt is. E több mint harminc kilométer hosszú, helyenként tíz kilométer széles terület a legnagyobb egybefüggõ ártéri erdõ Magyarországon. Valójában számos - a Duna kanyarulatai, ill. holtágak által elválasztott - erdõtest alkotja, melyek a közeli településekrõl, holtágakról kapták elnevezésüket (Felsõ-, Alsó- és Kisgemenc, Keselyûs, Tarlós, Veránka, Kis-, ill. Nagyrezét, Cserta stb.). A nagy áradások idején - tavasszal és nyár elején - Gemenc jelentõs részét elönti a Duna, a mélyebb térszínek akár egész évben víz alatt maradhatnak. Az érintetlenül megóvott területein valódi, szinte járhatatlan ártéri õserdõ, morotvák, láperdõk, mocsaras rétek, kisebb-nagyobb tavak varázslatos világa tárul a látogató szeme elé. A gyakran víz alatt álló területek rekettyéseit a kissé magasabb térszíneken puhafás ligeterdõk, olykor több száz éves fákból álló fehér füzesek, fekete és fehér nyárasok váltják fel. A legmagasabban, vízzel csak ritkán borított részek jellemzõ növénytakaróját a tölgy-kõris-szil erdõk jelentik (cserjeszintjükön Magyarország legnagyobb fekete galagonya állománya él). A Gemenci-erdõ igen értékes, világhírû gímszarvas-állománnyal rendelkezik, ezért részesülhetett a 20. sz.-ban - kormány-vadászterületként - szigorú védelemben. A ártéri erdõk sûrûjének gyakori lakója a vaddisznó, õz, de elõfordul vadmacska és a vidra is.

A vizes területek, mocsarak, holtágak kitûnõ élõhelyet nyújtanak a kétéltûeknek, hüllõknek (kecske-, tavi és mocsári béka, unkák, erdei-és vízisikló), valamint a rendkívül gazdag, változatos madárvilágnak (szürke-, vörös-, törpegém, kiskócsag, bakcsó, tõkés és cigányréce, fekete gólya, jégmadár, nádi énekesek stb.). Legértékesebbek a helyben fészkelõ ritka ragadozók: a réti sas, kerecsensólyom, vagy a békászó sas. A Gemenci-erdõ (engedéllyel látogatható) zárt területei a pörbölyi Ökoturisztikai Központtól induló erdei vasúttal, vagy sétahajózással tekinthetõk meg, de az elszántabbak akár kenuval is bejárhatják Gemenc vízivilágát, a Duna mellékágait. A Mohácsi-sziget (a Gemenci törzsterülettel összefüggõ) védetté nyilvánított területe Bátától az országhatárig terjed: jellemzõen a folyó két partját kíséri, de magába foglalja a Mohácsi-sziget elmocsarasodó morotváit is (pl. a Homorúd határában található Riha-tó). A Mohácsi-síkságon, Kölkedtõl délkeletre, ill. a Mohácsi-sziget egy részén (a Karapancsa-Homorúd vonaltól nyugatra) terül el Béda-Karapancsa, amely Gemenc után a Duna-Dráva Nemzeti Park második legnagyobb, összefüggõ ártéri erdõvel fedett területe (a Macskalyuk és a Szúnyog-sziget szigorúan védett, engedéllyel látogatható). A táj jellemzõ vonásai, növény-és állatvilága tkp. a Gemenci-erdõvel megegyezõ, flórájában azonban -délebbi fekvése okán - már jelen vannak a balkáni (illír) flórához tartozó növények is (fürtös gyûszûvirág, jerikói lonc, illatos hunyor, ezüsthárs). Erdeiben él hazánk legjelentõsebb réti sas-állománya. A térség kilencszáz éves központja az "Öreg-Duna" mellett fekvõ Mohács, amely fontos folyami kikötõ és határátkelõhely Szerbia felé. A Mohácsi-szigetre települt Újmoháccsal kompjárat köti össze. Neve elsõsorban a szomorú emlékû 1526-os csata révén él a köztudatban: az egykori ütközet helyén, az elesettek tömegsírjai felett alakították ki a mohácsi Történelmi Emlékhelyet. Az itt élõ délszláv sokácok télbúcsúztató népszokása, a busójárás minden év februárjában turisták tízezreit vonzza a városba.

Mecsek

Baranya és Tolna megye területén fekszik a Dél-Dunántúl dombvidéki tájába ágyazódó õsi röghegység, a Mecsek, melynek délnyugat-északkeleti irányban húzódó masszív tömegét nagyjából a Komló-Hosszúhetény vonal választja nyugati és keleti részre. A hegységet felépítõ kõzetek sokfélesége annak mozgalmas geológiai múltjáról árulkodik: egyaránt megtalálhatók perm és alsó-triász idõszaki homokkövek és konglomerátumok, triász, jura, és kréta idõszaki mészkövek, harmadidõszaki (miocén, pliocén) homokkövek. Egyik jellegzetes kõzete, a kréta korszak idején képzõdött, szürkés, pengõ hangot adó fonolit fõként a Köves-tetõn és a Somlyón fordul elõ. (A területén található feketekõszén-készletekre [Komló, Szászvár], ill. uránércre [Kõvágószõlõs] a múlt században jelentõs - a természeti környezetet sajnos néhol erõsen roncsoló - nehézipar települt). Akárcsak anyaga, felszíne is nagy változatosságot, izgalmas sokszínûséget mutat. Jellegzetes vonása, hogy a hegységet nagyjából a hegység közepétõl sugárszerûen kiinduló völgyek tagolják, különösen a Kelet-Mecsek tájait jellemzik mély szurdokvölgyekkel elválasztott széles hegyhátak. Itt található legmagasabb pontja, a Zengõ is (680 m). A mészkõfennsíkokon töbrök, víznyelõk, édesvízi mészkõgátak (Melegmányi-völgy) és látványos cseppkõbarlangok (Abaligeti-barlang) találhatók. Enyhe, csapadékos éghajlata, a napsütéses órák magas száma miatt klímája a mediterrán tájakat idézi, a sok csapadék gazdag vízhálózatot táplál.

Növénytársulásai kialakításában épp ezért a pannon és mediterrán növényfajok egyaránt szerepet kapnak. A Mecsek magasabb részeit bükkösök és gyertyános-tölgyesek, a déli lejtõket cseres-tölgyesek és cserszmörcés karsztbokorerdõk borítják. A hegység keleti részén - amely természetvédelmi védelem alatt áll (Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet) - számos mediterrán növényfaj él (kaukázusi zergevirág, baranyai peremizs, szúrós csodabogyó, olasz müge), köztük az igen ritka szarvasbangó, és az óriás szegfû (Hármas-hegy). Mind közül legértékesebb azonban a gyönyörû bánáti bazsarózsa, amely Magyarországon csak a Zengõ oldalában, a Pécsvárad és Hosszúhetény fölött húzódó Nagymezõn él. Ugyancsak a Zengõ déli lejtõjén, Zengõvárkonynál található Magyarország egyik legszebb és legnagyobb, több száz éves példányokkal is büszkélkedõ szelídgesztenyés ligeterdeje. Saját kérésére itt nyugszik a neves természettudós, és televíziós szerkesztõ, Rockenbauer Pál, akinek nevét 1989-tõl a "Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra" is õrzi. A Mecsek állatvilágát fõként gazdag madárvilága (hatvannál is több fészkelõ faj, pl. kék galamb, örvös légykapó, fekete harkály, zöldküllõ, hegyi billegetõ, fekete gólya, egerészölyv, békászó sas) teszi jellegzetessé . A hegység megejtõen szép - és meglepõen változatos - tájai kiválóan alkalmasak a kikapcsolódást keresõk, a hosszú, tartalmas túrákat kedvelõk számára. A Mecsek titokzatos barlangjai, furcsa sziklái, hol bõvizû, hol elapadó forrásai, porrá omlott várai, ritka, másutt ismeretlen növényei számtalan legenda forrásául szolgáltak. Völgyeihez, természeti-geológiai képzõdményeihez (Babás-szerkövek, Kõlyuk, Zsongor-kõ, Abaligeti-barlang), vizeihez (Sárkány-kút, Rikájó, Isten-kút, Farkas-forrás) éppúgy mondák fûzõdnek, mint kivételes történelmi emlékeihez, látnivalóihoz. A Magyaregregytõl délre, a Várvölgynél emelt Máré-várhoz csakúgy, mint a Kanta-várhoz, vagy épp a gyönyörû fekvésû, hatalmas Réka (Rák)-várhoz (Mecseknádasd mellett), melyet a legenda szerint Attila épített feleségének, Rékának. A magyar román kori építészet szép emléke a mánfai és a mecseknádasdi templom, de fõképp az I. István által alapított pécsváradi bencés apátság egykori temploma, melynek altemploma ma is látható a várban. A Kelet-Mecsek festõi völgyében fekvõ Püspökszentlászló nevezetessége a barokk püspöki kastély és templom, ill. annak gyönyörû arborétuma. A 18. sz-i, német telepesektõl származó üveghuták maradványait tárták fel Óbánya és Kisújbánya környékén, Máza-Szászváron bányamúzeummal várja a turistákat. Érdekes látnivalót ígérnek a mély völgyben épült, elnéptelenedett, de üdülõfaluként újjáéledt Óbánya jórészt eredeti állapotukban megõrzõdött épületei. A Mecsek déli lábánál fekvõ Pécs nem csak a Dél-dunántúli régiónak, de Magyarországnak is - történelmi múltját, a hazai szellemi-kulturális életben betöltött szerepét tekintve - egyik legfontosabb központja. Számtalan látnivalója közül egyaránt jelentõsek a római-ókeresztény periódus (sírkamrák, freskók, cella trichora), a magyar középkor (Székesegyház és altemploma, Püspökvár és a Barbakán), a török-kor emlékei (dzsámik), vagy a város országos jelentõségû múzeumai (Modern Magyar Képtár, Amerigo Tot-, Martyn-, Csontváry-, Vasarely-, Zsolnay, ill. Janus Pannonius Múzeum). A Pécshez közeli Orfû tavai, erdei, ligetei révén a pihenésre, kikapcsolódásra vágyók fontos célpontja. Közvetlen közelében további üdülõhelyek találhatók, többek között a kiváló termálfürdõjérõl nevezetes Magyarhertelend és Sikonda.

Villányi-hegység

A Dél-Baranyai dombságból szigetszerûen, festõi monumentalitással kiemelkedõ hegység hazánk geológiai, természeti, kultúrtörténeti értékekben kivételesen gazdag területe. Nyugat-kelet irányú sasbérceit fõként harmadidõszaki dolomit és mészkõ építi fel, e karsztosodó kõzetekben a feltörõ hévizek sok helyen barlangokat oldottak ki (Beremendi-kristálybarlang). Északi és déli elõterét vastag, jégkorszaki eredetû löszréteg takarja, a hegyoldalak felét gyertyános-tölgyesek és karsztbokorerdõk borítják, a mezõgazdasági területek többsége szõlõ. A Villányi-hegységet keleten lezáró Templom-hegy hírnevét igen értékes õslénytani leleteinek köszönheti, amelyek a hegytetõ egykori kõfejtõjében kerültek napvilágra. Az ammonitákat tartalmazó jura idõszaki mészkõrétegeken kívül jelentõsek a pliocén és pleisztocén idõszakban élt gerincesek (denevérek, rágcsálók) kövületei, amelyekre a hegy belsejét átszövõ - fokozottan védett - barlangok egyikében találtak.(természeti-õslénytani kincseinek védelme érdekében hozták létre 1989-ben a Villányi Templom-hegy Természetvédelmi Területet). Még nevezetesebb a Nagyharsány melletti Szársomlyó (Harsány-hegy), e Villányi-hegységhez tartozó, s annak sasbércei közül legmagasabbra (442 m) emelkedõ szigethegy. Az anyagát képezõ mészkõ-és dolomitrétegeket a felszínformáló erõk összetörték, és csaknem függõleges helyzetbe tolták. E tektonikus folyamatok során jöttek létre déli oldalának nevezetes karrmezõi, ún. "ördögszántása". Éghajlati jellegzetessége a meredek, sziklás déli és az erdõs északi oldalak felmelegedése, ill. hõmérséklete közötti nagy különbség.

A sok napsütésnek, a szubmediterrán klímájának köszönhetõen flórája egyedülálló, számos igen ritka növényfaj élõhelye (magyar kikerics, bakszagú lepkeszeg, dalmát csenkesz, magyar méreggyilok, rozsdás gyûszûvirág, bíboros sallangvirág). Állatvilágát jellemzõen hüllõ- (fürge-, zöld gyík, haragos sikló) és kuriózumnak számító madárfajok (kövi rigó, gyurgyalag, kerti-, bajszos-, sövénysármány, kígyászölyv) alkotják. A meleg déli lejtõktõl igencsak eltérõ északi oldalt ezüsthárssal elegyes gyertyános tölgyesek borítják. (A Szársomlyói Természetvédelmi Terület 1944 óta védett, egyes részei csak engedéllyel látogathatók). Számos történelmi, kultúrtörténeti emlék, látnivaló tanúskodik a Villányi-hegység és környéke változatos, mozgalmas múltjáról. Területén, amely a vaskor óta lakott, nagyszámú kelta, római, avar, honfoglalás-kori lelet került elõ. A Tenkes-hegy déli lábánál fekvõ Siklós elõdje is római katonai település (Serena) volt. Híres várát a Kán nembeli Soklyosyak építtették a 13. sz.-ban, késõbb a Garaiaké lett. Barokk várkastéllyá a Batthyány grófok alakították át a 18. sz.-ban. A gótikus várkápolna 15. sz-i freskóihoz hasonlóan kiemelkedõ jelentõségûek a város plébániatemplomának középkori falképei. A Siklóshoz tartozó Máriagyûd kegytemploma nevezetes búcsújáróhely. A Villányi-hegység Magyarország legdélibb borvidéke, a tüzes vörösborok hazája. Mediterrán jellegû éghajlata, napsütötte déli lejtõi, talajadottságai egyedülálló feltételeket teremtenek a magas színvonalú szõlõtermesztéshez. A hegyoldalak híres termõhelyei, dûlõi a betelepülõ sváb szõlõsgazdáktól nyerték helyi legendákat õrzõ elnevezésüket: Siralomvölgy (Jammertal), Sterntal (Csillag-völgy), Ördögárok (Teufelsgraben), Kopár-dûlõ. A török kiûzése után felvirágzó bortermelésre komoly csapást jelentett a 19. sz. nagy filoxérajárványa. A híres villányi szõlõnemesítõ, Teleki (Taussig) Zsigmond - maga által elõállított - oltványának köszönhette egész Európa, hogy késõbb megelõzhetõ lett e veszedelmes kártevõ megjelenése. Módszere elterjedt az egész kontinensen, a filoxériának ellenálló, rezisztens oltványokat tömegesen elõállító Villány pedig ebben az idõben valóságos fénykorát élte. 1988-ban alakult meg a Villányi Borrend ("Custodes Vinorum de Villány"), amely egyedüli és kizárólagos képviselõje a villányi borászoknak - Magyarországon és külföldön egyaránt. A település 1997-ben megkapta a kitüntetõ "Szõlõ és bor városa" címet is. A borutakon kívül nevezetes esemény az évente megrendezett Villányi Vörösbor Fesztivál (Willander Rotweinfest). Országos hírû Nagyharsány - a Szársomlyó egykori kõbányájában létesített - szabadtéri szoborparkja, ahol neves hazai és külföldi mesterek (Bocz Gyula, Bencsik István, Kígyós Sándor, Vittorio di Muzio, Pierre Székely, Martyn Ferenc, Colin Foster) alkotásait tekinthetik meg az érdeklõdõk. A 19. sz.-ban a véletlen vezetett Harkány gyógyító termálvizének felfedezéséhez: a település gyógyfürdõje mára évi egymillió látogatót fogadó, nemzetközi hírû üdülõhellyé fejlõdött.