Budapest Magyarország fõvárosa, meghatározó közlekedési, ipari, kereskedelmi, pénzügyi, közigazgatási, kulturális centruma. Agglomerációs övezetéhez 80 település - 20 város és 60 község tartozik, szerepét, jelentõségét tekintve az egész Kárpát-medence meghatározó központja. E szûkszavú, lexikonszerûen tárgyilagos jellemzés azonban korántsem ad képet a természeti, történeti, és kulturális látnivalók, ill. rendezvények, fesztiválok, programok imponáló gazdagságáról, amellyel e város és régió rendelkezik, s amelynek turisztikai vonzerejét köszönheti - bel-és külföldön egyaránt.

A Duna két partján, a Dunántúli-középhegység (Budai-hegység), a Pesti-síkság, ill. a Gödöllõi-dombság találkozásánál felépült Budapest egyedülálló fekvésének, s e nagyszerû, festõi szépségû környezetbe harmonikusan illeszkedõ épületeinek köszönhetõen Európa egyik legszebb fõvárosa. Több évezredes múltjának ékes bizonysága számtalan, kiemelkedõ jelentõségû mûemléke, és a múzeumaiban õrzött leletek, tárgyi emlékek sokasága. (>történelmi-kulturális látnivalóit részletesen lásd Budapest városleírásánál). Maga a város, ill. közeli-távoli környéke azonban további érdekességeket, élményeket tartogat a látogató számára. A fõvárostól nyugatra emelkedõ Budai-hegység völgyekkel tagolt bércei (János-hegy, Széchenyi-hegy, Kis-és Nagy-Svábhegy, Sas-hegy) a fõvárosiak kedvelt kirándulóhelyei. Karsztos mészkõtömege számos - nem ritkán különleges természeti értékekkel rendelkezõ - barlangot rejt (Pálvölgyi-, Szemlõhegyi-, Ferenc-hegyi, Mátyás-hegyi, József-hegyi-barlang). A Duna menti ún. "budai termális vonal" természetes forrásai, ill. a pesti oldal fúrt kútjai táplálják Budapest nagyhírû termálvizes gyógyfürdõit (Gellért, Rudas, Király, Széchenyi, Rác, Dagály, Paskál stb,). A Budai-hegység jelentõs részét a Budai Tájvédelmi Körzet foglalja el, de több természetvédelmi terület található a város határain belül is: így a Sas-hegy, a Gellért-hegy, a Pálvölgyi-, és a Szemlõhegyi-barlang felszíne, a Városliget, sõt a Budapesti Botanikus Kert, ill. a Jókai-kert is. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartoznak a régió további jelentõs, fontos természeti értékekkel rendelkezõ, és védelem alatt álló területei: a Gödöllõi Dombvidék Tájvédelmi Körzet, az Ócsai Tájvédelmi Körzet, a Tápió-Hajta Tájvédelmi Körzet, továbbá a Duna néhai vízivilágát õrzõ Rácalmási Tájvédelmi Terület, az alföldi láperdõk egyik utolsó maradványa, a dabasi turjános, a csévharaszti borókás, ill. a Vácrátóti Arborétum. Budapest fekvésének, a közlekedésben betöltött csomópont-szerepének köszönhetõen a városlakók, utazók számára könnyen elérhetõek olyan jelentõs turisztikai célpontok, mint a Dunakanyar, ill. a Pilis és Vértes-hegység, a Velencei-tó, sõt akár a Balaton is.

Budai-hegység

A Budapesttõl nyugatra elterülõ Budai-hegység nem csupán a fõvárosiak kedvelt pihenõ- és kirándulóhelye, de egyedülálló földtörténeti, természeti értékek lelõhelye is. Északon a Pilis, nyugaton a Zsámbéki-medence, délen pedig a Budaörsi-medence határolja, legmagasabb csúcsa a Nagy-Kopasz-hegy (559 m). A Dunántúli-középhegység legtagoltabb része, egyben hazánk egyik legösszetettebb geológiai felépítésû hegysége. Fõ építõanyaga a középsõ és felsõ triász idején, kb. 200 millió éve - az akkori sekély, trópusi tengerben - képzõdött mészkõ és dolomit, amelyre aztán fiatalabb korú üledékek (márga, homokkõ, agyag, édesvízi mészkõ, homok, kavics, lösz) rakódtak. Mai képének kialakulásában döntõ szerepet játszottak a rendkívül mozgalmas miocén idõszak (15-20 millión éve) nagy geológiai változásai: ekkor kezdõdött a - rögökre töredezõ - Budai-hegység kiemelkedése, melynek következtében az agyagos-márgás fedõüledékrétegek alól felszínre bukkantak a karsztosodó kõzettömegek. Ezzel egy idõben a Pesti-síkság aljzata tektonikus törések mentén a mélybe süllyedt. E - Dunával nagyjából párhuzamos - törésvonalak mentén fakad azoknak a természetes hõforrásoknak egész sora (ún. "budai termális vonal"), amelyeknek vize a karsztos kõzetekben nagy mélységbe áramló, ill. a feltörõ hévizek keveredésébõl származik.

A hõforrásokra (Árpád, Rákóczi, Kara Musztafa, Gül Baba, Kossuth, Beatrix és Mátyás király) épültek Budapest legrégebbi múltra visszatekintõ gyógyfürdõi (Lukács-, Rác-, Gellért-fürdõ, stb.). Ugyanezek a tektonikus törésvonalak segítették a hegység barlangjainak kialakulását is, melyek jellemzõen abban a zónában keletkeztek, ahol a feláramló hévíz és a leszivárgó hideg karsztvizek keveredése végbement. A barlangok üregrendszereit egykor teljesen kitöltõ víz labirintusszerûen bonyolult járatok sokaságát oldotta ki a mészkõbõl. A vízszint süllyedése (e terület pleisztocén idõszaki emelkedése) után e járatok szárazra kerültek, így váltak láthatóvá változatos ásványkiválásaik és cseppkõalakzataik, amelyeknek hírnevüket köszönhetik. A Budai-hegység barlangokban való gazdagsága egyedülálló: jelenleg kb. 50 km az ismert barlangjáratok hossza, teljes hosszúságuk azonban a 70-80 km-t is elérheti. Ma 8 nagy és több tucat kisebb barlang ismert (felfedezésük sorrendjében: Solymári (4,5 km), Harcsaszájú- (2 km), Pál-völgyi- (14 km), Szemlõ-hegyi- (2,5 km), Ferenc-hegyi- (6 km), Mátyás-hegyi- (5 km), József-hegyi- (6 km), Molnár János-barlang (5,5 km)). Újabb barlangok felfedezése, feltárása, ill. a meglévõ járatok kiépítése napjainkban is tart Világszenzációnak számít az újonnan felfedezett Gellért-hegyi Citadella-kristálybarlang, vagy Európa legnagyobb melegvizes barlangja, a Rózsadomb alatt húzódó, termálforrások által létrehozott Molnár János-barlang.

A Budai-hegység barlangjainak nagy része a Rózsadomb alatt, ill. annak környékén húzódik, mivel kialakulásuk feltételei, körülményei e területen voltak a legkedvezõbbek. Kevéssé közismert, hogy a Rózsadomb környéke a Föld egyik legkiemelkedõbb termálkarsztos barlangvidéke (Rózsadomb-Szépvölgy alatt felfedezett barlangok összhosszúsága meghaladja a 33 kilométert). Egyedülállónak számít a budai Várnegyed házai alatt húzódó Vár-barlang, amelynek csaknem 4 kilométeres járatrendszerét a múlt században jórészt mesterségesen vágták az édesvízi mészkõrétegbe. A Rózsadomb körzeten kívül esik a 2001-ben feltárt Tamara-barlang, valamint a Dunától távolabb fekvõ budai barlangok, így a Solymári-ördöglyuk, vagy az õsember-leleteirõl híres Remete-szurdok barlangjai. Ezek kialakulásukat tekintve is különbözõek, ui. nem termálkarsztos, hanem normál karsztos, hideg vizes eredetû, ill. forrásbarlangok. A Budai-hegység -nem látogatható - barlangjait természet- és életvédelmi okokból szinte kivétel nélkül lezárták, látogatásukat rendelet szabályozza. A Budai-hegység tulajdonképpen alacsony középhegységként jellemezhetõ: noha a nagy karsztformák (dolinák, töbrök, víznyelõk) hiányoznak, a vidék a karsztosodó tájak számos jellegzetességét viseli magán. Hegyoldalai olykor meredeken szakadnak a mélybe, a bérceket néhol mély, sötét szurdokvölgyek, a hegyláncokat viszont széles völgyek, lapos dombhátak választják el egymástól. A miocén idõszakának látványos geológiai alakzatai, - a Piliscsabai Gomba, Ördögoltár, a Tündérszikla - a túraútvonalak kedvelt és gyakori célpontjai. A hegyvidék természetes - a beépítések, erdõtelepítések miatt már csak nyomokban fellelhetõ - növényzete a cseres-gyertyános tölgyes, amely karsztbokorerdõkkel, sziklagyepekkel, és lejtõerdõkkel váltakozik.

A leghidegebb területeken - így pl. a Normafa környékén - kisebb kiterjedésû bükkös, bükkelegyes erdõk is találhatók. A Budai-hegység számos ritka és értékes növényfaj élõhelye (pilisi len, budai hölgymál, budai nyúlfarkfû, hegyi tarsóka, csikófark). Budaörs felett, az egykori tölgyesek eltûnése után igen értékes, védett növények élõhelyéül szolgáló dolomit sziklagyep alakult ki. Állatvilágából a gyakori nagyemlõsökön (õz, dámszarvas, muflon, vaddisznó) kívül elõfordul a nyuszt, ürge, ill. több denevérfaj is. Gazdag és változatos madárvilágából a kisénekesek számtalan faján kívül elsõsorban a ragadozók (egerészölyv, kabasólyom, héja), valamint a ritkának számító kövirigó, holló, fekete harkály érdemel említést. Évszázadokkal ezelõtt az egész Budai-hegységet sûrû, összefüggõ erdõk borították, amely gazdag állatvilágnak nyújtott élõhelyet. Egykor királyi vadaskertek szolgálták itt az elõkelõk szórakozását, e vidék kedvelt vadászhelye volt Mátyás királynak is. E királyi vadászterületek közé tartoztak a Svábhegy és Széchenyi-hegy vonulata közötti alacsonyabb hegyek-dombok (Istenhegy, Kis-Svábhegy, Orbán-hegy, Márton-hegy), ahol késõbb a budai polgárok szõlõtermesztést folytattak. A Budai-hegyek nevezetes koszorúja - a János-hegy, Sváb-hegy (Normafa), Széchenyi-hegy (egykori Nyék-hegy), a Csillebérc és a Budakeszi-erdõ - kiránduló-és túraútvonalaival, ill. helyeivel, mûemlékeivel látnivalóival - kivételes természeti értéke a fõvárosnak. A természeti értékeken kívül - részben a fõvároshoz való közelsége miatt - számos történelmi, kultúrtörténeti látnivalóval is találkozhat a turista. A Remete-barlang kõkorszaki leleteirõl nevezetes. A mai fõváros területén a középkorban számtalan kis falu helyezkedett el, templomaik azonban történelmünk viharos századaiban többnyire elpusztultak. A fennmaradt, s így ritka kivételek közé tartozik Gercsepuszta (Pesthidegkút) romos Árpád-kori (12. sz.) temploma (az újjáépített templom nevezetes búcsújáró hely, sokáig itt õrizték a híres Máriaremetei kegyképet is). Nyéken (a mai Hûvösvölgyi út 78.sz alatti telken) egykor pompás reneszánsz királyi villa és fogadó palota állt, melyet a Zsigmond-kori "fapalota" (vadászkastély) helyén emeltetetett 1500 körül II. Ulászló király (elõkerült faragványai a magyar reneszánsz mûvészet kivételes emlékei). A János-hegy tetején - Budapest legmagasabb pontján (527 m) -álló Erzsébet-kilátó maga is mûemlék: az impozáns, neoromán stílusú épületetet Kluzinger Pál mérnök, és a kor neves építésze, Schulek Frigyes tervei szerint készült 1908-10 között. Ugyancsak jelentõs építészeti emlék a Széchenyi-hegyen 1898-ban emelt Széchenyi-emlékmû és -kilátó (Tervezõje Ybl Miklós, az emlémû mellszobra Stróbl Alajos alkotása).

A Budai- hegység parkerdõi, kirándulóhelyei, jelzett túraútvonalai - amelyek már a 19. sz-ban is a budapestiek kedvelt kirándulóhelyei voltak - maguk is gazdag múlttal, társadalomtörténeti értékkel rendelkeznek (Normafa, Sváb-hegy, Hûvösvölgy, Hárs-hegy (Kaán Károly-kilátó)). Ugyanez elmondható létesítményeirõl is. A budai hegyek igazi látványosságai közé tartozik a zugligeti Libegõ, a Városmajos és Sváb-hegy között 1874 óta közlekedõ Fogaskerekû Vasút, vagy a 2 világháború után épült Gyermekvasút (egykori Úttörõvasút) - ez utóbbi a hegység számos kirándulóhelyét érinti (Normafa, Csillebérc, Virágföld, Vadaspark, János-hegy, Hárs-hegy, Hûvösvölgy). Budapest egyik nevezetessége a város határában, a a budakeszi völgyben található Budakeszi Vadaspark. Az 1979-ben alapított, több mint háromszáz hektáros, körülzárt terület egész évben tartalmas programokat kínál családi kirándulásokhoz csakúgy, mint iskolai tanulmányi utak, erdei tanórák megrendezéséhez. Végül, de nem utolsó sorban szót kell ejteni a vidék nagy múltra visszatekintõ szõlõtermesztésérõl. A néhai - már az Árpád-korban virágzó - Budakörnyéki borvidék valaha a Duna partvonalában elterülõ hegy- és dombvidék szõlõit foglalta magába.Szentendrétõl egészen Tétényig (Négy fõ körzetre: Szentendrei szõlõk, Budai szõlõk (óbudai, Sashegy környéki), Promontori szõlõk, Tétényi szõlõk). A török kiûzése után szerb, majd fõként német szõlõmûvelõk telepedtek le, a 18. sz-tól számos budai, pesti polgár is bérelt szõlõt, épített pincét. Utóbbiak közül számos ma is látható pl. Kistétényben, Budafokon.(A szõlõtermesztés szerepe aztán az 1890-es filoxériajárványnak, majd a jelentõssé váló gyümölcstermesztésnek köszönhetõen erõteljesen csökkent). Ma a budai szõlõk Etyek hasonló hagyományokkal rendelkezõ szõlõiterületeivel együtt alkotják az Etyek-Budai-borvidéket. A sajátos ökológiai viszonyok, a talajok magas mésztartalma és a szeles fennsíkokból adódóan rendszerint egészséges a szõlõ, és a pezsgõgyártáshoz ideális, nagy savtartalmú bor-alapanyag terem ezen a borvidéken. Borai általában karcsúak, mérsékelt extrakttal rendelkeznek. Az Etyek-Budai-borvidéket gyakran emlegetik "Budapest szõlõskertjeként", vagy éppen "magyar Champagne"-ként.

Gödöllõi-dombság

Az Északi-középhegységhez tartozó Gödöllõi-dombság a Cserhát nyugati részének folyóvízi üledékekkel, lösszel és futóhomokkal fedett, harmadidõszaki rétegekbõl felépített folytatása. Délkelet felé fokozatosan lealacsonyodó felszíne ék alakban nyomul be a Duna-Tisza közére. Viszonylag alacsony (110-344 m), egészen Albertirsáig és a Tápió-vidékig nyúló dombvonulatait az aszimmetrikus völgyek sakktáblaszerûen tagolják. Felszíne igen változatos: meredek domboldalak, szûk völgyek váltakoznak hangulatos, széles völgyekkel elválasztott lapos dombhátakkal, éppúgy találkozhatunk homokos, pusztai élõhelyekkel, mint hûvösebb, lápos völgyekkel. Területén található a Gödöllõi Dombvidék Tájvédelmi Körzet (1990), amelynek védett részei fõként Gödöllõtõl keletre, Erdõkertestõl Pécelig húzódnak. Létrehozását mindenekelõtt az élõhelyek ritka változatossága, gazdag növény-és állatvilágának megóvása indokolta. Az eredeti természeti környezet viszonylag sértetlen fennmaradása annak köszönhetõ, hogy - a királyi székhelyhez közeli - terület a történelem során mindvégig az elõkelõk, uralkodók kedvelt vadász-és pihenõhelye volt.

Mátyás idején vadaskert volt, a 18. sz.-ban a Grassalkovich-család tulajdona, akiknek gödöllõi kastélya aztán I. Ferenc József birtokába került. A vidék még a közelmúltban is az állami vezetõk részére fenntartott, részben kerítésekkel elzárt vadászterület volt, ill. részben ma is az. A melegebb domboldalak és völgyek természetes, mára sajnos megritkult növényzete a melegkedvelõ hársas-tölgyes, a széles, nyitott völgyekre, és a dombságba benyúló homokhátakra homokpusztagyep-társulások jellemzõek. A dombvidék délkeleti részén - Isaszeg és Pécel környékén - a tölgyesek foltjai mellett lefolyástalan lápos, tocsogós rétek, égerlápok húzódnak (pl. Babat, Fekete-puszta stb.). A Galga völgyében fekvõ Turai Legelõ Természetvédelmi Terület a rendkívül veszélyeztetett egyhajúvirág vagy tavaszkikerics egyik utolsó élõhelye (nem látogatható). A Gödöllõi-dombság igen értékes nagyvadállománnyal (õz, szarvas, vaddisznó) rendelkezik, gyakori a nyest, nyuszt, vidra, vadmacska is. Gazdag madárvilágát olyan különleges fajok színesítik, mint a kabasólyom, darázsölyv, gyurgyalag, jégmadár, de fészkel itt az igen ritka karmazsinpirók is. Kiemelkedõ látnivalónak számít a vácrátóti Vigyázó-kastély parkja, amely 1952-tõl az MTA botanikus kertje (Vácrátóti Arborétum Természetvédelmi Terület). A Gödöllõi-dombság földrajzi helyzetébõl adódó történelmi szerepét, fontosságát jól jelzi a régmúlt számtalan - nem ritkán egyedülálló - lelete, mûemléke. A vidék néhai szarmata, szkíta és avar lakóinak emlékét halomsírok, temetõk, földvárak, sáncok maradványai õrzik (Valkó, Szada, Pécel), e vidékrõl indult a szarmaták által emelt hatalmas védvonal, a "Csörsz árok" (nyomai ma is felfedezhetõk). A Grassalkovich-család egykori uradalmi központjában épült gödöllõi kastély (1735-50) a magyar barokk építészet kimagasló, stílusteremtõ alkotása. 1867-tõl - mint koronabirtok - királyi nyaralóhely, Erzsébet királyné kedvelt tartózkodási helye. A kastély a két világháború között kormányzói rezidencia volt. Gödöllõ mellett található Máriabesnyõ kegytemploma (Nagyboldogasszony Bazilika) Magyarország egyik legnagyobb búcsújáróhelye (néprajzi érdekességnek számítanak a kegyhely felé vezetõ utat szegélyezõ- a hívõk által Mária-képekkel teleaggatott - ún. képesfák). Aszód nevezetessége a régi Podmaniczky-(barokk, 1738-73), ill. az újabb Podmaniczky-Széchenyi-kastély (késõ barokk, 18. sz.). A város a Galga mente központja is, melynek falvai elsõsorban ma is élõ (magyar és szlovák) népszokásaikról, néphagyományaikról nevezetesek.

Ócsai Tájvédelmi Körzet

A Budapesttõl harminc kilométerre délre - Ócsa, Dabas, Inárcs falvak által határolt területen - fekvõ Ócsai Tájvédelmi Körzet az Alföld (egykor nagy kiterjedésû) mély fekvésû, lefolyástalan, turjános láprétekben és láperdõkben gazdag vidékeinek egyik utolsó megõrzõdött darabja. Botanikai és állattani ritkaságai, értékei elsõsorban úgy maradhattak fenn, hogy a 19. sz-i lecsapolások eredménytelensége miatt a terület állandó vízjárása fennmaradt. Ócsa környékének lápmedencéit még az Õs-Duna hozta létre: a Gödöllõi-dombvidék és a Duna-Tisza közi hátság felgyülemlõ, s felszínre bukkanó talajvizének köszönhetõen keletkeztek az állandóan vízzel borított területeket, lápok, lápvidékek. E lápok kiváló feltételeket teremtettek a tõzeg képzõdésének, amelyet évszázadokig bányásztak a környék lakói. A tõzegen megtelepedõ lápi növényfajok egy része - melyek átvészelték a jégort követõ felmelegedést - igen ritka ún. maradványfajnak számít (lápi (Kijevi) csalán, csengettyûvirág). A terület egészére jellemzõ a mozaikosság, vagyis a nyílt vizek, nádasok, rétek, erdõk, sztyepprétek váltakozása. A nyílt vízfelületek, csatornák partjait nádas tocsogók övezik, erre magassásos, turjános területek (pl. a Bika-rét szigorúan védett turjánosa), majd pedig a jellegzetes lápréti társulások, az ún. csátés láprétek következnek.

Legértékesebbek az idõszakosan vízzel borított területeken magyar kõrissel elegyes égerlápjai. A magasabb térszíneket tölgy-szil-kõris ligeterdõk borítják, melyeknek dús aljnövényzete egyben jellegzetesen hegyvidéki fajok (árnyékvirág, kapotnyak, sárga árvacsalán) élõhelye is. Az Öreg-és Nagyturján lápjai, ill. a Tõzegbánya-tavak - amelyek a rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetõen lassan visszanyerik eredeti állapotukat - a legszigorúbban védett területek közé tartoznak. Az Ócsai Tájvédelmi Körzetet a változatos növényzethez és mikroklímához kötõdõ endemikus fajok sokasága, rendkívül gazdag állatvilág jellemzi, amely valaha oly jellemzõ volt Alföld mocsárvilágára. A lápok, csatornák vizében olyan ritka halfajok élnek, mint a réti csík és lápi póc, a kétéltûfauna képviselõi közé tartozik a mocsári béka, barna varangy, vöröhasú unka, kecskebéka, pettyes és tarajos gõte. A hüllõk közül a reliktumfaj elevenszülõ gyík, ill. a gyakori mocsári teknõs. Egyedülálló madárvilágának (pl. nagykócsag, szürke gém, barna rétihéja, kerecsensólyom, kékvércse, cigány réce, kis vöcsök, bíbic, sárszalonka, piroslábú cankó, jégmadár, nádirigó, fülemüle, haris, szalakóta, réti tücsökmadár stb.) köszönhetõen a tájvédelmi körzet nagy része az ún. Ramsari egyezmény alá tartozó terület. (Az ornitológiai megfigyelésekre 1983 óta az Öreg-Turján területén található Madárvárta szolgál). Az emlõsök közül a nagyvadállományon (vaddisznó, õz, és gímszarvas) említést érdemelnek a szõrmés ragadozók (menyét, hermelin, nyest), a vidra, ill. az apró rágcsálók (törpe egér, csíkos egér).

Az Ócsai Tájvédelmi Körzet napjainkban Magyarország egyik legfontosabb, Európa-híru természetvédelmi területe. A település nem csak természeti, de kulturális értékeit tekintve is kitüntetett figyelmet érdemel. 13. sz. elsõ felében emelt egykori premontrei prépostsági templom (ma: Református mûemlék Templom)a magyar román kor építészetének kimagasló emléke. Rendkívül jelentõsek a háromhajos, kéttornyos homlokzattal épült bazilika szentélyének 13.sz. végén keletkezett falképei is.( A templomhoz északnyugatról csatlakozó kolostorépület a hódoltság idõszakában elpusztult). A templom körül ma is megcsodálhatóak az ócsai öregfalu védett, a környék népi építészetét õrzõ házai. Ugyancsak védettséget élvez az öregfaluhoz tartozó temetõ református oldala. A népi építészet különleges emléke az Öreg-hegy 17. sz-tól kiépült, löszbe vájt pincesora. Csaknem száz, jellegzetesen alföldi nyeregtetõs, ollóágas, zsúptetõvel fedett, hosszú hordógurító gádoron megközelíthetõ, többágú pince található itt, amelyeknek építészeti megoldásait az új pincék kivitelezésekor is alkalmazzák.

Tápió-vidék

A Pest-megye keleti részén elhelyezkedõ Tápió-vidék az Alföld legváltozatosabb, a természeti értékek valóságos kincsestárát õrzõ kistájai közé tartozik. Egyedülálló karakterét elsõsorban az adja, hogy három - egymástól lényegesen eltérõ - természet- és növényföldrajzi tájegység (Északi-Középhegység, Duna-Tisza-köze, Tiszántúl) találkozási sávjában helyezkedik el. Meredek löszdombok, kietlen homokbuckákkal éppúgy találkozhat a látogató, mint õsszikesekkel, vagy épp az Alföld õsi arculatát felidézõ mocsaras, lápos területekkel, hatalmas nádasokkal. Növény-és állatvilágának, legértékesebb élõhelyeinek fokozottabb védelme érdekében hozták létre 1998-ban a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetet, amelynek részegységei Tápiószecsõtõl Újszászig, ill. Nagykátától Gombáig elszórtan helyezkednek el. Farmos és Nagykáta között terül el a tájvédelmi körzet legnagyobb összefüggõ - mintegy 350 hektáros - területe. A Hajta-patak mocsarai (I-II-es tározó, Virágkerti-tó, Disztótúrási-tó), ill. a farmosi Nagy-nádas egyedülállóan gazdag madárvilágnak, köztük fokozottan védett fajoknak (nagy kócsag, nyári lúd, fekete gólya) nyújt fészkelõ- és táplálkozóhelyet.

A Nyík-rét változatos növénytársulások (szikesek, löszgyepek, mocsárrétek), valamint ritka növények (fátyolos nõszirom, nagy pacsirtafû, tavaszi hérics, selymes peremizs) élõhelye. Ugyancsak fokozott védelmet élveznek az Öreg-Hajta-patak egyes érintetlenül megõrzõdött szakaszai. (Farmoson, az egykori Matolcsy-kúriában kapott helyet a Tápió Közalapítvány által létrehozott Vízparti Élet Múzeuma). A terület további látnivalói közé tartozik a Farmos közelében (az Õs-Zagyva egykori medrében) található Rekettyés, valamint a Nagykáta határában fekvõ Egreskáta szikes tómedrei (Sóstavak). Tápiószecsõtõl Tápiószentmártonig húzódó Felsõ-Tápió völgyéhez kapcsolódik a tájvédelmi körzet egyetlen, nagy kiterjedésû nyílt vizekkel rendelkezõ vizes élõhelye, a tápiószecsõi halastó. Partját tölgyesek, ill. széleslevelû gyapjúsással borított láprétek kísérik. Gazdag halállományán kívül fõként a farmosi nádasokhoz hasonlóan gazdag madárvilága érdemel figyelmet. A Felsõ-Tápió láprétekkel és bokorfûzesekkel kísért völgyétõl távolabb meredek homokbuckás területek találhatók, amely számos védett növényfaj (kései szegfû, homoki árvalányhaj, fényes poloskamag, báránypirosító, homoki nõszirom) otthona. (A Cseh-domb, ill. a Gicei-hegy fokozott védettséget élveznek). Kivételes természeti értékeket rejtenek a Monor-Irsai-dombság peremén futó Gombai- és Úri- patak gyönyörû, mocsárrétekkel, nádasokkal övezett löszvölgyei, vagy a Tápióság és Tápióbicske között elhelyezkedõ Nagy-rét. A Tápió mente sajátos népi kultúráját, hagyományait a mai napig õrzõ vidék, legtöbb településén az utazó ma is találkozhat a népi építészet emlékeivel, ill. a hely kulturális-népmûvészeti tradícióit bemutató tájházakkal. A kultúrtörténeti emlékek sorába tartoznak a vidék nemesi kúriái, kastélyai (Tápiógyörgy-Györgyey-kastély; Tápiószele-Blaskovich-kúria [benne Blaskovich Múzeum]; Tápiószentmárton; Tápióbicske-Bicskey-kúria). Tápiószentmárton nevezetessége a Kincsem Lovaspark (A 19. sz.-ban a Blaskovich-család itteni birtokán nevelkedett a verhetetlen csodakanca, Kincsem), ill. a területén fekvõ Attila domb.