Budapest Magyarország fõvárosa, meghatározó közlekedési, ipari, kereskedelmi, pénzügyi, közigazgatási, kulturális centruma. Agglomerációs övezetéhez 80 település - 20 város és 60 község tartozik, szerepét, jelentõségét tekintve az egész Kárpát-medence meghatározó központja. E szûkszavú, lexikonszerûen tárgyilagos jellemzés azonban korántsem ad képet a természeti, történeti, és kulturális látnivalók, ill. rendezvények, fesztiválok, programok imponáló gazdagságáról, amellyel e város és régió rendelkezik, s amelynek turisztikai vonzerejét köszönheti - bel-és külföldön egyaránt.

A Duna két partján, a Dunántúli-középhegység (Budai-hegység), a Pesti-síkság, ill. a Gödöllõi-dombság találkozásánál felépült Budapest egyedülálló fekvésének, s e nagyszerû, festõi szépségû környezetbe harmonikusan illeszkedõ épületeinek köszönhetõen Európa egyik legszebb fõvárosa. Több évezredes múltjának ékes bizonysága számtalan, kiemelkedõ jelentõségû mûemléke, és a múzeumaiban õrzött leletek, tárgyi emlékek sokasága. (>történelmi-kulturális látnivalóit részletesen lásd Budapest városleírásánál). Maga a város, ill. közeli-távoli környéke azonban további érdekességeket, élményeket tartogat a látogató számára. A fõvárostól nyugatra emelkedõ Budai-hegység völgyekkel tagolt bércei (János-hegy, Széchenyi-hegy, Kis-és Nagy-Svábhegy, Sas-hegy) a fõvárosiak kedvelt kirándulóhelyei. Karsztos mészkõtömege számos - nem ritkán különleges természeti értékekkel rendelkezõ - barlangot rejt (Pálvölgyi-, Szemlõhegyi-, Ferenc-hegyi, Mátyás-hegyi, József-hegyi-barlang). A Duna menti ún. "budai termális vonal" természetes forrásai, ill. a pesti oldal fúrt kútjai táplálják Budapest nagyhírû termálvizes gyógyfürdõit (Gellért, Rudas, Király, Széchenyi, Rác, Dagály, Paskál stb,). A Budai-hegység jelentõs részét a Budai Tájvédelmi Körzet foglalja el, de több természetvédelmi terület található a város határain belül is: így a Sas-hegy, a Gellért-hegy, a Pálvölgyi-, és a Szemlõhegyi-barlang felszíne, a Városliget, sõt a Budapesti Botanikus Kert, ill. a Jókai-kert is. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartoznak a régió további jelentõs, fontos természeti értékekkel rendelkezõ, és védelem alatt álló területei: a Gödöllõi Dombvidék Tájvédelmi Körzet, az Ócsai Tájvédelmi Körzet, a Tápió-Hajta Tájvédelmi Körzet, továbbá a Duna néhai vízivilágát õrzõ Rácalmási Tájvédelmi Terület, az alföldi láperdõk egyik utolsó maradványa, a dabasi turjános, a csévharaszti borókás, ill. a Vácrátóti Arborétum. Budapest fekvésének, a közlekedésben betöltött csomópont-szerepének köszönhetõen a városlakók, utazók számára könnyen elérhetõek olyan jelentõs turisztikai célpontok, mint a Dunakanyar, ill. a Pilis és Vértes-hegység, a Velencei-tó, sõt akár a Balaton is.

Budai-hegység

A Budapesttõl nyugatra elterülõ Budai-hegység nem csupán a fõvárosiak kedvelt pihenõ- és kirándulóhelye, de egyedülálló földtörténeti, természeti értékek lelõhelye is. Északon a Pilis, nyugaton a Zsámbéki-medence, délen pedig a Budaörsi-medence határolja, legmagasabb csúcsa a Nagy-Kopasz-hegy (559 m). A Dunántúli-középhegység legtagoltabb része, egyben hazánk egyik legösszetettebb geológiai felépítésû hegysége. Fõ építõanyaga a középsõ és felsõ triász idején, kb. 200 millió éve - az akkori sekély, trópusi tengerben - képzõdött mészkõ és dolomit, amelyre aztán fiatalabb korú üledékek (márga, homokkõ, agyag, édesvízi mészkõ, homok, kavics, lösz) rakódtak. Mai képének kialakulásában döntõ szerepet játszottak a rendkívül mozgalmas miocén idõszak (15-20 millión éve) nagy geológiai változásai: ekkor kezdõdött a - rögökre töredezõ - Budai-hegység kiemelkedése, melynek következtében az agyagos-márgás fedõüledékrétegek alól felszínre bukkantak a karsztosodó kõzettömegek. Ezzel egy idõben a Pesti-síkság aljzata tektonikus törések mentén a mélybe süllyedt. E - Dunával nagyjából párhuzamos - törésvonalak mentén fakad azoknak a természetes hõforrásoknak egész sora (ún. "budai termális vonal"), amelyeknek vize a karsztos kõzetekben nagy mélységbe áramló, ill. a feltörõ hévizek keveredésébõl származik.

A hõforrásokra (Árpád, Rákóczi, Kara Musztafa, Gül Baba, Kossuth, Beatrix és Mátyás király) épültek Budapest legrégebbi múltra visszatekintõ gyógyfürdõi (Lukács-, Rác-, Gellért-fürdõ, stb.). Ugyanezek a tektonikus törésvonalak segítették a hegység barlangjainak kialakulását is, melyek jellemzõen abban a zónában keletkeztek, ahol a feláramló hévíz és a leszivárgó hideg karsztvizek keveredése végbement. A barlangok üregrendszereit egykor teljesen kitöltõ víz labirintusszerûen bonyolult járatok sokaságát oldotta ki a mészkõbõl. A vízszint süllyedése (e terület pleisztocén idõszaki emelkedése) után e járatok szárazra kerültek, így váltak láthatóvá változatos ásványkiválásaik és cseppkõalakzataik, amelyeknek hírnevüket köszönhetik. A Budai-hegység barlangokban való gazdagsága egyedülálló: jelenleg kb. 50 km az ismert barlangjáratok hossza, teljes hosszúságuk azonban a 70-80 km-t is elérheti. Ma 8 nagy és több tucat kisebb barlang ismert (felfedezésük sorrendjében: Solymári (4,5 km), Harcsaszájú- (2 km), Pál-völgyi- (14 km), Szemlõ-hegyi- (2,5 km), Ferenc-hegyi- (6 km), Mátyás-hegyi- (5 km), József-hegyi- (6 km), Molnár János-barlang (5,5 km)). Újabb barlangok felfedezése, feltárása, ill. a meglévõ járatok kiépítése napjainkban is tart Világszenzációnak számít az újonnan felfedezett Gellért-hegyi Citadella-kristálybarlang, vagy Európa legnagyobb melegvizes barlangja, a Rózsadomb alatt húzódó, termálforrások által létrehozott Molnár János-barlang.

A Budai-hegység barlangjainak nagy része a Rózsadomb alatt, ill. annak környékén húzódik, mivel kialakulásuk feltételei, körülményei e területen voltak a legkedvezõbbek. Kevéssé közismert, hogy a Rózsadomb környéke a Föld egyik legkiemelkedõbb termálkarsztos barlangvidéke (Rózsadomb-Szépvölgy alatt felfedezett barlangok összhosszúsága meghaladja a 33 kilométert). Egyedülállónak számít a budai Várnegyed házai alatt húzódó Vár-barlang, amelynek csaknem 4 kilométeres járatrendszerét a múlt században jórészt mesterségesen vágták az édesvízi mészkõrétegbe. A Rózsadomb körzeten kívül esik a 2001-ben feltárt Tamara-barlang, valamint a Dunától távolabb fekvõ budai barlangok, így a Solymári-ördöglyuk, vagy az õsember-leleteirõl híres Remete-szurdok barlangjai. Ezek kialakulásukat tekintve is különbözõek, ui. nem termálkarsztos, hanem normál karsztos, hideg vizes eredetû, ill. forrásbarlangok. A Budai-hegység -nem látogatható - barlangjait természet- és életvédelmi okokból szinte kivétel nélkül lezárták, látogatásukat rendelet szabályozza. A Budai-hegység tulajdonképpen alacsony középhegységként jellemezhetõ: noha a nagy karsztformák (dolinák, töbrök, víznyelõk) hiányoznak, a vidék a karsztosodó tájak számos jellegzetességét viseli magán. Hegyoldalai olykor meredeken szakadnak a mélybe, a bérceket néhol mély, sötét szurdokvölgyek, a hegyláncokat viszont széles völgyek, lapos dombhátak választják el egymástól. A miocén idõszakának látványos geológiai alakzatai, - a Piliscsabai Gomba, Ördögoltár, a Tündérszikla - a túraútvonalak kedvelt és gyakori célpontjai. A hegyvidék természetes - a beépítések, erdõtelepítések miatt már csak nyomokban fellelhetõ - növényzete a cseres-gyertyános tölgyes, amely karsztbokorerdõkkel, sziklagyepekkel, és lejtõerdõkkel váltakozik.

A leghidegebb területeken - így pl. a Normafa környékén - kisebb kiterjedésû bükkös, bükkelegyes erdõk is találhatók. A Budai-hegység számos ritka és értékes növényfaj élõhelye (pilisi len, budai hölgymál, budai nyúlfarkfû, hegyi tarsóka, csikófark). Budaörs felett, az egykori tölgyesek eltûnése után igen értékes, védett növények élõhelyéül szolgáló dolomit sziklagyep alakult ki. Állatvilágából a gyakori nagyemlõsökön (õz, dámszarvas, muflon, vaddisznó) kívül elõfordul a nyuszt, ürge, ill. több denevérfaj is. Gazdag és változatos madárvilágából a kisénekesek számtalan faján kívül elsõsorban a ragadozók (egerészölyv, kabasólyom, héja), valamint a ritkának számító kövirigó, holló, fekete harkály érdemel említést. Évszázadokkal ezelõtt az egész Budai-hegységet sûrû, összefüggõ erdõk borították, amely gazdag állatvilágnak nyújtott élõhelyet. Egykor királyi vadaskertek szolgálták itt az elõkelõk szórakozását, e vidék kedvelt vadászhelye volt Mátyás királynak is. E királyi vadászterületek közé tartoztak a Svábhegy és Széchenyi-hegy vonulata közötti alacsonyabb hegyek-dombok (Istenhegy, Kis-Svábhegy, Orbán-hegy, Márton-hegy), ahol késõbb a budai polgárok szõlõtermesztést folytattak. A Budai-hegyek nevezetes koszorúja - a János-hegy, Sváb-hegy (Normafa), Széchenyi-hegy (egykori Nyék-hegy), a Csillebérc és a Budakeszi-erdõ - kiránduló-és túraútvonalaival, ill. helyeivel, mûemlékeivel látnivalóival - kivételes természeti értéke a fõvárosnak. A természeti értékeken kívül - részben a fõvároshoz való közelsége miatt - számos történelmi, kultúrtörténeti látnivalóval is találkozhat a turista. A Remete-barlang kõkorszaki leleteirõl nevezetes. A mai fõváros területén a középkorban számtalan kis falu helyezkedett el, templomaik azonban történelmünk viharos századaiban többnyire elpusztultak. A fennmaradt, s így ritka kivételek közé tartozik Gercsepuszta (Pesthidegkút) romos Árpád-kori (12. sz.) temploma (az újjáépített templom nevezetes búcsújáró hely, sokáig itt õrizték a híres Máriaremetei kegyképet is). Nyéken (a mai Hûvösvölgyi út 78.sz alatti telken) egykor pompás reneszánsz királyi villa és fogadó palota állt, melyet a Zsigmond-kori "fapalota" (vadászkastély) helyén emeltetetett 1500 körül II. Ulászló király (elõkerült faragványai a magyar reneszánsz mûvészet kivételes emlékei). A János-hegy tetején - Budapest legmagasabb pontján (527 m) -álló Erzsébet-kilátó maga is mûemlék: az impozáns, neoromán stílusú épületetet Kluzinger Pál mérnök, és a kor neves építésze, Schulek Frigyes tervei szerint készült 1908-10 között. Ugyancsak jelentõs építészeti emlék a Széchenyi-hegyen 1898-ban emelt Széchenyi-emlékmû és -kilátó (Tervezõje Ybl Miklós, az emlémû mellszobra Stróbl Alajos alkotása).

A Budai- hegység parkerdõi, kirándulóhelyei, jelzett túraútvonalai - amelyek már a 19. sz-ban is a budapestiek kedvelt kirándulóhelyei voltak - maguk is gazdag múlttal, társadalomtörténeti értékkel rendelkeznek (Normafa, Sváb-hegy, Hûvösvölgy, Hárs-hegy (Kaán Károly-kilátó)). Ugyanez elmondható létesítményeirõl is. A budai hegyek igazi látványosságai közé tartozik a zugligeti Libegõ, a Városmajos és Sváb-hegy között 1874 óta közlekedõ Fogaskerekû Vasút, vagy a 2 világháború után épült Gyermekvasút (egykori Úttörõvasút) - ez utóbbi a hegység számos kirándulóhelyét érinti (Normafa, Csillebérc, Virágföld, Vadaspark, János-hegy, Hárs-hegy, Hûvösvölgy). Budapest egyik nevezetessége a város határában, a a budakeszi völgyben található Budakeszi Vadaspark. Az 1979-ben alapított, több mint háromszáz hektáros, körülzárt terület egész évben tartalmas programokat kínál családi kirándulásokhoz csakúgy, mint iskolai tanulmányi utak, erdei tanórák megrendezéséhez. Végül, de nem utolsó sorban szót kell ejteni a vidék nagy múltra visszatekintõ szõlõtermesztésérõl. A néhai - már az Árpád-korban virágzó - Budakörnyéki borvidék valaha a Duna partvonalában elterülõ hegy- és dombvidék szõlõit foglalta magába.Szentendrétõl egészen Tétényig (Négy fõ körzetre: Szentendrei szõlõk, Budai szõlõk (óbudai, Sashegy környéki), Promontori szõlõk, Tétényi szõlõk). A török kiûzése után szerb, majd fõként német szõlõmûvelõk telepedtek le, a 18. sz-tól számos budai, pesti polgár is bérelt szõlõt, épített pincét. Utóbbiak közül számos ma is látható pl. Kistétényben, Budafokon.(A szõlõtermesztés szerepe aztán az 1890-es filoxériajárványnak, majd a jelentõssé váló gyümölcstermesztésnek köszönhetõen erõteljesen csökkent). Ma a budai szõlõk Etyek hasonló hagyományokkal rendelkezõ szõlõiterületeivel együtt alkotják az Etyek-Budai-borvidéket. A sajátos ökológiai viszonyok, a talajok magas mésztartalma és a szeles fennsíkokból adódóan rendszerint egészséges a szõlõ, és a pezsgõgyártáshoz ideális, nagy savtartalmú bor-alapanyag terem ezen a borvidéken. Borai általában karcsúak, mérsékelt extrakttal rendelkeznek. Az Etyek-Budai-borvidéket gyakran emlegetik "Budapest szõlõskertjeként", vagy éppen "magyar Champagne"-ként.