A Balaton déli partján fekvõ, részben a somogyi dombok lankáira települt Balatonboglár -kiváló homokos strandjainak, természeti értékeinek, kulturális életének, látnivalóinak, s nem utolsó sorban nagy hagyományokkal büszkélkedõ borkultúrájának köszönhetõen - vitathatatlanul a tó legnépszerûbb üdülõhelyei közé tartozik. A környékbeli, hasonlóképp intenzíven fejlõdõ településekkel együtt (Balatonlelle, Fonyód, ill. Lengyeltóti) a Balaton délkeleti részének városiasodó övezetét alkotja, amely népességét, gazdasági súlyát tekintve is meghatározó szerepet játszik Somogy megye életében.

Az urbanizáció ellenére a város máig sokat megõrzött természeti értékeibõl. A Balaton déli partját egykor a dombok közé benyúló mocsaras öblök (berkek) tagolták, ezek nagysága -sõt magának a tónak a kiterjedése is - a víz szintjétõl függõen állandóan változott. E berkeket a képzõdõ homokturzások elválasztották ugyan a nyílt víztõl, de szerves kapcsolatuk a tóval egészen a 19. sz végéig - a Déli Vasút (1861 -73), ill. az üdülõterületek, partvédmûvek megépüléséig - megmaradt. A berekvilág emlékét õrzik a fennmaradt, gazdag növényvilággal rendelkezõ lápok, mocsaras rétek, és az örvendetesen újjáéledõ nagy, szigetszerû nádasok - ez utóbbiak nemcsak változatos faunájuk, de tisztító hatásuk miatt is védettek. Balatonboglár látképének meghatározó eleme két, vulkanikus eredetû magaslata, a Várdomb és a Kápolna (vagy Temetõ)-domb, melyek különleges növényviláguknak köszönhetõen helyi védettséget élveznek. A Várdombot (korábban Kopasz-hegy) koszorúszerûen övezõ feketefenyõ véderdõt a 20. sz. elsõ évtizedében Boglár "megújítója", Hermann Ottó egykori munkatársa, Gaál Gaszton helyi földbirtokos telepítette. Példaértékûnek tekinthetõ, ahogy az utóbbi idõben tudatosan törekszik az eredeti állapotok visszaállítására. A kilencvenes években megkezdett, a település növényvilágára kiterjedõ ún. revitalizációs munka a növényvilág újraaélesztését, minõségének megóvását, fejlesztését tûzte ki célul. Ugyanígy fontos szerepet juttatnak a városfejlesztési programok kidolgozásában, a városkép alakításában a kert -, és tájépítészeknek.

Balatonboglár kedvezõ fekvésének köszönhetõen már a történelem elõtti idõkben is lakott hely volt, a legkorábbi leletek a Kr. e. 4. évezredbõl származnak. Igazi régészeti kuriózum a Várhegy keleti oldalának kora-vaskorban emelt földvára, melynek sáncrendszere a mai napig fennmaradt. A római uralom idõszakában (Pannonia provincia) épült a déli part mentén haladó, Aquincumot az Adria-partvidékével (Spalato) összekötõ ún. Hadút, amely a középkor idején is használatban volt (maradványait a szõlõkislaki városrészben tárták fel). Minden bizonnyal a rómaiak voltak a település életében oly nagy jelentõségû szõlõmûvelés és borászat meghonosítói is. A népvándorlás idõszakában a hunok rövid uralmát (5. sz.) követõen a germánok, majd az avarok foglalták el a vidéket. A honfoglalás idején, ill. a Dunántúl megszállásakor (900 k.) Somogyban vsz. a Bõ nemzetség tekinthetõ õsfoglalónak: Bogát vezér népével elsõsorban a római útvonalak mentén fekvõ, stratégiailag fontos telephelyeket szállta meg. Feltételezések szerint a szomszédos Lellén állhatott Lél (Lehel) vezér udvarháza - e törzsfõi központ létét valószínûsítené a mellette létrejött korai település, "Boclar" neve is. A Lech mezei csatavesztést, ill. az elfogott Lél és Bulcsú augsburgi kivégzését (955) követõen a Bogát-Bulcsú- Lél-Bõ nemzetség birtokait a Tarjos-Tormás nemzetség, ill. az Árpádok hercegi ágához tartozó Koppány (Géza fejedelem testvére) szerezte meg. A trónkövetelõ Koppány felett aztán az ifjú I. (Szent) István aratott gyõzelmet, kinek seregét fõképp korszerû hadviselésben jártas nyugati lovagok alkották. Koppány birtokait, így Boglárt és környékét is a gyõzelemben oroszlánrészt vállaló német lovagok kapták jutalmul. Ahogy a királyi vármegyévé lett Somogyban másutt is, az uralkodó a királyi birtok védelmére a Hadút mellett bolgár, cseh, besenyõ, berény katonai népességet telepített le. (Az õsbirtokos Bõ nemzetség kezében maradt viszont Szõlõskislak, és összes többi birtoka, vsz. annak köszönhetõen, hogy nem támogatta fegyverrel az Istvánnal szemben fellépõ Koppányt). A Balaton déli részén több ilyen tömb is elkülöníthetõ, az itt fekvõ települések templomainak névadói rendszerint bizánci eredetû szentek (Szent György, Szent János).

Boglár legkorábbi, 13. sz-ban emelt, - a mai Kápolna-dombon feltárt - templomát is Szt. Györgynek szentelték. Titulusa megint csak Koppány legyõzetésére emlékeztet, aki felett a legenda szerint István király Szent György és Szent Márton segítségével aratott diadalt. Nagy földterületekkel rendelkezett Boglár környékén a pannonhalmi, és a tihanyi bencés apátság, utóbbi birtokainak határa a Tihanyi Alapítólevél (1055) tanúsága szerint a település mellett húzódott. A táj középkori képe gyökeresen különbözött a maitól. A Balaton a Várdomb lábainál hullámzott, Fonyód felõl nyílt víz, ill. homokturzásokkal elzárt belsõ tavak, mocsarakkal, nádasokkal övezett berkek övezték. A magasabban fekvõ térszíneket vadban gazdag erdõségek borították, a dombhátakon, lépcsõs teraszokon növénytermesztés, fõként szõlõmûvelés folyt. A napjainkban Boglárhoz tartozó Szõlõskislak elnevezése ("Zewlews-lak") a szõlõkultúra folytonosságára, rómaiak óta töretlen mûvelésére enged következtetni. Jelentõségét korabeli források (pl. esztergomi vámjegyzék, 1288) is bizonyítják, melyek szerint a nagy megbecsülésnek örvendõ somogyi borok fontos kereskedelmi cikknek számítottak. A népesség gyors gyarapodásának bizonyítéka, hogy a középkorban a mai Boglár és Lelle közigazgatási területén közel tizenhat falu helyezkedett el, legalább tíz egyházzal. A település elsõ írásos említése 1211-bõl származik ("villa Boclar"), neve ekkor a tihanyi apátság birtokösszeírásában szerepel. Egy másik, hamisított, még I. (Szt.) László korára datált (1093) oklevélben kikötõvel, azaz révátkelõvel rendelkezõ helyként ("villa Boclar cum portu") említik, amely a szemben fekvõ Révfülöppel ("Pilip") állt rendszeres összeköttetésben.

A kiváló földrajzi fekvésû területen, melyen forgalmas kereskedelmi utak haladtak át, rendszeresen tartottak heti, majd az országos vásárokat. E virágzó periódusnak a 16. sz-i török hódítás vetett véget, Boglár vidéke, ahogy a somogyi partok általában, teljesen elnéptelenedett. A törökök uralmuk vége felé, 1647-1652 között Bogláron erõdítményt építettek. A hódoltság évszázadai után lassan népesült újra a vidék, amelynek legnagyobb birtokokosává a balatonrendesi Bárány- (1726-1856 között), valamint a Jankovich-család (1773-tól) lett. A Bárány-família nevéhez fûzõdik a Boglár és Fülöp közötti révhajózás újraindítása (1752), melynek elsõdleges célja az volt, hogy kapcsolatot teremtsen az északi és a déli parti birtoktestei között. (Érdekesség, hogy a terjeszkedõ, s a hajózásban szintén érdekelt Jankovichok nyomására Zala vármegye 1772-ben bezáratta, ám a következõ évben újra engedélyezte a Bárány-féle rendesi révet, s ugyanekkor kimondta a Balaton-parti birtokosok szabad hajózási jogát is). A 19. sz. elsõ felében közel két tucat köznemesi család lakta a községet, akik nagyjából kétezer holdat birtokoltak. A Bogláron élõ Bárány Pál és Jankovich László a reformkor haladó eszméit támogató vidéki nagybirtokosok közé tartozott: utóbbi 1847-ben felajánlotta a tulajdonában lévõ révkikötõhely használatát a Balatoni Gõzhajózási Társaságnak. (Hertelendy Károly, Zala alispánja arról értesíthette gr. Széchenyi Istvánt, hogy készülnek a híres "Kisfaludy" gõzhajót fogadni képes balatoni kikötõk - így a boglári is).

Zala és Somogy birtokosai és kereskedõi 1872-ben alapították meg a "Zala-Somogy Gõzhajózási Társaságot", melynek gõzhajója, "Balaton" (a tó elsõ modern csavargõzöse) 1876-ig szállított utasokat Boglár és Révfülöp között (ma mementóként a kikötõben, a parton áll) A révátkelõ mellett különösen az 1863 - 1872 között kiépülõ Déli Vasút adott nagy lendületet a település további fejlõdésének. E munkálatok azonban a természeti környezetet is gyökeresen megváltoztatták: miután a síneket a parti homokturzásokra fektették, végleg megszûnt a kapcsolat a nyílt vízfelület és az öbölszerû, mocsaras-lápos berkek vízivilága között. A helybeli iparosoknak, kereskedõknek köszönhetõen Balatonboglár a környék jelentõs kereskedelmi, ill. szolgáltató központjává vált. A 19. sz. végén vette kezdetét a fürdõélet intenzívebb fellendülése: a 20. sz. elejétõl a község már a fõvárosi értelmiség és polgárság kedvelt nyaralóhelye, ekkor épültek a Hétház utca, a Jankovich-telep, és a Kodály Zoltán utca villái. 1907-ben a község hivatalos neve Balatonboglár lett, 1912-ben átadták az új hajókikötõt, s ugyanebben az évben a települést gyógyfürdõvé nyilvánították. Az 1904-ben megalakult boglári Fürdõegyesületet nem csupán a község szépítését, fejlesztését (pl. közmûépítések), hanem a kultúra ápolását, a szellemi élet fellendítését is szem elõtt tartotta.

A település fejlesztésében, városias jellegének kialakításában elsõsorban a politikai-közéleti szereplõként is jelentõs (Gyulai) Gaál Gaszton földbirtokos (1919 után Somogy fõispánja, az Egységes Agrárpárt és a Kisgazdapárt egyik alapítója), Sümegi Vilmos lapkiadó, ill. Dr. Kotsis István építész szerzett kiemelkedõ érdemeket. Gaál Gaszton munkatársa, és tisztelõje volt a neves kisgazdapárti politikus, Varga Béla, aki 1929-tõl itt, Balatonbogláron volt plébános. A 2. világháború idején oroszlánrésze volt a lengyel és francia, majd a zsidó menekültek segítésében, bujtatásában. Neki köszönhetõen létesült Balatonbogláron a menekültek elhelyezését szolgáló lengyel ifjúsági tábor, ill. lengyel gimnázium és líceum (a háború alatt az egyetlen lengyel nyelvû középiskola a kontinensen). A háború után feloszlatták a fürdõegyesületeket, a nagyobb nyaralókat pedig államosították. Csupán az 1960-as évek elejétõl indult ismét jelentõsebb fejlõdésnek a település: Balatonboglár a hazai és külföldi látogatók körében is közkedvelt fürdõhely lett, ezzel párhuzamosan felgyorsult a városiasodás folyamata is. Lakossága fokozatosan nõtt, közintézmények, közmûvek épültek, felpezsdült a kulturális élet. Az 1970-es évek elsõ felének - épp csak megtûrt - balatonboglári kápolna-tárlatai a hazai modern mûvészet, ill. neoavantgarde mûvészet kimagasló jelentõségû eseményei voltak.(Helyszíneik, a Kápolna-dombon álló, neogótikus Kék és a Vörös Kápolna - melyeket egykor a Körmendy-, ill. Gaál-család építtetett - napjainkban is galériaként mûködik). Balatonboglárt 1978-ban a szomszédos Balatonlellével Boglárlelle néven egyesítették, majd 1986-ban várossá nyilvánították. 1991-ben - megtartva városi címét - ismét önállósult. A napjainkban emelt új nyaralóépületek, villák, a korábbi épületeket felváltó elegáns üzletsorok, bevásárlóközpontok mind az üdülõhely töretlen fejlõdésérõl tanúskodnak. Gondozott közterületeinek, parkjainak, strandjainak köszönhetõen a település 1995-ben elnyerte a Virágos Magyarország pályázat fõdíját.

Balatonboglár nagy hagyományú üdülõ-és fürdõhelyhez méltón ma is a kikapcsolódás, kulturált idõtöltés számtalan lehetõségével várja az ideérkezõt (szörf, vitorlázás, sportpályák, kerékpártúrák [a szomszédos Szõlõsgyörökre, Gyugyra kerékpárút vezet], horgászat [a Balaton mellett a bugaszegi horgásztavon], séta-, és tereplovaglás, lovastúrák [?Kentaur üdülõfalu]). A védettség alatt álló Várdomb a feketefenyves véderdõvel, ill. 6 hektáros parkerdejével, a földvár sáncaival ideális kirándulóhely, a Gömbkilátóból nagyszerû kilátás nyílik a Balatonra és a környékre. A szomszédos Kápolna-dombon az - ugyancsak természetvédelem alatt álló - kápolnák környékét kulturális centrumként alakították ki. (A Vörös- és Kék-kápolna galériaként képzõmûvészeti kiállításoknak ad helyet. A Vörös-kápolna elõtti szabadtéri színpadon a kamarazenei hangversenyeken kívül a kaposvári Csiky Gergely Színház tartja az 1980-as évek óta kisebb-nagyobb megszakításokkal nevezetes nyári elõadásait. A Kápolna-domb védett régi sírkertjében pedig állandó szoborkiállítás látható). Balatonboglár központjában található a déli part egyik legnagyobb és legszebb fürdõhelye, a Platán strand, a hozzá vezetõ hangulatos Platán-sorral, továbbá a tenisz centrummal (a több mint száz éves múlttal büszkélkedõ Balatonboglári Tenisz Club otthona) . A strandot nyugaton a kiváló adottságú, 2009-ben felújított hajó -, és vitorlás kikötõ határolja (hozzá tartozik a Yacht-Club és a Móló Üzletház). A kikötõt a nyugati oldalon lezáró, hangulatos félsziget fövenyes partján kívül népszerû fürdõhely - fõleg a kisgyerekes családok körében - a sekély, homokos ún. Sziget strand is. Balatonboglár társközsége, a várostól délre fekvõ Szõlõskislak lakói emberemlékezet óta szõlõmûveléssel foglalkoznak, határában manapság is hatalmas szõlõk húzódnak. Gaál Franciska színésznõ 1900-ban épült, parkkal övezett kastélyában található a vidék borászatának múltját bemutató állandó kiállítás, a Bormúzeum. A szõlõ és bor városa ként közismert Balatonboglár a nevét viselõ borvidék neves borvidék "szakmai és szellemi" központja.

Az ide látogató számos pincészetben, valamint a Dél-Balatoni Borút állomásain kóstolhatja meg a táj jellegzetes borait (A város legjelentõsebb vállalata, a Balatonboglári Borgazdaság Rt. üdítõital-, bor- és pezsgõgyártásával szerzett országos hírnevet). Nem véletlen tehát, hogy a kiemelkedõ rendezvények közül több is elválaszthatatlanul összefonódik a szõlõtermesztés tradíciójával. Immár harmadik évtizede rendezi a város és a BB Rt. - augusztus 20-hoz kapcsolódva - a tömegeket vonzó Boglári Szüreti Fesztivált (a Dunántúl egyik legnagyobb népünnepélyét). 2009-ben ünnepli tízéves évfordulóját a Mûvelõdési ház udvarán tartott Jazz és Bor Fesztiválja. A sportesemények között pedig mindenképp elsõ helyen kell említeni a nagy népszerûségnek örvendõ, Révfülöp-Balatonboglár között évente megrendezett Balaton-átúszást.