A Balaton északi partján, Alsóörs és Balatonfûzfõ között fekvõ Balatonalmádi a tó keleti medencéjének fontos központja, egyúttal rendkívül kedvelt nyaraló-, és fürdõhelye. A Balaton-part ötödik legjelentõsebb településének számító várost több kisebb, mára egybeépült, és közigazgatásilag is összetartozó község, ill. üdülõhely alkotja.

Balatonalmádihoz nyugaton a fenyvesek között megbúvó üdülõhely, Káptalanfüred, keleten Budatava, északon pedig az õsi Vörösberény kapcsolódik. Fejlõdése töretlenül ívelt felfelé az elmúlt évtizedekben, amelyben éppúgy szerepet játszott a megyeszékhely, Veszprém közelsége, mint kedvezõ fekvése, a táj szépsége, annak egyedi hangulatát kiemelõ történelmi-kulturális emlékei. Festõi környezetéül a Balaton-felvidék észak felõl nagyívû karéjként védelmet nyújtó lankái, hegyei szolgálnak, maga a város is az Öreg-hegy, ill. a Vörösberény felett magasodó Lak-hegy Balaton felé ereszkedõ lejtõjén alakult ki a századok során. Különleges fekvése, a hegyek által közrefogott Fûzfõi-öböl valósággal a mediterrán vidékek, a riviéra hangulatát kölcsönzi e tájnak. Gazdag történelmi múltjának legkorábbi emlékei a neolitikum (újkõkor) idõszakából származnak, így a Vörösberényben elõkerült kerámiatöredékek (Kr. e. 6. évezred), vagy az Öreg-hegyen fellelt, szerpentinbõl készült csiszolt kõbalta (Kr. e. 5. évezred). A Balaton-parton rézkori (Kr. 2. évezred) lakóhelyek, ill. "Kunföldön" (Vörösberény) bronzkori kerámiaedények (Kr. 1. évezred) kerültek napvilágra.

A vaskor idején a kelták foglalták el a Dunántúl északi felét a Balaton vonaláig (Kr. e. 4. sz.), majd idõszámításunk kezdetén a rómaiak vették birtokukba a Pannonia provinciának nevezett nyugati területeket. Uralmuk kezdeti idõszakában, a 2. sz. körül épülhetett Vörösberény-Lok-hegy és Budatava között az a nagyobb település, amely egykor vsz. faluszerû "pagus" volt. (A falakon, oszlopfõkön, dombormûveken kívül elõkerültek annak a vízvezetéknek a csövei is, amely a majorgazdaságokba vezette a közeli források vizét). Vörösberényben egy kései, 4. sz-i temetõt is feltártak. A népvándorlás idõszakában (5.-8. sz.) keleti gótok, hunok, majd közel két évszázadra az avarok telepedtek le a vidéken. 900 k. a honfoglaló magyarok foglalták el a Dunától nyugatra fekvõ területeket. Almádi területe ebben az idõben vsz. a fejedelmi törzs szállásföldjéhez tartozott, néhányan ennek alapján igyekeztek a település nevét egy "Almád" nevû személyre visszavezetni. Más kutatók viszont - s ez a feltételezés valószínûbb - az elnevezést inkább a gyümölcs nevébõl eredeztetik, ti. a középkorban e hely a veszprémi káptalan dézsmás hegyközsége volt. A korai falu - az Öreg-hegyen feltárt 10.-11. sz-i temetõ tanúsága szerint - nem a tóparthoz, hanem a hadászati szempontból igen fontos veszprémi úthoz települt. A jelenleg Balatonalmádihoz tartozó Vörösberényt - középkori nevén Szárberényt - az Árpád-korban királyi udvarnokok lakták. Elsõ írásos említése 1109-bõl származik ("Zaarberin"). Egyházas hely, a 11. sz.-ban vsz. már felépült Szt. Márton-templom (a mai református templom elõdje) elõször egy 1297-ben kelt oklevélben szerepel. Vörösberény a 11. sz-tól a Veszprém-völgyi görög apácakolostor tulajdona volt, bár a 14. sz. elejétõl több földje a veszprémi káptalan birtoklába került. A török háborúk idején, Veszprém eleste után (1552) hódoltsági területté vált. A harcokban elpusztult görög apácakolostor birtokait elõbb a gyõri püspökség, majd 1639-ben a jezsuita rend kapta. A teljesen elnéptelenedett, pusztaként említett vidékre a 18. sz-ban német telepesek érkeztek. Fõ tevékenységükké a szõlõmûvelés lett, s az 1700­as évek végétõl Veszprém kereskedõi, iparosai is elõszeretettel telepítettek itt szõlõket.

Maga Balatonalmádi kezdetben Szentkirályszabadjához, majd Vörösberényhez tartozott - eredetileg Kisberény szõlõhegyét nevezték így. Elsõ írásos említése egy 1493-ban keletkezett, latin nyelvû oklevélbõl való. A 16. sz. elejérõl fennmaradt írott források szõlõhegynek, ill. hegyközségnek nevezik, amelynek földesura a veszprémi káptalan volt. Még az 1840-es évek elején is présházakkal tarkított szõlõhegy, 1880-ban csupán 216, szõlõmûveléssel, kõfaragással, kõfejtéssel foglalkozó lakosa volt. 1877­ben Brenner Lõrinc veszprémi építõmester, helyi szõlõbirtokos 12 kabinból álló fürdõt létesített Almádiban, megalapozva ezzel a település fürdõéletének késõbbi fellendülését. A kikötõ újjáépítése (1880) után Almádit már rendszeres hajójáratok kötötték össze Füreddel, Keszthellyel, sõt 1908-ig a fürdõvendégek legtöbbje is hajóval - Siófokon keresztül - érkezett. 1883-ban elkészült a megyeszékhellyel, Veszprémmel közvetlen összeköttetést teremtõ Szentkirályszabadja- Vörösberény-Almádi országút. A veszprémiek - akik közül sokan mûveltek szõlõskertet Almádiban - a filoxériajárvány után (1884) egyre inkább üdülõként hasznosították présházaikat. Hamarosan megépültek az elsõ villák, nyaralók -leginkább a Balatoni Szövetség ösztönzése nyomán. 1889-tõl vette kezdetét a fürdõhely nagyszabású parkosítása, s váltak fokozatosan a part ingoványos részei hangulatos ligetekké. Az idõk során szobrokkal, emlékmûvekkel gazdagodó "Öreg park" óriás mocsári ciprusáról, platán-és piramisfûz-soráról, a századforduló idején ültetett, hatalmas famatuzsálemeirõl nevezetes. (Az emlékpark, melynek létrejötte Véghelyi Dezsõnek köszönhetõ, 1977 óta természetvédelmi terület). A település fejlõdésében, népszerû fürdõhellyé válásában megkerülhetetlen az 1883-ban megalakult Almádi Fürdõ Rt, ill. utóda, az 1939-ig mûködõ Balatonalmádi Fürdõ és Építõ Rt. szerepe,ill. tevékenysége. Az Almádi Fürdõ Rt. vette át, s bõvítette folyamatosan a Brenner-féle fürdõt, mely lebontása idején (1926) már 130 kabinnal állt a nyaralóvendégek rendelkezésére.

1899-ben Almádi Fürdõ Rt., és az Országos Magyar Kneipp Egyesület megegyezése nyomán nyitotta meg kapuit a híres "Gyógyház", ahol a kor divatos gyógymódjait (Kneipp-féle vízkúra, Ricikli-féle nap- és légfürdõ, ill. a Lahmann-féle egészséges táplálkozási rend) alkalmazták. Ugyanebben az évben Almádi gyógyfürdõi rangot kapott. A Balatonalmádi Fürdõ és Építõ Rt. 1922-1926 között építette fel azt a korszerû, 500 kabinnal rendelkezõ "fövenyfürdõt" - a mai Wesselényi strand elõdjét - amely akkoriban az északi part legnagyobb strandjának számított. A 20. sz. elején a sorra alakuló sportszakosztályok (atlétika, evezés, tenisz), a rendszeresen megrendezett atlétikai, vívó, lovas, asztalitenisz, és úszóversenyek ("Balaton Bajnokság", "Nemzetközi Sporthét"), ill. az 1930-as évek nemzetközi teniszviadalai révén a község a Balaton elsõ sportközpontjává lett. 1913-ban megalakult a Balatoni Yacht Club Almádi Osztálya, amelynek ma is álló klubházát 1925-ben avatták fel. A két világháború között Balatonalmádi nem a tehetõsek reprezentatív nyaralóhelyeként, inkább meghitt, családias hangulatú üdülõhelyként élt a köztudatban.

1930-tól kezdett kiépülni a településtõl nyugatra - a veszprémi székeskáptalan százholdas fenyves-, és csertölgyes erdejének felparcellázásával - új fürdõtelepe, Káptalanfüred (Az üdülõterület különleges geológiai képzõdményei, növény-és állatvilága ma is helyi védettség alatt áll). A harmincas évek végén Almádi fejlõdése megtorpant, a 2. világháború után pedig az állam kezelésébe került az üdültetés. Fürdõéletének kibontakozása az 1960-as évektõl vett újabb lendületet, 1961-ben kiemelt üdülõövezetté nyilvánították. 1971­ben Balatonalmádihoz csatolták Vörösberényt, 1989-ben pedig városi rangot kapott. Napjainkban kiváló fürdõhelyeivel (Wesselényi-, Káptalanfüredi-, Budatava-strand), kikötõjével, hangulatos parti sétányával, pezsgõ városközpontjával az északi part egyik legjelentõsebb idegenforgalmi központja, ahol öt szálloda, panziók, magánszálláshelyek (vendégházak, apartmanok, nyaralóházak), kempingek, ifjúsági szállások, valamint éttermek, üzletek sokasága gondoskodik a vendégek színvonalas kiszolgálásáról.

Balatonalmádi közeli és távolabbi környékének természeti, ill. történeti-kulturális látnivalói tartalmas kirándulásokra nyújtanak lehetõséget. A túrakedvelõk számára igazi csemege az óvári Messzelátót (Dr. Óvári Ferenc-kilátó) érintõ, a város és környéke természeti értékeit bemutató Vörös Homokkõ Tanösvény, és a Köcsi-tó tanösvény, de tartalmas élményeket tartogatnak a vörösberényi Malom-völgyben, a Vödör-völgyben, vagy a várost övezõ hegyoldalakon tett barangolások. Érdemes felkeresni a távolabb fekvõ Veszprém, Balatonfüred, Tihany, Zirc nevezetességeit is. A Balatonfüred-Csopaki-borvidékhez tartozó Balatonalmádiban régi hagyományokkal rendelkezik a szõlõtermesztés. Két borúttal is osztozik az Aszófõig terjedõ területen, ahol a látogatók számos helyi pincében, termelõnél kóstolhatjuk meg a vidék kiváló borait. A nyár helyi kulturális eseményei közül feltétlen meg kell említeni a Almádi Nyári Fesztivált (hétvégi programok június elejétõl szeptemberig minden hétvégén), a vörösberényi r. k. templom régi zene hangversenysorozatát, valamint a város kiemelt rendezvényeit: a Horgászpünkösdöt, a Hattyú-bált, a Péter-Pál napi vigadalmat (június), a Tánctalálkozót és az Almádi Napokat (július), ill. az Almádi Borfesztivált, és a Pálinka Fesztivált (augusztus). A szeptemberben tartott szüreti hétvége egyben a nyári szezon végét is jelenti.

Látnivalók:

• Szent Imre r. k. plébániatemplom (1930, szecessziós, tervezte Medgyaszay István), mellette a budai várból áthelyezett Szent Jobb-kápolna (benne Róth Miksa Szt István-aranymozaikja, valamint Szent István jobbjának egy fragmentuma

• Szent Imre és Boldog Gizella ereklyéi

• Öreg-park sétány (védett), benne: 1848-as hõsök örökmécsese (az Auróra Szállót a Balaton-parttal összekötõ ún. "Sóhajok hídjánál"), Váth János-mellszobor (Mihály Gábor alkotása, az Auróra szálló mellett), valamint a Véghelyi Dezsõ-emlékpad (Bõdy Henrik mûve)

• népi lakóházak és présházak Vízimúzeum (horgászrelikviák, trófeák, speciális felszerelések)

• Vörösberény: ref. erõdített templom (ered. Szent Márton-templom). A tatárjárás elõtt, vsz. a 11. sz.-ban épülhetett, elsõ írásos említése 1297-bõl származik.(Mai épületében ott rejtõznek a kora-román falusi egyház maradványai). A 13. sz. végén késõ-román stílusban bõvítették, a 15. sz.-ban emelték gótikus tornyát. 1618-ban a reformátusok veszik birtokukba, 1625-ben II. Ferdinánd a gyõri jezsuitáknak adta, a 18. sz. elejétõl újra a reformátusoké. 1789-ben befejezõdik barokk stílusú újjáépítése, ill. az épületet körülölelõ, középkori eredetû védõfal megerõsítése. Szent Ignác (r. k.) templom (barokk, 1777-79, benne jelentõs freskók, oltárok, faragott szószék), mellette a volt jezsuita rendház (barokk 18. sz., ma: szálloda)