Balatonakali
|
Balatonakali a tó északi partján, a Tihanyi-félsziget és Badacsony között fekszik, keleten Balatonudvarival, nyugaton Zánkával határos. A "balatoni riviéra" festõi környezete - a tó szélesen elterülõ, nyaranta fényektõl ragyogó víztükre, a part felett emelkedõ lankák présházakkal, nyaralókkal tarkított szõlõi, a hegyeket koronázó erdõk rendkívül hangulatossá, meghitté, vonzóvá teszik e környéket. |
|
|
|
Nem véletlen tehát, hogy a hajdani apró, egyutcás halászfalu napjainkra népszerû, nyaranta valósággal tömegeket vonzó üdülõhellyé fejlõdött. Területe õsidõk óta lakott hely, a legkorábbi emlékek a neolitikum (újkõkor) idejébõl származnak. Többek között itt, a Balatonakali-Ságpuszta melletti téglagyárban találták meg a az ún. Dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájához tartozó, "zselizi csoportnak" nevezett népesség nyomait (kb. 6000). Ugyancsak nagy jelentõségû leletnek számít a Horog-völgyben feltárt, az ún. "lengyeli-kultúrához" sorolható telephely is (Kr. e. 3. évezred). Az illír (Kr. e. 5. sz.), majd a kelta (Kr. e. 4. sz.) hódítást követõen, idõszámításunk kezdetén a rómaiak vették birtokukba a Dunántúlt. A 2. sz-tól egyre nagyobb számban jelentek meg a Balaton-felvidék tóparti lejtõin légiók veteránjai által épített villák: ezek közé tartoztak a Balatonakali temetõnél, ill. Ságpusztán feltárt épületek is. A népvándorlás idõszakában hunok, germán népek (gepidák, longobárdok), avarok éltek e vidéken. A honfoglaló magyarok 900-ban hódították el a németektõl a Dunántúlt, s hozták létre törzsi-nemzetségi szállásterületeiket (Honfoglalás-kori lószerszámos temetkezés került elõ a község melletti Hegy-tetõn). A középkorban a mai Balatonakali helyén két kis falu, Ság-, és Akalidörgicse feküdt, amelyek a 11.-12. sz-ban a még a közeli Dörgicséhez tartoztak. Ennek területe a 13. sz. elején több birtokra tagolódott, így jött létre a "hat Dörgicse", köztük az említett két település. Akalidörgicse elsõ írásos említése 1333-ból való: a pápai tizedszed?k jegyzékében mint önálló falu ("Hukuli-Degethe") szerepel. Az Árpád-korban egyházas hely, a Balaton-part kis dombján - a mai r. k. templomépület helyén - 1200 körül már állt elsõ, román stílusú temploma. A két település a 13. sz.-ban vsz. a tihanyi apátság, a 14.-16. sz. között (egyes vélemények szerint mára 11. sz. elejétõl) a székesfehérvári õrkanonokság jobbágyfaluja volt.(A környezõ földeket, így Akalit is 1807-ig 44 "kusztos"(prépost) birtokolta). A török háborúk kezdetén Tihany magyar végvárát szolgálták, ám 1548-ban a törökök mindkettõt felégették, s vidék a pusztító harcok nyomán hosszú idõre elnéptelenedett. Újranépesítése csupán a 17. sz. sz. végén indult meg, neve ekkor lett "Akali" (egészen 1954-ig). Az aprócska , ún. egyutcás falu lakóinak megélhetését a szõlõtermesztésen kívül elsõsorban a halászat biztosította. Régi hangulatáról máig hû képet adnak a Kossuth utcában sorakozó, 18.-19. sz-ban épült, nádtetõs népi lakóházak. Ugyancsak mûemléki védelmet élveznek a Fenye-hegy boltozott, emeletes kialakítású pincéi, melyeknek java a 19. sz-ból (a legkorábbi még 1791-bõl) származik. Az elpusztult román kori épület romjain 1787-ben kezdõdött a falu új katolikus templomának építése. E késõ-barokk épület szomszédságában áll a neoklasszicista evangélikus templom, amelyet 1890-ben szenteltek fel. 1807-ben I. Ferenc a piaristák magyarországi tartományának adományozta a falut, melynek tulajdonosa egészen 1945-ig a rend maradt. A 19.-20. sz.-ban a piaristák tevékeny részt vállaltak a település fejlesztésében, nekik köszönhetõen épült több középület (csendõrörs, Intézõ-ház, 1908-09), az iskola (1912), sõt a ságpusztai téglagyár (1911), és a hajókikötõ (1913) is. A falu életében csak az 1950-es évektõl kezdett jelentõsebbé válni a turizmus szerepe. 1952-ben kiemelt község lett, ugyanebben az évben megkezdõdött a Balaton-part rendezése. Fejlõdése sokat köszönhetett a balatoni fürdõélet 1960-as évektõl kezdõdõ újabb, nagyarányú fellendülésének, az utóbbi évtizedekben vált kedvelt fürdõhellyé. A mai üdülõfalu - amely csupán 700 állandó lakossal rendelkezik - nyaranta mintegy 20 000 fürdõzni, kikapcsolódni vágyó turistát lát vendégül. A község keleti és nyugati végében két nagy üdülõtelep, a 71-es út északi oldalán pedig új családi házak, nyaralók sokasága épült. Gondozott parti sétány, kiváló strand, hajókikötõ, vendéglõk, éttermek, szórakozóhelyek, üzletek, s nem utolsó sorban a változatos igényekhez alkalmazkodó szálláshelyek - három nemzetközi kemping apartmanok, nyaraló- és magánházak - várják az ideérkezõket. A szabadidõ minél kellemesebb eltöltését különféle sportolási (tenisz, strandröplabda, vízisí, szörf, vitorlázás, stb.), horgászati lehetõségek szolgálják. Balatonakali festõi szépségû környéke a gyalogtúrák kedvelõinek igazi paradicsoma, a községbõl induló hosszabb turistautakat bejárva a természeti látnivalókon (Sági-erdõ, Halom-hegy a Kossuth-kilátóval, Balázs-tetõ, távolabb a Káli-, és Pécselyi-medence) kívül több nevezetes, egyedi hangulatú történeti-kulturális emlékkel is találkozhatunk (dörgicsei és herendi templomromok, vászolyi földvár és templomrom, stb.). Érdemes nagyobb kirándulásokra indulni Tihanyba, Balatonfüredre, a távolabbi Nagyvázsonyba, Badacsonyba, vagy a festõi tanúhegyeirõl híres Tapolcai-medencébe. A nyári rendezvények (Szent István Ünnep, Gasztronómiai hét, "Erõs-velõs vigadalom", stb.) közül legnevezetesebb az augusztus elsõ felében rendezett Balatonakali Nyári Fesztivál (könnyû-, és komolyzenei koncertek, operett-, magyarnóta-est, néptánccsoportok, stb.). Végül, de nem utolsó sorban meg kell emliteni Balatonakali elsõrangú, a hely nagy múltra visszatekintõ szõlõ-, és borkultúráját méltón reprezentáló termelõit, pincészeteit, ill. azok kiváló borait.
|
||
