Országismertetõ
Horvátország Délkelet-Európában, a Balkán-félsziget északnyugati részén fekszik, északnyugatról Szlovénia, északról Magyarország, keletrõl Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina, délkeleten Montenegró határolja. Délnyugaton az Adriai-tenger mentén hosszú, szigetekkel tagolt partszakasszal rendelkezik. (A Pirani-öböl napjainkig szlovén-horvát határvita tárgya). Területének legnagyobb részét a Dinaridák hegyláncai foglalják el. Az északnyugat-délkeleti irányú hegyvonulatok mögött, a Dráva és a Száva folyó által közrefogott területen magányos szigethegyek– Medvenica, Bilo, Papuk, Dilj, Psunj – emelkednek. Dráva-Száva-vidék (Nizinska Hrvatska) Szávától északra fekvõ részét, a Dráva-Száva közét váltakozva alkotják síkságok és dombvidékek. Fõ tájegységei nyugaton a Zágrábi-medence (Zagrebaèka kotlina) és a Horvát-középhegység (Zagorje), keleten a Szlavón-röghegység (Slavonske planine), a Drávamenti-síkság (Podravska ravnica) és az Alsó-Száva-síkság (Posavska ravnica). A döntõen mészkõbõl felépülõ Dinaridák hegyláncai három övezetbe rendezõdnek. A külsõ övezet az Isztria-félszigettõl indulva végigvonul a dél felé egyre keskenyedõ dalmáciai partszakaszon, tkp. az Adriai-tenger számtalan szigete is e külsõ övezet tengeri csatornákkal leválasztott része. Dombvidékei, karsztjelenségekben gazdag középhegységei fölött a középsõ övezet magaskarsztja emelkedik – a Horvát-Magas-Karszt (Kis- és Nagy-Kapela, Plješevica, Velebit), és a Boszniai-Magas-Karszt 1500-1900 m magas láncai. A belsõ övezetet medencékkel tagolt alacsony középhegységek alkotják. A dalmát tengerpart éghajlata mediterrán – a tél enyhe, csapadékos, a nyár forró -, a hegyvidékekre átmeneti, mediterrán, ill. kontinentális klíma, a magasabb részeken hegyvidéki éghajlat jellemzõ. A Duna ás a Száva síkságain már a kontinentális éghajlat válik uralkodóvá. A partvidék jellegzetes szelei a magas hegyvonulatokon átbukó, így olykor igen veszélyes fõn szelek (bóra, sirokkó, misztrál, lebiæ). Folyói közül legnagyobb a Dráva és a Száva, ill. a Dinaridákból nyugat felé tartó Krka, Certina, Neretva. Állóvizei közül legnevezetesebb a Kapela-hegységben fekvõ Plitvicei-tórendszer. A véres polgárháború után gazdasága viszonylag gyors növekedésnek indult, az 1990-es évek elejétõl a mezõgazdaság termelése visszaesett, az iparé viszont jelentõsen, mintegy 25 %-al nõtt. Különösen látványos az idegenforgalom fejlõdése (évi 7 millió turista), amely a gazdaság egyik legfontosabb húzóágazatává lett.
A mai Horvátország területét az ókorban indoeurópai nyelvet beszélõ illír törzsek népesítették be, a Kr. e. 3. sz.-ban saját államot alapítottak. A Kr. e. 2. sz-tól több háborút vívtak a terjeszkedõ Római Birodalommal, utolsó nagy felkelésüket (Kr. u. 6-9) követõen gyorsan romanizálódtak. Az 1.-4. sz-ban e terület Illyricum, majd Dalmatia római provinciához tartozott. A dominatus rendszerét létrehozó Diocletianus császár Spalatumban (ma: Split) emeltetett fényûzõ palotát (283). A Nyugatrómai Birodalom bukása után a keleti gótok foglalták el a régiót, uralmukat követõen a dalmát tengerpart bizánci fennhatósága alá került. 788-ban a frankok hódították meghódították az Isztria-félszigetet, az általuk létrehozott, 1077-ig fennálló Isztriai Grófság székhelyévé Pulát tették. A szlávok a 7. században érkeztek. A 9. sz. az önálló horvát állam születése, I. Trpimir (dux Chroatorum) és Branimir fejedelem kora, elõbbi uralkodása idején (9. sz. közepe) szilárdult meg a keresztény egyház befolyása. A 10. sz. elején, Tomislav király idejében Horvátország már erõs, virágzó ország, ekkor vette kezdetét a horvátok beáramlása a dalmát tengerpart városaiba. Stjepan Držislav volt az elsõ megkoronázott horvát király. A 11. sz. végén Dmitar Zvonimir Szvetoszlavics feleségül vette I. (Szent) László testvérét, Ilonát (Jelena), így a horvát és a magyar uralkodócsalád között dinasztikus kapcsolat létesült. Miután Trpmirovics II. Stjepan (István) elhunytával kihalt a Trpimir-dinasztia, I. (Szent) László elfoglalta a kontinentális Horvátország nagy részét, bár hatalmát még nem tudta megszilárdítani. (A megszerzett területeken létrehozott hercegség élére bátyja, Géza kisebbik fiát, Álmost nevezte ki). Ezzel az ország lényegében két részre szakadt: A Kulpa folyóig terjedõ magyar fennhatóság alatt álló Horvátországon kívül délen, Knin központtal fennmaradt a Dalmácia egyes részeire is kiterjedõ horvát királyság. Ennek élére a magyar király uralmát nem támogató nemesek Petar Sznacsicsot (Szvacsics) választották királynak, aki meghátrálásra késztette Álmost, s visszaszerezte Szlavónia nagy részét. I. László halála után Könyves Kálmán került a magyar trónra, aki 1097-ben a Gvozd hegyi csatában megsemmisítõ vereséget mért Petarra (õ maga is elesett az ütközetben). 1102-ben Kálmánt a dalmáciai Tengerfehérváron (Biograd na Moru) horvát királlyá koronázták, ezzel Horvátország több, mint 800 évre államközösségre lépett Magyarországgal. A tatárjárás idején a menekülõ IV. Béla a dalmát tengerparton, Trogirban (Trau), illetve a szemben levõ Ciovo szigetén lelt menedéket (utóbbit ma is Király-szigetnek nevezik). A 12. sz.-ban alakult ki az erõs horvát feudális uralkodó osztály (krki, vinodolski, cetinei, omišalji hercegek). 1260-tól Horvátország két részre, Szlavóniára és Horvátországra oszlott, melyeknek kormányzója a horvát bán lett. Az államközösségben Horvátország megõrizte területi önállóságát, autonómiáját, melyet a horvát-dalmát és a szlavón bán személye, és a rendi gyûlés, a Sabor jelképezett. Velence és a Magyar Királyság dalmát városokért vívott évszázados vetélkedés végül Velence gyõzelmével végzõdött: 1420-ra teljes Dalmácia uralma alá került, és soha többé nem tért vissza a magyar királyok uralma alá. Nándorfehérvár eleste után (1521) az ország legnagyobb része török megszállás alá került, a horvát államiság központja ekkor Szlavónia (ÉNY-Horvátország) lett. A terület 1683-1699 között, a törökellenes háborúk során szabadult fel, ezt követõen a Habsburgok a horvát területek döntõ többségét határõrvidékké nyilvánították. A 18. sz.-ban Horvátország közigazgatásilag a magyar Helytartótanács alá tartozott. A napóleoni háborúk alatt – miután Isztria, Dalmácia, Dubrovnik és Boka Kotorska elismerték uralkodóként I. Napóleont – Illír Tartományok néven rövid életû francia bábállam jött létre (1809-13) , ezt követõen a területek ismét Ausztria fennhatósága alá kerültek. Az 1830-as években kibontakozó horvát nemzeti mozgalom (illírizmus), illetve az egyre élesebb horvát-magyar ellentétek 1848-49-ben fegyveres összecsapásba torkollottak (Jelaèiæ, Roth és Filipoviæ horvát felkelõinek pákozdi és ozorai veresége). A megszakadt közjogi kapcsolatok az 1868-as horvát-magyar kiegyezéssel álltak ismét helyre. 1918-ban a Sabor kimondta az Osztrák-Magyar Monarchiától való elszakadást, s még ugyanebben az évben Horvátország belépett a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett (1929-tõl Jugoszlávia). Isztria, Rijeka és Zadar olasz fennhatóság alá kerül. A központosító belgrádi politikával szembefordulva jött létre az 1920-as évek végén a szeparatista usztasa mozgalom. 1939-ben megalakult a Horvát Bánság. A II. világháború idején a fasiszta Olaszországra és náci Németországra támaszkodva létrejön az usztasa Független Horvát Állam, ugyanakkor területén erõs partizántevékenység bontakozott ki. A háború után Horvátország a Tito vezette szocialista Jugoszlávia egyik tagköztársasága lett, bár önállósága formálisan megmaradt. 1990-ben demokratikus választásokat tartottak, az 1991-es népszavazást követõen kivált Jugoszláviából, s kihirdette függetlenségét. Ezzel egyidõben Belgrád irányítása alatt a szerb lakosság egy része fellázad, melyet a Jugoszláv Néphadsereg Horvátország elleni agressziója követett. A véres délszláv háborúban a kezdeti vereségek után a fiatal horvát hadsereg visszaállította az ország területi egységét (1993: Maslenica [Olajbogyó]-hadmûvelet, Zadar hátországa és az ún. Adriai Magisztrálút felszabadítása; 1995: Oluja [Vihar]-hadmûvelet, a Horvátország harmadát ellenõrzõ szakadár „Krajinai Szerb Köztársaság” felszámolása). 1998-ra – békés viszacsatolás útján - Horvátország egész területe, beleértve Kelet-Szlavóniát is független és önálló lett. 2004-ben az EU hivatalosan is tagjelöltté nyilvánította.
Horvátország gazdaságának egyik legfontosabb, és leginkább fejlõdõ ágazata az idegenforgalom, évente kb. 7 millió turista látogat az országba. Leglátogatottabb természetesen a kéklõ Adria egyedülálló szépségû, megszámlálhatatlan szigettel tarkított partvidéke, ahol egymást követik a népszerû üdülõhelyek, történelmi városok, különleges hangulatukkal rabul ejtõ tájak. Ugyanakkor az ország belsõ, kevésbé frekventált területein is egyedi vonásokkal rendelkezõ, változatos természeti és kulturális látnivalókat kínáló régiókkal, tájegységekkel ismerkedhet azt idelátogató. Történelmi tájai közül Horvátország keleti részén található (a magyar történelembõl is ismert) Szlavónia, melynek északi határát a Dráva jelöli ki , délen Bosznia-Hercegovinától a Száva, keleten Szerbiától a Duna választja el. A kiváló szántóföldjeirõl ismert Szlavóniát gyakran illetik az „arany” jelzõvel: e termékeny táj mindig is jólétet biztosított lakóinak, melynek ékes bizonyítéka a szlavóniai városok, Eszék, Ðakovo vagy Požega nagyszerû mûemlékei, vagy a tájegység csodálatos népviseletei. Napjainkig kísért pusztító délszláv háború emléke. A Dráva jobb partján fekvõ õsi átkelõhely, Eszék (Osijek) máig viseli a hosszú szerb ostrom sebeit (látnivalók: vár, Szlavón Múzeum, Szt. Mihály-templom, ferences és kapucinus kolostor). A Duna kanyarulatában meghúzódó – egykor festõi szépségû - barokk városka, Vukovar neve a horvátok számára egybeforrt a hazaszeretettel és hõsiességgel: 1991-ben három hónapig tartotta fel a szerb támadást, védelmében 7500 horvát katona esett el. (A szinte teljesen elpusztult település újjáépítése napjainkban is tart). Figyelmet érdemelnek e régió természeti értékei is, itt található a Kopaèki rit (a Dráva torkolatánál), és a Lonjsko Polje Nemzeti Park (Sisak mellett), amelyek mocsaras élõhelyeikrõl, rendkívül gazdag madárvilágukról nevezetesek. A Száva bal partján, a Medvednica-hegység lábánál fekvõ fõváros, Zágráb jellegzetes közép-európai település. Történelmi központjában, a Felsõvárosban állnak legnevezetesebb mûemlékei (Szt. Márk-tér, Szt. Márk-templom, Szt. Katarina-templom, Vojkoviæ-palota [benne Horvát Történeti Múzeum], Popov-torony, Lotršèak bástya, Káptalandomb a zágrábi katedrálissal, stb.), a modernebb Alsóváros csupán a 19.-20. sz.-ban épült ki. A Horvát Karsztvidéken, a Kapela-hegységben található az ország egyik legnagyszerûbb természeti látnivalója, a világörökséghez tartozó Plitvicei Tavak Nemzeti Park. A tizenhat, észak-déli irányban füzérszerûen húzódó smaragdzöld vizû tavat (két legnagyobb a Kozjak és a Prosce) mintegy 200 vízesés köti össze. Horvátország idegenforgalmának zömét az adriai tengerpartra látogató turisták teszik ki: e kis ország mondhatja magáénak a világ egyik leghosszabb, s egyöntetû vélemény szerint a legszebbek közé tartozó tengerpartját. Az Adria ezernyi kis szigete, kristálytiszta vizû öble, a napsütötte dalmát partvidék varázslatos szépségû, gazdag múltú városai, természeti és kulturális kincsei, jellegzetes néphagyományi, folklórja különleges élményt tartogat az idelátogatóknak. Az Adria Horvátországhoz tartozó tengerpartjának hossza 5800 km: az összes horvát sziget tengerpartjának hossza 4012,3 km, a szárazföldi tengerparté 1777,7 km. A horvát szakaszon 718 sziget, 389 sziklazátony, és 78 zátony található, a szigetek közül 68 állandóan (a nyári idõszakban összesen kb. 100) lakott. Területét tekintve a két legnagyobb sziget Krk és Cres, melyeket Braè, Hvar, Pag, Korèula, Dugi Otok, Mljet, Vis és Rab követ. Horvátország legdélibb pontja a nyílt tengeren elhelyezkedõ Palagruška-szigetcsoporthoz tartozó Galijuga. Miután a mészkõbõl felépülõ szigeteken nincsenek felszíni vízfolyások, a kínzó vízhiányt általában esõvíztározókkal oldják meg. A horvát szigeteken három nemzeti park található, a Brijuni (Brioni)-szigetcsoporton, a Kornat-szigeteken, és Mljeten. Prviè szigetén madárrezervátumot hoztak létre, ahol igen ritkának számító fakókeselyû-kolóniák élnek, hasonlóan Cres északkeleti részéhez, vagy a Mali bok- és Koromaè-öböl közötti területhez. Ugyancsak madárrezervátumok találhatók Pag szigetén (Veli és Mali blat). Különleges növényfajok és ritkaságok (magyaltölgy, aleppó- és mandulafenyõ, agavé, cédrus, mediterrán bozótosok, stb.) élõhelyei védelmében hat parkerdõt is kialakítottak a szigeteken. Felsorolni is nehéz a csodálatos szépségû, rendszerint a tájba szervesen illeszkedõ építészeti-történelmi emlékeket rejtõ tájegységeket, védett körzeteket, természetes szépségû fürdõhelyeket. A különleges természeti látnivalók között megemlítendõ a Limski „fjord” (Isztria), a Zöld barlang (Ravnik szigete), Kék-és Medve-barlang (Biševo szigete), a Raèa-barlang és régészeti elõhely (Lastovo szigete), a korèulai Nagy-barlang, vagy az Adria megkapó szépségû strandjai, a Zrèe homokos öble (Pagi-öböl északnyugati csücske), vagy a Bolnál fekvõ híres, apró kavicsos félsziget, a Zlatni rat („Aranyszarv”). A horvát partvidék északi részén fekvõ Isztria- félsziget üdülõvárosaiban ma is felfedezhetõ egyfajta jellegzetesen itáliai hangulat, köszönhetõen a velenceiek hosszú jelenlétének, ill. a nagyobb számú olasz õslakosságnak - sok helybeli folyékonyan beszél olaszul, s inkább vallja magát isztriainak, mint horvátnak.(A nyári hónapokban a félsziget tkp. a tömegturizmust szolgálja, a félsziget keleti partvidékét szegélyezõ „horvát riviérán” a magánházakon és apartmanokon kívül 114 szálloda, 19 üdülõtelep, 39 kemping áll a nyaralók rendelkezésére). A tengerpart félszigeteire épült, romantikus szépségû, a római, bizánci és velencei uralom nagyszerû építészeti és mûvészeti emlékeit õrzõ városai – Poreè, Rovinj, Pula – kiugró népszerûségnek örvendenek. Felkapott üdülõövezet a szigetekkel pettyezett, hatalmas Kvarner-öböl is, mely az Isztria-félszigetet köti össze a délebbre fekvõ Dalmáciával. E régió természeti látnivalói közül elsõ helyen szerepelnek a Horvátország kontinentális és tengerparti részeit elválasztó Velebit-hegység nevezetességei. Az Észak-Velebit Nemzeti Park egyaránt épszerû a hegymászók, barlangászok és a természet szerelmeseinek körében (túraútvonalai közül legismertebb a „Premužiæeva staza”). A kellemes éghajlatú Rijeka, ill. „opatijai riviéra” a 19. században jött divatba a monarchia tehetõs polgárai körében, elegáns nyaralóik, palotáik ma is ott sorakoznak a városban és környékén. Krk és Pag szigetét hidak kötik össze a szárazfölddel, utóbbi, ahogyan Rab is, forró nyaraival, hamisítatlan mediterrán klímájával már inkább Dalmáciát idézi. Látnivalói közül feltétlen említést érdemel Krk hangulatos óvárosa, valamint a félszigetre épült Rab városa, amely ódon utcácskáival, sikátoraival, középkori hangulatával a legszebb horvát városok sorába tartozik. Rab szigetén található a horvát tengerpart legnagyobb homokos strandja, a Paradicsom-part is. Az északi Adria szigetei közül Cres édesvizi tavával és szépségével, Lošinj egyedi klímájával tûnik ki. A Kvarner-öböltõl délre elterülõ Dalmácia neve egykori õslakói, az illír eredetû dalmata törzs nevét õrzi. Észak-Dalmácia legfõbb természeti látnivalói a Krka Nemzeti Park Plitvicével vetekedõ tavai és vízesései (pl. Skradinski Buk, Roški slap) ), valamint a Kornat-szigetcsoport „gyöngyfüzére”. A Kornat-szigetek (Kornatok) az Adriai-tenger legtöbb tagot számláló, és legsûrûbben elhelyezkedõ szigetei (147 különbözõ méretû – Dugi otok és Žirje között elhelyezkedõ - szigetbõl, zátonyból áll). A zadari régió szigeteit (Silba [a „mûvészek szigete”, Ugljan, Pašman, Vir, Premuda, Dugi Otok, stb.) év közben szinte néptelenek, a nyár beköszöntével azonban megtelnek turistákkal, nyaralókkal. Dalmácia egykori fõvárosa, Zadar (Zára) õsi erõdfalakkal övezett óvárosa félszigetre települt. E római emlékekben bõvelkedõ település ma Észak-Dalmácia legfelkapottabb üdülõhelyeinek egyike. A šibeniki-szigetcsoportot (Murter, Tribunj, Primošten, Rogoznica, Zlarin, Kaprije, Žirje stb.) sokan a legszebbnek tartják az Adrián. A Krka torkolatában fekvõ Šibenik városának építészeti emlékei (Szt. Anna erõd, Városháza) a Szt. Jakab-székesegyház a kulturális világörökség része. Közép-Dalmácia csodálatos, gazdag történelmi örökséggel rendelkezõ városain kívül vadregényes szigeteivel, érintetlen természeti környezettel, tömegturizmustól még jórészt mentes üdülõhelyeivel kelt figyelmet. Fõvárosa, Split – az ókori Spalato - Dalmácia legnagyobb, és leggyorsabban fejlõdõ városa, kiemelkedõ mûemlékek otthona (Diocletianus császár palotája, Dóm, Keresztelõkápolna - városközpontja a világörökség része). Nagyszerû látnivalókkal büszkélkedhet a közelében fekvõ, szigetre épült Trogir is (Szt. János-katedrális, Szt. Sebestyén-torony, Szt. Márton-bazilika, Æipiko-család palotái, stb.), fallal övezett történelmi magja az egyik legtisztábban és legegységesebben megõrzõdött középkori középkori városközpont Dalmáciában (a világörökség része). Közép-Dalmácia jelentõs szigetei közé tartozik Vis, Braè, Hvar, ill. a szárazföldhöz közeli Šolta és Èiovo. Dél-Dalmácia hosszú, keskeny partszakaszának legfõbb nevezetessége, Dubrovnik (a néhai Raguza),a „horvát tengerpart koronázatlan királynõje”, Európa egyik legszebb történelmi városa (Signarta-templom, katedrális, Szt. Klára-kolostor, Rovrijenac-erõd, stb., óvárosa a világörökség része). Nem sokban marad mögötte Korèula csodálatos középkori városa, a hasonló nevû sziget központi települése (itt született a híres utazó, Marco Polo). E régióban található a sós tavairól nevezetes Mljet, illetve a dubrovniki-szigetcsoport további jelentõsebb tagjai, Lastovo, valamint az ún. Elafit-szigetek (Koloèep, Lopud, Šipan, Jakljan, Olip). A térség sok kárt szenvedett a délszláv háború idején (Dubrovnikot hosszú ideig ostromolták a szerbek), a turizmusnak köszönhetõen azonban napjainkra visszanyerte háború elõtti népszerûségét. Horvátországot évente több százezer magyar turista keresi fel, a tengerpart – köszönhetõen a kiépült autópályáknak - egy nap alatt a legtöbb hazai városból megközelíthetõ. Az anyagi lehetõségektõl függõen luxusigényeket kielégítõ szállást éppúgy találhatunk, mint szerényebb, de kielégítõ színvonalú üdülési lehetõségeket (hotelek, apartmanok, magánszállások, kempingek).
|
