Eger

Heves-megye székhelye, a Bükk délkeleti lábánál fekvő Eger hazánk legismertebb, és legszebb történelmi városai közé tartozik. Hírnevét nem csupán nagyszerű történelmi múltjának, kiemelkedő műemlékekben gazdag, ódon hangulatú belvárosának, hanem híres borvidékének, ill. - iskolavárosként, kulturális központként - a magyar művelődésben betöltött szerepének is köszönheti. Az Északi-középhegység és az Alföld találkozásánál, az Eger-patak völgyében felépült évezredes település - kedvező fekvésének köszönhetően – a legrégebbi idők óta lakott hely.

A Kárpát-medence más tájaihoz hasonlóan e tájon is a réz-, és a bronzkor egymást követő népességei emelték az első erődített telepeket, földvárakat. A várak építésének „első klasszikus korszaka” a Bükk vidékén a korai-, és középső bronzkor volt (ún. hatvani kultúra (Kr. e. 2000 - 1750); füzesabonyi kultúra (Kr. e. 1750 - 1350), vö. a maklári Baglyas, a novaji Földvár, és a tardi Tatár-domb). a késő bronzkorban kezdődik. A késő-bronzkori ún. Kyjatice-kultúra (Kr. e. 12. sz. – 8-7. sz.) jellegzetes, meredek hegycsúcson emelt, sánccal-árokkal övezett telepei közé tartozik a Felsőtárkány felett emelkedő Vár-hegy nagy kiterjedésű erődítménye (Kr. e. 8. sz., érdekessége, hogy a középkorban [12.-14. sz.] kőfallal bővítették, ismét használatba vették). A honfoglalás idején a település környéke vsz. fejedelmi vagy nemzetségfői szállásközpont volt.

Anonymus szerint Árpád seregei a Sajó mellékéről, a Hejő völgyén át vonultak Eger és Heves felé, majd „Eger völgyének” végére érve, az Ostoros-patak feletti magaslatok egyikén (a mai Szihalmon) „gallysátorok alatt” tábort ütöttek. E hadiszállásról kiindulva foglalták el aztán a mai Heves megye területét a Mátrától egész a Tiszáig (Poroszló), sőt a Zagyva mentén haladva egész a Kőrösig terjedő részeket. A Bükk területén az Örsur, a Bors(od), és a Miskolc nemzetség osztozott, s a régészeti leletek (arab pénzekkel keltezett fegyveres férfisírok [Almagyar, Répástető], honfoglalás kori leletek [Szépasszonyvölgy]) bizonysága szerint a honfoglaló magyarság első nemzedéke ebben az időben szállta meg Eger területét is. Később, a királyi megyerendszer (I. (Szent) István nevéhez fűződő létrehozásakor a Bükk északi része Borsod, déli része (a Mátra egészével) Újvár-Hevesújvár megyéhez került. Szt. István 1004-ben püspöki székhellyé tette, első írásos említése („Agriensis”) 1009-ből származik. A város nevének pontos eredete ma sem tisztázott: egyes feltevések szerint az Eger-patak mocsaras parti részein egykor bőséggel tenyésző „egerfáról” (égerfa) nyerte (ezt megerősíteni látszik a város német elnevezése: Erlau = Erlen-au (Egerfa-liget)). Egy másik elképzelés szerint az Eger név a latin „ager” (föld) szóból származik. E feltevés kiindulópontja az a tény, hogy a 11.-12. sz.-ban nagyszámú „latin” – valójában vallon, leginkább Liège környékéről származó – hospes költözött e vidékre (ún. „Latini”). Így francia-vallonok telepedtek le az Eger-völgyben („Vallis Agriensis”) is, amely a középkorban sajátos gazdasági körzete volt az egri püspökségnek és káptalannak. (Felnémet, Cigléd, Eger, Nagytálya, Maklár Heves megyéhez tartozott, viszont a patak bal partján fekvő Tárkány, Almagyar, Tihamér, Kistálya, Szomolya, Bogács, Noszvaj, Ostoros Borsod térségébe esett).

A szőlőműveléssel foglalkozó vallonok jelenlétéről vall a három középkori szőlő-, és borvédő szent (Szt. Márton, Szt. Egyed, Szt.Vince) kultuszán kívül az Eger felett magasodó Nagy Eged (Egyed) hegy elnevezése is. A várhegyen épült fel eger első, román stílusú székesegyháza, a templom, s a körülötte emelt lakóházak alkották a város történelmi magját. A jelentős egyházi, gazdasági-kereskedelmi központnak számító város fejlődését erősen visszavetette a tatárjárás, amikor is a mongolok (1241-ben, II. Kilit püspöksége alatt) kifosztották és felégették. Ezt követően a várost kőfallal övezték, ill. Lambert püspök megkezdte a vár építését (1248). A 14.-15. sz.-ban virágkorát élte a városias falvakkal övezett, s időközben mezővárossá lett Eger. Mátyás uralkodása alatt a város püspökei (Beckensloer János, Dóczy Orbán, Bakócz Tamás, Estei Hypolit) nagyszabású építkezésekkel gazdagítják a várost: ekkor készül el a várban a püspöki palota, ill. a székesegyház késő-gótikus átépítése. A mohácsi vész, ill. Buda elfoglalása (1541) után a végvári rendszer fontos erőssége lett, 1552-ben Dobó István várkapitány kétezer fős hadinépével sikeresen védelmezte 80 000 fős török sereggel szemben.

1553-1596 között itáliai hadmérnökök (Cristoporus Stella, Ottavio Baldigara) irányításával végezték a hadászatilag igen fontos vár újjáépítését, ill. modernizálását. 1596-ban a várőrséget adó külföldi zsoldosok azonban harc nélkül feladták, így Eger közel száz évre török uralom alá került. Vilajet-székhelyként a 17. sz. közepére népes, keleties arculatú török várossá lett, amelynek emlékét ma is több műemlék őrzi (így a híres minaret, ill. a török fürdő). A hódítók kiűzése után a magyar, német betelepülők mellet számos görög és szerb család érkezett a városba. Kis ideig szabad királyi város (1688-95), majd Fenesy György püspök ténykedése nyomán újra visszaállt a püspöki fennhatóság. A Rákóczi-szabadságharc idején (1703-11) Eger a felszabadult országrész központja, ill. hosszú ideig a fejedelem főhadiszállása volt. A 18. sz. kétségtelenül az erőteljes fellendülés, az újabb virágkor időszaka Eger történetében.

Lakossága rohamosan növekedett, 1787-ben a maga 17 000 lakosával az ország hatodik legnagyobb városa. A város nagyszámú paraszti lakossága a történelmi városmagon kívül, az ún. hóstyákon lakott, ezek közül a legrégebbiek, a Rác, a Cifra, a Maklári és a Hatvani hóstya még a 18. sz.-ban épült ki, Károlyváros Eszterházy idejében. A külső vár felrobbantása után, annak helyén jött létre a főként iparosok által lakott Sánc városrész. (A város legújabb, 20. sz.-ban létrejött városrészei közé tartozik a Csákó, Kanada, Hajdúhegy, az Almagyar domb, ill. az Északi lakótelep). A 18. sz-ban virágkorát élte a szőlőkultúra is, a város környéki művelt szőlők területe több mint tizenkétszeresére növekedett.

Rómában tanult püspökeinek (Telekessy István, Erdődy Gábor, Barkóczy Ferenc, Eszterházy Károly), ill. a letelepedő szerzetesrendeknek (minoriták, trinitáriusok, szerviták, jezsuiták) építkezései nyomán alakult ki a város mai barokk arculata, születtek nagyszerű építészeti alkotásai (Líceum, püspöki palota, minorita templom, kis-, és nagypréposti palota, vármegyeháza, szerb (rác) templom). A város püspökeinek pompaszeretetéről, igényeiről, és ízléséről árulkodik, hogy az architekturális, ill. dekoratív munkák elvégzésére a kor legkiválóbb magyarországi művészének, mesterének adtak megbízást: közéjük tartozott az építész Fellner Jakab, Josef Gerl, a freskófestő Johann Lucas Kracker, Anton Maulbertsch, Franz Sigrist, ill. a vasműves Fazola Henrik. Ugyanebben az időszakban vált Eger a hazai kultúra, művelődés egyik legfontosabb központjává. Telekessy István püspök papnevelő intézetet (1705), Foglár György kanonok jogi iskolát (1740), Barkóczy Ferenc püspök bölcseleti iskolát (1754) alapított. A püspöki nyomda 1756-tól kezdte meg működését. 1769-ben Markhot Ferenc megyei tisztiorvos irányításával megnyílt az ország első orvosi iskolája, amely 1775-ig működött. Barkóczy Ferenc, majd az őt követő Eszterházy Károly püspök a nagyszombati és a bécsi egyetem mintájára Egerben „Universitast”, azaz egyetemet kívánt létrehozni, amely végül az uralkodói hozzájárulás híján nem valósulhatott meg. (A Líceum egyetemnek szánt – ma a Tanárképző Főiskolának helyet adó - épületben található a Fõegyházmegyei Könyvtár (al. 1782), a Specula Csillagvizsgáló (Európa másodikként létesített csillagászati múzeuma eredeti berendezésekkel)).

Eger 1804-től érseki székhely (ugyanakkor kivált belőle a kassai, és a szatmári püspökség). A 19. sz. első felében a reformkor kiemelkedő egyénisége, Pyrker János László egri érsek: kimagasló jelentőségű képgyűjteményének – melyet a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott – egyik megalapozója lett a Szépművészeti Múzeum világhírű kollekciójának (egy része ma a várbeli Egri Képtárban látható). Pyrker volt a monumentális, klasszicista stílusú egri bazilika építtetője (tervezője Hild József), s az első magyar nyelvű tanítóképzőjének alapítója (1828). Az 1848-49-es forradalom után, 1854-ben a város pénzben megváltotta magát a kilenced és az adó fizetése alól, így felszabadult az egyház gazdasági hatalma alól. A kiegyezés (1867) utáni periódus nem hozott gazdasági fellendülést, ipara alig fejlődött, sokkal inkább iskolaváros-jellege dominált. 1904-ben megnyílt önálló kőszínháza, iskolái, kulturális intézményei nyomán gyakran emlegették „Magyar Athénként. 1933-ban Eger az elsők között kapta meg a gyógyfürdő-engedélyt. 1945 után megkezdődött a szocialista iparosítás, amelynek következményeképp addigi patinás, történelmi hangulatú történelmi városmag is veszélybe került. 1968-ban a barokk belvárost védetté nyilvánították, épületei így megmenekült a pusztulástól, ill. a modern beépítéstől. A helyi műemlékek védelmének elismeréseképp a várost Hild-éremmel tüntették ki (1978), Egerben található az ICOMOS (Történelmi Városok és Falvak Nemzetközi Bizottsága) magyarországi székhelye is. Eger hazánk legismertebb és leglátogatottabb turistacélpontjai közé tartozik. Ismertségét főként a hősies 1552-es várvédő harcnak, és az azt megörökítő regényének az Egri csillagoknak köszönheti, mely végleg a hősiesség és a hazaszeretet egyik szimbólumává tette a várost. Ugyanakkor Eger számtalan, kivételesnek számító építészeti, történeti, kulturális műemlékkel is büszkélkedik, amelyek önmagukban is érdemesek a figyelemre.

Történelmi belvárosát az utóbbi évtizedekben gondos tervek szerint, a lehető legkörültekintőbben újították fel, így a legszebbek közé tartozik az országban. Műemlékeinek, és látnivalónak többsége a belváros viszonylag kis - gyalog is kényelmesen bejárható - területén található, melyet nagyjából a Széchenyi utca (Eger főutcája), a Kossuth Lajos utca, valamint a városközpont, illetve a vár határol. Eger fontosabb műemlékei: Vár: Hazánk egyik leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága, Eger szimbóluma. A várdombon épült a Szt. István 1001-1009 között alapított püspökség első temploma. Ennek védelmére a tatárjárás után, 1248-tól kezdődött meg a kővár építése. Az elpusztult 11. sz.-i, román stílusú templomot gótikus stílusban építették újjá. A püspöki székhely a 15. sz.-ban, a reneszánsz idején élte fénykorát, ekkor az ország egyik meghatározó kulturális központjának számított. A törökök 1552-es hadjáratuk során kezdték meg Észak-Magyarország egyik legnagyobb erőssége, Eger ostromát.

A kétezer fős védősereg közel negyvenszeres túlerővel szemben védte a várat, melyet a törökök öt hetes harc után sem tudott bevenni. A hősies helytállást, a magyar történelem egyik kiemelkedő eseményét örökíti meg Gárdonyi Géza közismert regénye, az Egri csillagok. Az egri vár ma védett műemlék. Az egykori Püspöki Palota szép gótikus épületében kapott helyet a Dobó István Vármúzeum. Az állandó tárlatai a vár történetét, földalatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit mutatják be. A kőtárban az elpusztult katedrálisok maradványai, a hősök termében az 1552-es várvédelmet irányító várkapitány, Dobó István márvány síremlékének fedőlapja tekinthető meg. A várban található hazánk egyik jelentős képzőművészeti gyűjteménye, az Egri Képtár, mely Pyrker János egykori kollekciójának darabjait őrzi (többi része a Szépművészeti Múzeumba került). A múzeum németalföldi, itáliai, osztrák és magyar festményeket őriz. A vár történelmi hagyományainak felelevenítését szolgálják a helyszínen rendezett sokszínű programok is.